Film: Leonardo az Ibuszban (Danny Boyle: A part)

  • - ts -
  • 2000. március 30.

Zene

Recenziónk címe meglehet beszédes, mégis talán magyarázatra szorul. Nem arról van itt szó, hogy a keresztnevén elhíresült, nagy természetű majsztró betér egy utazási irodába, és mondjuk valami kisebb léptékű barter útján akar boldogulni egy charter fedélzetén, sokkal inkább arról, hogy mi lesz abban az esetben, ha egy korábbi hőstettéért magasan jegyzett csávót megküldenek valami tudományosabb devizatartalommal, hogy csinájjá´ ebből valami szépet. Danny Boyle filmrendező nevét őszinte hívei, és valljuk be: immár a filmtörténet is úgy tartja nyilván, mint a Trainspotting alkotóját, ők tudják. Az sem nagyon tagadható, hogy tőle indult Ewan McGregor, a kettes számú Obi van. Idézzük fel, miről is szólt a világsikert hozó mozidarab! Leginkább arról, hogy a kábítószerek nem túl mértéktartó élvezete nem sok jóra vezet. Ezzel bizony nehéz vitatkozni, ám engedjük meg, nem(csak) ezért szerették, akik. Vélhetően inkább azért, mert Boyle leckefelmondása példásan mellőzött mindenféle didaxist, sőt helyenként szellemesnek, viccesnek volt mondható.

Recenziónk címe meglehet beszédes, mégis talán magyarázatra szorul. Nem arról van itt szó, hogy a keresztnevén elhíresült, nagy természetű majsztró betér egy utazási irodába, és mondjuk valami kisebb léptékű barter útján akar boldogulni egy charter fedélzetén, sokkal inkább arról, hogy mi lesz abban az esetben, ha egy korábbi hőstettéért magasan jegyzett csávót megküldenek valami tudományosabb devizatartalommal, hogy csinájjá´ ebből valami szépet. Danny Boyle filmrendező nevét őszinte hívei, és valljuk be: immár a filmtörténet is úgy tartja nyilván, mint a Trainspotting alkotóját, ők tudják. Az sem nagyon tagadható, hogy tőle indult Ewan McGregor, a kettes számú Obi van. Idézzük fel, miről is szólt a világsikert hozó mozidarab! Leginkább arról, hogy a kábítószerek nem túl mértéktartó élvezete nem sok jóra vezet. Ezzel bizony nehéz vitatkozni, ám engedjük meg, nem(csak) ezért szerették, akik. Vélhetően inkább azért, mert Boyle leckefelmondása példásan mellőzött mindenféle didaxist, sőt helyenként szellemesnek, viccesnek volt mondható.

A part című alkotás maradéktalan feltárásához azonban szükséges még némi további előzmény emlegetése is, kivált a kiadások szempontjából. Mert ezek szerint, ugye, adott egy európai fickó, egy nagyobb dobással a háta megett, s ő most megmutatja Hollywoodban is. Viszont már megmutatta, igaz, számottevően szolidabb büdzséből. A méltán mérsékelt vihart arató Az élet sója című, első amerikai nekifutása egy tipikusan hollywoodi, ám kielégítően vicces road-movie-t eredményezett, melyben reményteljes arcokra (Delroy Lindo, Cameron Diaz) még futotta a léből, de az autós pihenők kétségtelenül megkapó, ám már milliószor megmutatott miliőjén túlra már nem nagyon lehetett merészkedni belőle. No de most aztán futotta méregdrága világsztárra (Leonardo DiCaprio) éppúgy, mint hochegzotik helyszínre, sőt az érintetlen anyatermészet decens, megfelelő engedélyekkel körülbástyázott átszabására is. Ennyi tőkével természetesen csak nagyralátó vállalkozásba érdemes belekapni. Alex Garland 1996-os bestsellere minden tekintetben méltó alapanyagnak látszott, pedig tudja a fene.

Az alkotók szerint akiknek A legyek ura jutott eszébe erről a nagyszerű könyvről, azok mind felületes szemlélők minimum. Nos, ránk aligha lehet panaszuk, nekünk a filmről jutott eszünkbe e jelentős regény.

Thaiföldön járunk, ami egy távoli és látványos ország, a német szexturizmus kitüntetett terepe. Danny a maga módján el is élcelődik ezen, ha nem is túl harsányan, de az ízetlenkedés igényétől sem mentesen, ám ez legyen a legnagyobb baja. Nem is ez, hanem az, hogy poggyászából elhagyott valamit a hosszú utazás során. Konkrétan a szellemet, a szellemességet. Csak az maradt, amivel nem lehet túl sokra jutni. A kábítószer-használat akkor is ellenjavalt, ha csupán a könnyű drogok élvezetére korlátozódik. Nos, ez elég karcsú, maradnak a sztárok.

Leonardo az igyekvő mozicsillagok kategóriájába tartozik, dicséretére legyen mondva, most is kitesz magáért. Minden hasonló hollywoodi szuperprodukció által támasztható igénynek megfelel, na és. Érdekesebb színfoltnak tűnhetne Tilda Swinton vagy Robert Carlyle attrakciója. Tilda úgy illik a képbe, mintha Belmondót sikerült volna megnyerni a Barátok közt néhány epizódjára. Működése a vásznon nagyjából azt sugallja, hogy fogalma sincs, hol van és mivégre, bármelyik, éppen csak szarkalábasodó helyi érdekű díva jobban feltalálta volna magát. Robert szerepe hálásabb, de még a James Bondban is védhetőbb volt a fellépése.

Ne szépítsük, A part egy didaktikus gány, melynek minden kockájáról az süt, hogy a pénz verve jó. Mellesleg ezt sejtettük eddig is.

- ts -

The Beach; színes, feliratos, amerikai, 1999; Alex Garland regénye alapján a forgatókönyvet írta: John Hodge; rendezte: Danny Boyle; fényképezte: Darius Khondji; zene: Angelo Badalamenti; szereplők: Leonardo DiCaprio, Virginie Ledoyen, Robert Carlyle, Tilda Swinton; az InterCom mozija

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.