Nem fordították le, mivel egy kutyaszereplő neveként tulajdonnév is a Fourbi, de a film címe magyarul annyit tesz: ciki. Hát bizony: nomen est omen.
Egy ennyire érdektelen és fals filmnél már méltatni illik a napjainkra a filmművészet nagy öregjei közé tartozó rendező, Alain Tanner korábbi számos érdemét. Hogy a Szalamandra..., meg hogy A fehér városban... Az ám! Csakhogy ez egy másik film.
Van egy nőcske. Ösztönös, közönséges és műveletlen. Önvédelemből megölt egy erőszakoskodó férfit néhány éve, felmentették, s most eladja történetét egy kereskedelmi tévének, amely véres és "reális" sztorikkal akar betörni a piacra.
Azazhogy eladásról szó sincs. A nő fenekére ver a tetemes előlegnek, majd hülyét csinál a rászabadított, esetét forgatókönyvvé formálni igyekvő íróból. Ez amúgy rettenetesen lapos filozófiai eszmefuttatásokat ereszt meg könyveiben az élet értelmetlenségéről, ám ezúttal, félretéve elveit, némi mellékesre tenne szert a magántévének dolgozva, előlegért persze ő is. A nő azonban nem beszél. Titkokat sejtünk lapulni az idők mélyében, de csak nem akar napvilágra jönni belőle semmi. Nem tudni, hogy történt az eset. Ki is ez a lány? Nincs sztori.
Ekkor a gonosz kereskedelmi adó fenyegetőleg lép fel: nono! Sőt: dádá! Nekünk itten benne fekszik a pénzünk! Kapni akarunk érte valamit! De az emberi integritás, amely - vesszük észre megrökönyödve - ebben a sötét, ámde ellenszenves pincérnőben (munkásosztály, tehát el van nyomva szegény) jelenik meg, no az! az nem eladó! De nem ám!
Az író is lázad szerfelett. Egy kocsmában például jól leleplezi a kapitalizmust. De a pénzt azért zsebre teszi, sőt barátnőjét, az állástalan és feltűnően tehetségtelen színésznőt is rászabadítja a zárkózott ötletgazd-asszonyra. A titkot persze ő sem deríti ki (joggal gyanakodhatuk, nincs is semmilyen titok) - viszont ő is előlegben részesül.
Csak a főhősnő pasija, egy modortalan és agresszív bunkó (a rendező bizonyára ebben véli kifejezésre juttatni az "alsóbb néprétegek természetes életerejét") nem részesül előlegben. Õ egy másik perverz alakot ver át: hirdetés útján szerződést köt egy félőrülttel, hogy az vadászhat rá, s festékpisztollyal "leterítheti", mivel ezt a "tettes" élvezi, az "áldozat" meg pénzt kap érte. Végül azonban felcserélődnek a szerepek, mert a meglelt "áldozat", amikor "támadója" összefestékezi új zakóját, jól lefejeli meg még meg is rugdossa a szemét tőkést, ahogy az illik.
A világkép, amely Alain Tanner filmjéből kihüvelyezhető, elképesztően és szerintem a rendező által sem kontrolláltan amorális.
Valamennyi hős egy-egy felmagasztosított megalkuvó. Olyan üzletet köt pénzért, amely jelleme, meggyőződése (ha van neki ilyenje), gusztusa ellen való. Meghasonlani azonban csak azért sem fog - egyikük számára sem merül fel, hogy az ember tetteiért morális felelősséget is visel. A rendező nem hallott még az utóbbi 6000 év történelmének főbb, az emberi lét mibenlétét érintő elképzeléseiről, mondjuk Mózestől Buddháig és az Evangéliumtól teszem azt Mereskovszkijig, Dosztojevszkijig vagy akár Hamvas Béláig. Utóbbit aligha olvashatta (lásd konkrétan a Patmoszt mint kifejezetten e témakörbe vágó olvasmányt), az előbbieket viszont biztosan ismeri - és figyelmen kívül hagyja. Van helyette az író-hős ételbár-egzisztencializmusa mint szellemi alap és némi avas pszeudomarxizmus. A világ könnyedén felosztható Rájuk és Ránk. Mi (munkások, a szellem és művészet elnyomott gyermekei) szépek vagyunk, szabadok és harcosak. Azok meg (a tőkések, a befektető és annak gerinctelen yuppie kiszolgálója) rútak, a pénz rabszolgái, és meghátrálnak.
Ez volna az eszmei mondanivaló. A meg nem gondolt gondolat aztán primitív formát szül. A gaz tőkés megjelenítése láttán még Révai elvtárs is megnyalná Zsdanov elvtárs tíz ujját. Olyan kövér, visszataszító és pénzéhes, hogy még! Megkopasztói, a kizsákmányolt osztályok képviselői persze szintén eléggé kevéssé rokonszenvesek, de a rendező folyvást emlékeztet rá, hogy nekik erre szociális mentségük van.
Az önmaga teremtette dramaturgiai zsákutcából (most akkor van-e lappangó titok? hogy lehet ezt a helyzetet megúszni? hiszen már jön a végrehajtó) egy igénytelen detektívregénybe illő fordulattal tör ki. A film befejezése előtt két perccel felbukkan egy számítógépzseni öcs, aki behatol a Tőkés Vállalatának adatbankjába, s az onnan leszívott információkkal sikeresen megzsarolja a rohadt kapitalistát. Ezzel az újabb bűncselekménnyel tehát helyreáll a harmónia, a rosszak megbűnhődtek, a jók elnyerik méltó jutalmukat, sőt a főhősnő még teherbe is esik.
A jövő méhében tehát ott a Még Szebb Új Világ.
Tóth Péter Pál
Fourbi; francia-svájci; feliratos; 1996. Rendezte: Alain Tanner; forgatóköny: ugyanő és Bernard Comment; operatőr: Denis Jutzeler; zene: Michael Wintsch; szereplők: Karin Vard, Jean-Quentin Chatelain, Cécile Tanner, Antoine Basler, Robert Bouvier. Forgalmazza a Budapest Film.
