Anya csendes õrült, apa metamfetamint fõz, mint a környéken mindenki, a gyerekek éhesek és fáznak, a nõvérük még nincs 18, de máris családfenntartói teendõk nyomasztják. Tán a seriff az egyedül jól táplált jelenlévõ, de õ csak átmenetileg tartózkodik a portán, azért jött, hogy közölje a rossz hírt: a befõzésben jártas családfõnek nyoma veszett, s ha nem mutatkozik a közelgõ tárgyaláson, oda a ház és oda az erdõ is. A hírt csak megerõsíteni tudja a helyszínre kiszálló óvadékügynök, akit - mint mindenkit, aki nem rokon, nem drogot fõz, viszont hivatalos személyként igazolja magát - úgy méregetnek a helybéliek, mint régmúlt polgárháborús idõkben déli az északit. Úgy lehet, a nézés örökletes, a labormunka pedig apáról fiúra szálló mesterség Amerika e hátsónál is hátsóbb traktusában, ahol redneckek cseperednek white trash környezetben, és ahová hazajár a baltás gyilkos, amennyiben Hollywood helyismeretét fogadjuk el útmutatásképpen. De van élet a stúdiókapukon túl is, érzékenyebb filmmûvészek laknak erre, akiknek az a dolguk (mert szakma ez is), hogy meglássák a baltástól az erdõt. Ez a ki/belátás meg egy eltökélt kamaszarc a legfõbb dísze a tavalyi nagy Oscar-esélytelen, de már esélytelenségével is diadalmaskodó Winter's Bone-nak. A mélyszegénységben a rendezõnõ (Debra Granik) nem rögtön a mûfajiságot, hanem a mélyszegénységet látja, simán ellát az erdõig, ahol a sok menthetetlen erdõlakó közül az egy szem menthetõt ruházza fel fõszereppel. Az anyapótló kényszerfelnõtt lánynak állít jó csomó akadályt, lássuk, kibírja-e. Ennyiben nagyon is hollywoodi az akadályverseny, de annyira leszállítottak a tétek (a lány nem kitörni vágyik, hanem maradni, fedelestül, családostul), hogy a függetlenség sem vész oda. A fõszerep amúgy is a leszakadt kistérségé - végre egy díszlet, ami itthon is elérhetõ.
A Mokép-Pannónia bemutatója
***
