Film: Leonardo az Ibuszban (Danny Boyle: A part)

  • - ts -
  • 2000. március 30.

Zene

Recenziónk címe meglehet beszédes, mégis talán magyarázatra szorul. Nem arról van itt szó, hogy a keresztnevén elhíresült, nagy természetű majsztró betér egy utazási irodába, és mondjuk valami kisebb léptékű barter útján akar boldogulni egy charter fedélzetén, sokkal inkább arról, hogy mi lesz abban az esetben, ha egy korábbi hőstettéért magasan jegyzett csávót megküldenek valami tudományosabb devizatartalommal, hogy csinájjá´ ebből valami szépet. Danny Boyle filmrendező nevét őszinte hívei, és valljuk be: immár a filmtörténet is úgy tartja nyilván, mint a Trainspotting alkotóját, ők tudják. Az sem nagyon tagadható, hogy tőle indult Ewan McGregor, a kettes számú Obi van. Idézzük fel, miről is szólt a világsikert hozó mozidarab! Leginkább arról, hogy a kábítószerek nem túl mértéktartó élvezete nem sok jóra vezet. Ezzel bizony nehéz vitatkozni, ám engedjük meg, nem(csak) ezért szerették, akik. Vélhetően inkább azért, mert Boyle leckefelmondása példásan mellőzött mindenféle didaxist, sőt helyenként szellemesnek, viccesnek volt mondható.

Recenziónk címe meglehet beszédes, mégis talán magyarázatra szorul. Nem arról van itt szó, hogy a keresztnevén elhíresült, nagy természetű majsztró betér egy utazási irodába, és mondjuk valami kisebb léptékű barter útján akar boldogulni egy charter fedélzetén, sokkal inkább arról, hogy mi lesz abban az esetben, ha egy korábbi hőstettéért magasan jegyzett csávót megküldenek valami tudományosabb devizatartalommal, hogy csinájjá´ ebből valami szépet. Danny Boyle filmrendező nevét őszinte hívei, és valljuk be: immár a filmtörténet is úgy tartja nyilván, mint a Trainspotting alkotóját, ők tudják. Az sem nagyon tagadható, hogy tőle indult Ewan McGregor, a kettes számú Obi van. Idézzük fel, miről is szólt a világsikert hozó mozidarab! Leginkább arról, hogy a kábítószerek nem túl mértéktartó élvezete nem sok jóra vezet. Ezzel bizony nehéz vitatkozni, ám engedjük meg, nem(csak) ezért szerették, akik. Vélhetően inkább azért, mert Boyle leckefelmondása példásan mellőzött mindenféle didaxist, sőt helyenként szellemesnek, viccesnek volt mondható.

A part című alkotás maradéktalan feltárásához azonban szükséges még némi további előzmény emlegetése is, kivált a kiadások szempontjából. Mert ezek szerint, ugye, adott egy európai fickó, egy nagyobb dobással a háta megett, s ő most megmutatja Hollywoodban is. Viszont már megmutatta, igaz, számottevően szolidabb büdzséből. A méltán mérsékelt vihart arató Az élet sója című, első amerikai nekifutása egy tipikusan hollywoodi, ám kielégítően vicces road-movie-t eredményezett, melyben reményteljes arcokra (Delroy Lindo, Cameron Diaz) még futotta a léből, de az autós pihenők kétségtelenül megkapó, ám már milliószor megmutatott miliőjén túlra már nem nagyon lehetett merészkedni belőle. No de most aztán futotta méregdrága világsztárra (Leonardo DiCaprio) éppúgy, mint hochegzotik helyszínre, sőt az érintetlen anyatermészet decens, megfelelő engedélyekkel körülbástyázott átszabására is. Ennyi tőkével természetesen csak nagyralátó vállalkozásba érdemes belekapni. Alex Garland 1996-os bestsellere minden tekintetben méltó alapanyagnak látszott, pedig tudja a fene.

Az alkotók szerint akiknek A legyek ura jutott eszébe erről a nagyszerű könyvről, azok mind felületes szemlélők minimum. Nos, ránk aligha lehet panaszuk, nekünk a filmről jutott eszünkbe e jelentős regény.

Thaiföldön járunk, ami egy távoli és látványos ország, a német szexturizmus kitüntetett terepe. Danny a maga módján el is élcelődik ezen, ha nem is túl harsányan, de az ízetlenkedés igényétől sem mentesen, ám ez legyen a legnagyobb baja. Nem is ez, hanem az, hogy poggyászából elhagyott valamit a hosszú utazás során. Konkrétan a szellemet, a szellemességet. Csak az maradt, amivel nem lehet túl sokra jutni. A kábítószer-használat akkor is ellenjavalt, ha csupán a könnyű drogok élvezetére korlátozódik. Nos, ez elég karcsú, maradnak a sztárok.

Leonardo az igyekvő mozicsillagok kategóriájába tartozik, dicséretére legyen mondva, most is kitesz magáért. Minden hasonló hollywoodi szuperprodukció által támasztható igénynek megfelel, na és. Érdekesebb színfoltnak tűnhetne Tilda Swinton vagy Robert Carlyle attrakciója. Tilda úgy illik a képbe, mintha Belmondót sikerült volna megnyerni a Barátok közt néhány epizódjára. Működése a vásznon nagyjából azt sugallja, hogy fogalma sincs, hol van és mivégre, bármelyik, éppen csak szarkalábasodó helyi érdekű díva jobban feltalálta volna magát. Robert szerepe hálásabb, de még a James Bondban is védhetőbb volt a fellépése.

Ne szépítsük, A part egy didaktikus gány, melynek minden kockájáról az süt, hogy a pénz verve jó. Mellesleg ezt sejtettük eddig is.

- ts -

The Beach; színes, feliratos, amerikai, 1999; Alex Garland regénye alapján a forgatókönyvet írta: John Hodge; rendezte: Danny Boyle; fényképezte: Darius Khondji; zene: Angelo Badalamenti; szereplők: Leonardo DiCaprio, Virginie Ledoyen, Robert Carlyle, Tilda Swinton; az InterCom mozija

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.