Film: A francia karcolat (A Bourne-rejtély)

  • - ts -
  • 2002. október 17.

Zene

Nincs olyan ember, se gazdag, se szegény ezen a tájon, akiben ne lenne valamiféle atavisztikus utazásélmény, nyilván még a kerék föltalálása előtti időkből vagy a háromévenkénti 70 dollár korszakából, hogy világot járni nagyszerű, csodálatos, ám nehezen elérhető dolog. Persze kinél-kinél hogy csapódik le: őszintén szólva már azt is sajnálom, hogy a Jorgosz Travel kellemetlenségei óta mintha megcsappantak volna némileg a feltörekvő popdívák Krétán készített videoklipjei, de az kifejezetten boldoggá tesz, ha egy amerikai filmet véletlenül nem Prágában forgatnak, hanem valahol máshol Európában.
Nincs olyan ember, se gazdag, se szegény ezen a tájon, akiben ne lenne valamiféle atavisztikus utazásélmény, nyilván még a kerék föltalálása előtti időkből vagy a háromévenkénti 70 dollár korszakából, hogy világot járni nagyszerű, csodálatos, ám nehezen elérhető dolog. Persze kinél-kinél hogy csapódik le: őszintén szólva már azt is sajnálom, hogy a Jorgosz Travel kellemetlenségei óta mintha megcsappantak volna némileg a feltörekvő popdívák Krétán készített videoklipjei, de az kifejezetten boldoggá tesz, ha egy amerikai filmet véletlenül nem Prágában forgatnak, hanem valahol máshol Európában.

Matt Damon egyenesen a kedvencem, ott találkozhatni vele most újra, ahol hagytuk a Tehetséges Mr. Ripleyben, a Földközi-tenger vizében, ezúttal ugyan rögtön két golyóval a hátában, de felgyógyul hamar, hisz a közismert klíma csodákra képes. Vessenek meg, nekem már a Ripley is bejött, igaz, hogy semmi köze sem volt Highsmith-hez, hacsak az nem, hogy meglopta, de minden áldott kockáját napsütésben vették föl. S hol jön Ludlum Patriciához?

A két golyó még hagyján, de Matt azt sem tudja, hogy kicsoda is ő valójában, az egyetlen támpont a bankszámlájának a száma. Felénk is van, aki így van ezzel. Elmesélek egy jelenetet, tudom, hogy nem szabadna: a gonoszok jönnek sorozatvető kézi ágyúval a földszintről, a lépcsőház felső traktusában a hős fölkap egy elhalt rosszat, és leveti magát a mélybe, ami úgy ötemeletnyi. Nem elég, hogy ráesik Titusz a törökre, de útközben még kásává lövi a grádicson fölhatoló ellent. Amit látunk, nem vígjáték! De figyelem, figyelem: roppant szórakoztató kalandfilm, mozi a javából. Kergetőzés Európa szebbik (melyik nem az) felén keresztül, a most is félhülye CIA-vel. Az utóbbi évek legkellemesebb autós üldözésével, ami hol is játszódhatna máshol, mint Alain Delon és Belmondo ebbéli sikereinek helyszínén, a Szajna rakpartján; pont annyi távolságtartással, ami cinkossá, társsá avatja a nézőt, hogy örüljön - te is tudod, mi is tudjuk: ez csak egy mozi, hát töltsük minél kellemesebben azt a két órát, persze fegyverropogásban. Az áldozatok száma átlagos. A vége, ahogy kell a hősöknek..., de úgy is kitalálták már: vendéglő a tengerparton.

Az alkotók egyszerre lopták el a Nikitát és A profit, rájuk nyomtak kicsi extrákat, és hadd szaladjon. Ennyi már csínynek is megteszi. Ha az egészhez hozzácsapjuk, hogy manapság kevés jobb csaj szaladgál a mozikban Franka Potenténél, akkor be kell látni, az ember jobb, ha nem hallgat a jobbik énjére, aki a zsöllyéből csúfolódik, hisz a helyzet pofonegyszerű: nem kell mindig Titanic.

- ts -

A UIP Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.