Mostanában már a belpolitikai helyzet is fokozódik. Árad a Duna, a világegyetem tágul: rossz napok járnak. Csupán egyvalami védhet meg ettől a mocskos jelentől: a nosztalgia. Vágy olyan korok és tájak után, melyekhez semmi közünk, melyek nagyon régen, nagyon távol léteztek csupán, sőt akkor is csak alig. Az angol arisztokrácia szép élete biztos kikötő mindazoknak, akiket hány és vet az élet. Agatha Christie végtelennek tűnő életműve is véget ér egyszer - ám azok, akiket már csak a pontban ötkor felszolgált tea és a naponta hengerelt gyep látványa nyugtat meg, mindig számíthatnak arra, hogy az angol filmipar rendszeres időközönként szállítja számukra vágyuk újabb tárgyát.
A film kezdő képsorain egy földgömböt mutatna: Anglia képe fedi be a glóbuszt. Kell ehhez egy kis elszánt csőlátás, de ha az megvan, a nosztalgiamozik akár magukkal is ragadhatják, pontosabban magukkal is ringathatják nézőjüket. De ehhez nagyon kell sikerülniük.
Ha ez az Emma nem lenne, már éppen azt hihettük volna, hogy manapság nincs műfaj vagy alműfaj, amely a maga tiszta valójában létezhet. Nem veszik komolyan magukat -talán csak divat ez, esetleg mégis létezik olyasmi, hogy korszellem, és az szivárog be mindenhova -, az elmúlt évek filmjeinek természetes alkotórésze lett a saját műfajukra való önreflexió, sőt önirónia. A filmek leleplezik saját szabályaikat, jelzik, hogy (alkotóik) ismerik saját műfajtörténetüket - és idéznek is belőle bőségesen, idézőjelbe teszik, újraértékelik mindezt.
Emma viszont, jó társaságból való szende leánykához illően, nem ilyen. Nem kacérkodik, nem kacsingat, nem lebbent fel semmit fodros szoknyáiból. Szemét lesütve illegeti magát. A maga naiv módján komolyan veszi a sétalovaglást, a gyepet, a teát, a társasági életet és az átlátszó kis szerelmi konspirációkat, melyek mindig házassággal végződnek.
Mindez szép is lehetne. A baj csak az, hogy úgy látszik, már Angliában is nehéz színészt találni az ilyen helyzetekre. A színészek - akik egyébként szinte mindannyian közel járnak már a világhírhez (értsd: mostanában amerikai filmekben is egyre másra kapják a szerepeket) kissé idegenül mozognak ebben a nagy ártatlanságban. Többségükön úgy lóg a szerepe, mint tehénen a gatya. Az Emma nem idéz fel semmit, milyen kár, még csak el sem ringat: gondos aprólékossággal mutatja be másodsorban a történetet, elsősorban a világot, melyben ez a történet játszódhatna, ha volna. Szép ruhák, faragott bútorok, csodás kertek, bájos, fehér bőrű, fiatal leánykák: nem részei semminek, csak díszletei.
Jane Austen regénye képeskönyv marad csupán.
Deutsch Andor
Emma, színes, feliratos, amerikai, 1997; rendezte és Jane Austen regényéből írta: Douglas McGrath; fényképezte: Ian Wilson; zene: Rachel Portman; szereplők: Gwyneth Paltrow, Ewan McGregor, Greta Scacchi, Jeremy Northam; forgalmazza a Flamex
