Film: A nagy gondolat bánt engemet (Jankovics Marcell: Ének a csodaszarvasról)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megint egy mozi, amit úgyszólván lehetetlen vagy csuda nehéz ártatlanul nézni, sőt lehetséges elfogultságainknak se szeri, se száma. Kezdjük a személyesekkel, azokról legalább biztosan tudható, hogy nem a világ fejére olvashatók. A szarvasokról szóló rajzfilmeket én nagyon bírom, megvesz bárki lábon egy ilyennel, kedvencem a Zehn kleine Jägermeister, hogy jön az ide. Ne higgyék, hogy csak a viccelődés miatt, hanem azért, mert szarvas csak egy van, alighanem. A német cím egy úgynevezett videoklipet takar, egy kezdetben punk, aztán másmilyen német zenekar dalművéhez készült úgy négy éve, egy kis gyöngyszem, rövid, de sokat lehet nevetni rajta. Ugyanolyanok benne a szarvasok, mint egykor a sámándobokon, vonalakból rótt, ágas fejű fickók. Ilyenekkel találkozni Jankovics Marcell sámándobokról szóló, 1988-ban készített néprajzi ismeretterjesztő filmjében is, a múlt héten adta a Duna tévé. Azt a közel egyórás válogatást, bár lehetetlen, a Csodaszarvas minden vetítése előtt le kéne adni, igaz, csak nehezítené a befogadók amúgy sem könnyű helyzetét. Egyéb dolgokat is jó lenne előszedni. Maradva a személyes elfogultságoknál, a János vitézt, ami szerintem a magyar filmkészítés egyik

Megint egy mozi, amit úgyszólván lehetetlen vagy csuda nehéz ártatlanul nézni, sőt lehetséges elfogultságainknak se szeri, se száma. Kezdjük a személyesekkel, azokról legalább biztosan tudható, hogy nem a világ fejére olvashatók. A szarvasokról szóló rajzfilmeket én nagyon bírom, megvesz bárki lábon egy ilyennel, kedvencem a Zehn kleine Jägermeister, hogy jön az ide. Ne higgyék, hogy csak a viccelődés miatt, hanem azért, mert szarvas csak egy van, alighanem. A német cím egy úgynevezett videoklipet takar, egy kezdetben punk, aztán másmilyen német zenekar dalművéhez készült úgy négy éve, egy kis gyöngyszem, rövid, de sokat lehet nevetni rajta. Ugyanolyanok benne a szarvasok, mint egykor a sámándobokon, vonalakból rótt, ágas fejű fickók. Ilyenekkel találkozni Jankovics Marcell sámándobokról szóló, 1988-ban készített néprajzi ismeretterjesztő filmjében is, a múlt héten adta a Duna tévé. Azt a közel egyórás válogatást, bár lehetetlen, a Csodaszarvas minden vetítése előtt le kéne adni, igaz, csak nehezítené a befogadók amúgy sem könnyű helyzetét. Egyéb dolgokat is jó lenne előszedni. Maradva a személyes elfogultságoknál, a János vitézt, ami szerintem a magyar filmkészítés egyik

legkiemelkedőbb teljesítménye,

három hozzáfogható, ha eszembe jut. Sokkal nehezebben boldogul viszont az ember a világra kenhető elfogultságokkal. Jankovics Marcell mozivásznon túlmutató társadalmi elkötelezettsége egyfelől közismert, másfelől irányultságában nem kimondottan esik egybe a Magyar Narancs preferenciáival. Nagy verseny ez, kérem. Sikerül-e elfelednünk egy mozinyi, de milyen mozinyi, millenniumi különpénzből készített, már témaválasztásában is beszédes mozinyi időre azt, hogy a megnézendő mű alkotója kiszámíthatóan mást gondol, mint mi? Sikerül-e olyat mutatni, ami ezt feledteti? Vizsgázunk, mindketten. Jánosvitézjánosvitézjánosvitéz - mondogatom moziba menet.

Az Ének a csodaszarvasról hosszú és unalmas film, mondandója és meséje helyenként érdekes és megragadó, ám ahova mindez elvezet, az

egy brosúra,

amit rendszeresen behajigálnak mindenki postaládájába. Hogy minden út Európába vezet, hogy miért tökölnek annyit Brüsszelben az adminisztrációval, mikor mi már ezer éve csatlakoztunk. Mindazonáltal most sem tudom biztosan, hogy ennyivel elintézhető-e minden, ám e bizonytalanság kétségtelenül magában foglalja egy igenlő válasz lehetőségét is: igen, ennyi és kész. Ám van számos (egy) közös pont, ahonnan ismét nekifuthatunk.

Emlékeznek a Honfoglalás című magyar filmre? Hogy az milyen volt! Kritikán aluli, egy lelalázott blöff, egy hányavetin odakent kurzusdarab, a bánat emlékszik, melyik kurzus idejében, mindenesetre a Horn-kormány alatt, ám attól majdnem függetlenül. Egy nagy szégyen, semmi más. Volt egy hosszú szakasza a Csodaszarvasnak, ami alatt feszt előjött, hogy ennek a mozinak az a rugója, hogy az nem lehet, hogy az idetalálásunk csodáját az a fércmű mesélje el gyerekeinknek. Tényleg nem lehet. És az is száz százalékig biztosnak látszik, hogy ma, 2002-ben efféle nagyralátó vállalkozás legmegfelelőbb médiuma az animációs film. A kiindulás tehát tökéletes, hogy ha nem így, ki, ha nem ő, kinek, ha nem nekik. Sajnos a kudarc is teljes körűnek mondható.

Rá lehet mondani valamire, hogy gyerektől aggastyánig mindenkinek szól, de a gyereknek hiába beszél az ember. Bár nyilván egy bizonyos előadásból általánosítani szerencsétlenség. Ám azon a szombat délelőttön a szülők végigmeccselték az aprónéppel a matinét. A manó se állítja, hogy

a műfaj etalonja

a Vuk vagy Pityóka, a részeges kalózkapitány lenne, ám ha az elbeszélés duettjében az észosztás és a mese közül folyamatosan az előbbi a hangsúlyos, a befogadói reakciók - egyébként korcsoportra való tekintet nélkül - borítékolhatók. Mindezzel együtt a mozgókép azért mozgó kép, hogy egyedülálló tudományával véghezvigye, akár a verbális turistajelekkel szemben is azt, amit kitervelt. Ám ez legritkább esetben szokott létrejönni képeskönyv-szándékú mozgóképáruk esetében.

Szerintem ez úgy lehet, hogy magának a rajzfilmnek is kéne gondolnia valamit a meséről, amit mutatni van szerencséje éppen. Erre akkor lenne a legnagyobb szükség, amikor a mese legfőbb gondolata csak annyi, hogy na most én megmondom, mint is vannak a dolgok (mert ha nem ez, akkor csak az eurofalvédő). Egy szó, mint száz, a Csodaszarvas nem a gyerekeknek szól. Igaz, a felnőtteknek sem. A Csodaszarvas annak a teljesen misztikus valaminek szól, amit sokak szokása népként aposztrofálni, ám e népfogalom mozinézőt nem takar, mert az egyéni sportoló leginkább. Noha nem lehetetlen megszólítani a népet, de úgy még nem nagyon sikerült, hogy figyelj, tanulj, te nép. Ne szépítsük, a Csodaszarvas a megrendelőnek szól, az biztosan örül is.

Ki, ha nem ő? Nem tudom. Jankovics megtévesztésig olyan, mint fénykorában, humorát, erotika iránti fogékonyságát (csak azért említem épp ezeket, mert bárki fia társadalmi tényezővé válva ezeket tagadja meg, tagadja le először) sem vesztette el, nyomokban megjelennek, de úgy állnak az őstörténeti útlevélképen, mint a szarvas egy közeli rokonán a férfi fehérnemű.

Nem jutunk sehová, vége. Nemzetem fölemelni, kiokosítani ennyire direkt módon képtelenség, dixi. De mondok én valamit, nem hiszem, hogy Jankovics ne tudná: attól egy szikrányit sem tartozunk Európához, hogy azt ordítjuk teli szájjal: ezerév, Európa, ezerév, Európa, ezerév Európa; piha. Attól a János vitéztől meg a többi hozzá fogható kevéstől van nekünk az Európa.

Turcsányi Sándor

Ének a csodaszarvasról; magyar animációs film, 2001, 80 perc; rendezte, írta és tervezte: Jankovics Marcell; forgalmazza a Budapest Film

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...