Film: Leonardo az Ibuszban (Danny Boyle: A part)

  • - ts -
  • 2000. március 30.

Zene

Recenziónk címe meglehet beszédes, mégis talán magyarázatra szorul. Nem arról van itt szó, hogy a keresztnevén elhíresült, nagy természetű majsztró betér egy utazási irodába, és mondjuk valami kisebb léptékű barter útján akar boldogulni egy charter fedélzetén, sokkal inkább arról, hogy mi lesz abban az esetben, ha egy korábbi hőstettéért magasan jegyzett csávót megküldenek valami tudományosabb devizatartalommal, hogy csinájjá´ ebből valami szépet. Danny Boyle filmrendező nevét őszinte hívei, és valljuk be: immár a filmtörténet is úgy tartja nyilván, mint a Trainspotting alkotóját, ők tudják. Az sem nagyon tagadható, hogy tőle indult Ewan McGregor, a kettes számú Obi van. Idézzük fel, miről is szólt a világsikert hozó mozidarab! Leginkább arról, hogy a kábítószerek nem túl mértéktartó élvezete nem sok jóra vezet. Ezzel bizony nehéz vitatkozni, ám engedjük meg, nem(csak) ezért szerették, akik. Vélhetően inkább azért, mert Boyle leckefelmondása példásan mellőzött mindenféle didaxist, sőt helyenként szellemesnek, viccesnek volt mondható.

Recenziónk címe meglehet beszédes, mégis talán magyarázatra szorul. Nem arról van itt szó, hogy a keresztnevén elhíresült, nagy természetű majsztró betér egy utazási irodába, és mondjuk valami kisebb léptékű barter útján akar boldogulni egy charter fedélzetén, sokkal inkább arról, hogy mi lesz abban az esetben, ha egy korábbi hőstettéért magasan jegyzett csávót megküldenek valami tudományosabb devizatartalommal, hogy csinájjá´ ebből valami szépet. Danny Boyle filmrendező nevét őszinte hívei, és valljuk be: immár a filmtörténet is úgy tartja nyilván, mint a Trainspotting alkotóját, ők tudják. Az sem nagyon tagadható, hogy tőle indult Ewan McGregor, a kettes számú Obi van. Idézzük fel, miről is szólt a világsikert hozó mozidarab! Leginkább arról, hogy a kábítószerek nem túl mértéktartó élvezete nem sok jóra vezet. Ezzel bizony nehéz vitatkozni, ám engedjük meg, nem(csak) ezért szerették, akik. Vélhetően inkább azért, mert Boyle leckefelmondása példásan mellőzött mindenféle didaxist, sőt helyenként szellemesnek, viccesnek volt mondható.

A part című alkotás maradéktalan feltárásához azonban szükséges még némi további előzmény emlegetése is, kivált a kiadások szempontjából. Mert ezek szerint, ugye, adott egy európai fickó, egy nagyobb dobással a háta megett, s ő most megmutatja Hollywoodban is. Viszont már megmutatta, igaz, számottevően szolidabb büdzséből. A méltán mérsékelt vihart arató Az élet sója című, első amerikai nekifutása egy tipikusan hollywoodi, ám kielégítően vicces road-movie-t eredményezett, melyben reményteljes arcokra (Delroy Lindo, Cameron Diaz) még futotta a léből, de az autós pihenők kétségtelenül megkapó, ám már milliószor megmutatott miliőjén túlra már nem nagyon lehetett merészkedni belőle. No de most aztán futotta méregdrága világsztárra (Leonardo DiCaprio) éppúgy, mint hochegzotik helyszínre, sőt az érintetlen anyatermészet decens, megfelelő engedélyekkel körülbástyázott átszabására is. Ennyi tőkével természetesen csak nagyralátó vállalkozásba érdemes belekapni. Alex Garland 1996-os bestsellere minden tekintetben méltó alapanyagnak látszott, pedig tudja a fene.

Az alkotók szerint akiknek A legyek ura jutott eszébe erről a nagyszerű könyvről, azok mind felületes szemlélők minimum. Nos, ránk aligha lehet panaszuk, nekünk a filmről jutott eszünkbe e jelentős regény.

Thaiföldön járunk, ami egy távoli és látványos ország, a német szexturizmus kitüntetett terepe. Danny a maga módján el is élcelődik ezen, ha nem is túl harsányan, de az ízetlenkedés igényétől sem mentesen, ám ez legyen a legnagyobb baja. Nem is ez, hanem az, hogy poggyászából elhagyott valamit a hosszú utazás során. Konkrétan a szellemet, a szellemességet. Csak az maradt, amivel nem lehet túl sokra jutni. A kábítószer-használat akkor is ellenjavalt, ha csupán a könnyű drogok élvezetére korlátozódik. Nos, ez elég karcsú, maradnak a sztárok.

Leonardo az igyekvő mozicsillagok kategóriájába tartozik, dicséretére legyen mondva, most is kitesz magáért. Minden hasonló hollywoodi szuperprodukció által támasztható igénynek megfelel, na és. Érdekesebb színfoltnak tűnhetne Tilda Swinton vagy Robert Carlyle attrakciója. Tilda úgy illik a képbe, mintha Belmondót sikerült volna megnyerni a Barátok közt néhány epizódjára. Működése a vásznon nagyjából azt sugallja, hogy fogalma sincs, hol van és mivégre, bármelyik, éppen csak szarkalábasodó helyi érdekű díva jobban feltalálta volna magát. Robert szerepe hálásabb, de még a James Bondban is védhetőbb volt a fellépése.

Ne szépítsük, A part egy didaktikus gány, melynek minden kockájáról az süt, hogy a pénz verve jó. Mellesleg ezt sejtettük eddig is.

- ts -

The Beach; színes, feliratos, amerikai, 1999; Alex Garland regénye alapján a forgatókönyvet írta: John Hodge; rendezte: Danny Boyle; fényképezte: Darius Khondji; zene: Angelo Badalamenti; szereplők: Leonardo DiCaprio, Virginie Ledoyen, Robert Carlyle, Tilda Swinton; az InterCom mozija

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.