A rémfilmek velejárója, hogy az aktuális szörny mindig valamiféle vidám fiatalokból álló társasággal próbálkozik, többnyire sikerrel. Unalmas szombat éjjeleken elég csak egy pillantást vetni valamelyik kábeltévé műsorára, egészen biztos, hogy nevenincs fiatal amerikai színészek szinkronizált sikolyától lesz hangos a lakás, felidézve a nyolcvanas évek videós hőskorszakát, amikor még a módosabb házibulikon volt penzum egy-két ilyen - akkor még hangalámondásos és katasztrofális képminőségű mocsok - megtekintése.
A mozik egészen mostanáig elálltak az ilyen jellegű munkák forgalmazásától, hála és köszönet érte, ám a múlt héten megtört a jég, valami szörnyűség történt, szó szerint. Bemutatták a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című ifjúsági rémkalandfilmet.
Kamaszkoruk utolsó közös nyarát tölti két frissen érettségizett pár, szépek, egészségesek, illatosak, és ami a legfontosabb, tudják, mi a céljuk. Zsíros kis karrier, mi lenne más? Színésznő, focista, jogász, bankfiú akarnak lenni, ki nem? Innen a húszon is olyan öntudatosak, mint amilyen csak a munkásosztály tud lenni romantikus szocialista dolgozatokban, sőt még annál is jobban! Az ilyenekből lesznek később a Pat Batemanek, csakhogy itt most nincs később, mivel romantikus vízparti alkoholizálásuk egy cserbenhagyásos gázolással ér véget. Még szép, hogy ijedtükben vízbe dobják áldozatukat. Tiszta sor, nem is lenne semmi baj, de egy év elteltével rosszra fordulnak a dolgok, felbukkan egy viharkabátos fickó, kezében jókora halászkampóval, és eleinte az őrületbe kergeti, később lazán lemészárolja a felelőtlen ifjak közül azokat, akik a legkevésbé rokonszenvesek. A maradékok meg a viharkabátost ölik meg imbolygó sajkán, odakint a nyílt tengeren. A happy endet persze beárnyékolja, hogy a rém csak egy kicsit hal meg, nem egészen. Valószínűleg azért, hogy ha ne adj´ isten, elkészítenék a film folytatását (mondjuk Tudom, mit tettél tavalyelőtt nyáron címmel), a szerzőknek ne kelljen valamiféle metafizikus csavarral magyarázni az újabb epizódot.
Egy ilyen történet kitalálása nem lehetett több rutinmunkánál, biztosan vannak olyanok, akik naponta csinálnak három hasonlót. Jim Gillespie rendező tehát nem éppen eredeti klisékkel próbál szerencsét. Ugyanazokkal a sablonokkal, amelyeket annyiszor, de annyiszor láthattunk már az olyan olcsó kis vackokban, amiknek a címe a legtöbbször úgy kezdődik: pokoli, halálos vagy éppen veszélyes. A különbség legfeljebb annyi, hogy valamivel több pénzt sikerült összekalapoznia a produkcióra, amiből helikopteres felvételekre, szélesvászonra meg dolby sztereó hangzásra is futotta, de jó színészekre már nem. A forgatáson minden bizonnyal olyan felszólító mondatok hagyták el a lelkes rendező fejét, mint: "most nagyon féljetek!", "most egészen rettegjetek!", "most szarjatok be a borzongástól!" és hasonlók, de az ifjú hősök valahogy csak a némafilm hagyományait felelevenítve képesek az ilyesfajta művészi megformálásra. Színészi munkájuk, pontosabban nagy-nagy rettegésük úgy 1932 táján ment ki a divatból. Ezzel aztán el is intézik a film "üzenetét", ami ugyebár az volna: "Kedves néző, légy szíves összeszarni magad a film alatt, álmatlanul vagy rémálmoktól gyötörve forgolódni a puhapihésben a film után, és nem elfogadni édességet idegenektől!"
Na, ez az, ami hiányzik a filmből, és innentől kezdve felesleges bármit is mondani. Legfeljebb annyit, hogy ha részeg kamaszok engem gázolnának el, majd dobnának vízbe, az eset után valószínűleg én is előszedném a padlásról a nagypapa kisbaltáját.
- legát -
I Know What You Did Last Summer, színes, feliratos, amerikai, 1997, 104 perc; rendezte: Jim Gillespie; fényképezte: Denis Grossan; szereplők: Jennifer Love Hewitt, Sarah Michelle Gellar; az InterCom filmje
