Film: Mi van (Alejandro Amenabar: Nyisd ki a szemed!)

  • Orosz Ágnes
  • 2000. május 18.

Zene

Alejandro Amenabar hősei egytől egyig fiatalok, és szörnyű dolgok történnek velük. Ismerős, persze, de a spanyol egyetemista eddigi két filmje ettől eltekintve semmiféle átfedést sem mutat a szappanopera-sztárokkal forgatott, elpusztíthatatlan tinihorror-szériákkal. Alapötletein viszont kedvvel kap a középszer is, hogy melyik filmek születtek így, némi tartalomismertetés után nem nehéz kitalálni. A Nyisd ki a szemed!-ben a technikai háttér jó érzékkel nincs túlmagyarázva, ezért hát nem is éri meg belekötni. Árulnak benne egy szolgáltatást, méghozzá főműsoridőben, melynek lényege, hogy a kliens élete egy tetszőleges ponton új irányt vesz, jó esetben a vágyai szerint valót. Mint álom, nyilván, és meg kell halni hozzá. Cesar egyik nap még gazdag, fiatal, gátlástalan és szerelmes, a következő pillanatban egyik megunt szeretője egy betonfalnak hajtja a kocsit, amiben ülnek. A nő meghal, Cesar arcából formátlan massza lesz, örökre. Mi lett volna, ha? Megtudjuk. Történetünk innentől megbízhatatlan időközönként jelentkezik az újabb és újabb lehetőségekkel, csak a Halloween-maszkot öltött fiút kérdezgető börtönpszichológus nem tágít belőle. Ennek megfelelően az időrend nagyrészt darabokban hever, és az effajta agymeresztőnek szánt filmek legjobb hagyományai szerint, ahogy az idő előrehaladtával összeáll pár dolog, továbbiak esnek szét. A végén aztán egyben kapjuk a magyarázatot, mintegy mellékelve az egyéni értelmezés lehetőségét is.

Videó

Alejandro Amenabar hősei egytől egyig fiatalok, és szörnyű dolgok történnek velük. Ismerős, persze, de a spanyol egyetemista eddigi két filmje ettől eltekintve semmiféle átfedést sem mutat a szappanopera-sztárokkal forgatott, elpusztíthatatlan tinihorror-szériákkal. Alapötletein viszont kedvvel kap a középszer is, hogy melyik filmek születtek így, némi tartalomismertetés után nem nehéz kitalálni. A Nyisd ki a szemed!-ben a technikai háttér jó érzékkel nincs túlmagyarázva, ezért hát nem is éri meg belekötni. Árulnak benne egy szolgáltatást, méghozzá főműsoridőben, melynek lényege, hogy a kliens élete egy tetszőleges ponton új irányt vesz, jó esetben a vágyai szerint valót. Mint álom, nyilván, és meg kell halni hozzá. Cesar egyik nap még gazdag, fiatal, gátlástalan és szerelmes, a következő pillanatban egyik megunt szeretője egy betonfalnak hajtja a kocsit, amiben ülnek. A nő meghal, Cesar arcából formátlan massza lesz, örökre. Mi lett volna, ha? Megtudjuk. Történetünk innentől megbízhatatlan időközönként jelentkezik az újabb és újabb lehetőségekkel, csak a Halloween-maszkot öltött fiút kérdezgető börtönpszichológus nem tágít belőle. Ennek megfelelően az időrend nagyrészt darabokban hever, és az effajta agymeresztőnek szánt filmek legjobb hagyományai szerint, ahogy az idő előrehaladtával összeáll pár dolog, továbbiak esnek szét. A végén aztán egyben kapjuk a magyarázatot, mintegy mellékelve az egyéni értelmezés lehetőségét is.

Az álom volt csak-hangulatú befejezés kb. a filmművészettel egy idős, ezt nyilván Amenabar is tudta. De a huszonhét éves chilei születésű sztárrendezőnek Lynchhez hasonlóan megvan az a képessége, hogy minden gond nélkül józan ésszel csaknem felfoghatatlan világokat illesszen szereplői mindennapjaiba. Egy öreg, jómódú kéjenc páncélszekrényében snuff filmekre bukkanni nem túl megrázó ahhoz képest, ha kis utánajárással az egyetem videotékájából kölcsönözhetők ilyenek a főszereplő csoporttársai közreműködésével kivitelezve, mint a Halálos tézisben. Amenabart izgatja a vele egykorú főszereplőkre váró esetleges és értelmetlen halál, mellesleg pillanatok alatt teremt feszültséget, nyugodt szívvel rá lehetne bízni bármilyen thrillert. S lám, ő rendezi a Cruise házaspár új családi vállalkozását, a The Others című kísértetsztorit.

A Nyisd ki a szemed! pontosan az egy rakás Goya-díjjal jutalmazott Halálos tézis után elvárható, de csak nagyon ritkán beváltott folytatás. A férfi főszereplők azonosak, mindkettőben Fele Martinez a jószívű balek, aki túléli az Eduardo Noriega által játszott agresszív, végül ellehetetlenülő szépfiút. Az első, a címéhez hűen, egy pontosan kivitelezett vizsgafilm, nem több és nem kevesebb, mint egy izgalmas campus-krimi, humorral, tanulsággal. Ha már ott van, eljátszik a kérdéssel, hogy szolid főszereplőnőjét vajon miért érdeklik annyira az erőszakfilmek (az persze soha nem merül fel valós magyarázatként, hogy az ilyen hatásvadász témákkal kitűnően lehet nyomulni), viszont elfelejt rá választ adni. A másik egyedül a szereplői felől nem hagy kétségeket. Cesar szüleiről tudjuk, hogy meghaltak, és Cesar következetesen maga öli meg az életében felbukkanó lehetséges anya- és apafigurákat is, mint a volt szerető, Nuria, akit túlél a balesetben, majd mikor váratlanul az ágyában terem, megfojtja, és a hatáskörét messze túllépő pszichológus. Egyedülléte a film alatt, melyben a horror legfőbb forrása a fürdőszobatükör, sokszorosan és sokféleképpen definiált, kezdve az első, természetesen álomjelenettel, ami gyakorlatilag az utolsó párja, csak akkor már azt is neki kell eldöntenie, hogy mi történjék a következő percben.

Orosz Ágnes

Abre los ojos!, spanyol, színes, 117 perc, 1997; rendezte: Alejandro Amenabar; írta: Alejandro Amenabar és Mateo Gil; operatőr: Hans Burmann; vágó: Maria Elena Sainz de Rozas; zene: Alejandro Amenabar és Mariano Marin; szereplők: Eduardo Noriega, Penelope Cruz, Chete Leta, Fele Martinez, Najwa Nimri; videón forgalmazza a Kinowelt

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.