Film: Rege a műanyag szarvasról (Tom DiCillo: Holdfényszelence)

szerző
- legát -
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A normális kerékvágásnál nincs abnormálisabb dolog, de az emberek többsége még elképzelni sem meri, milyen következményekkel járhat a kizökkenés. Amikor kukorékol a vekker, a főnök butaságokat parancsol, a piacon meg elvész a bevásárlólista, akkor a lelkiismeretesebbek még fölteszik a kérdést, mi a faszér´ csinálom ezt az egészet, de egyre többen vannak, ráadásul egyre fiatalabbak, akik már nem kérdeznek semmit, csak sodródnak házirendjükkel az öregkor felé, nyalnak és nyelnek, teszik, amit kell. Időnként a szelepet is kiengedik, van, aki konditeremben, van, aki a Távol-Keleten, gyermekemberek társaságában.

A normális kerékvágásnál nincs abnormálisabb dolog, de az emberek többsége még elképzelni sem meri, milyen következményekkel járhat a kizökkenés. Amikor kukorékol a vekker, a főnök butaságokat parancsol, a piacon meg elvész a bevásárlólista, akkor a lelkiismeretesebbek még fölteszik a kérdést, mi a faszér´ csinálom ezt az egészet, de egyre többen vannak, ráadásul egyre fiatalabbak, akik már nem kérdeznek semmit, csak sodródnak házirendjükkel az öregkor felé, nyalnak és nyelnek, teszik, amit kell. Időnként a szelepet is kiengedik, van, aki konditeremben, van, aki a Távol-Keleten, gyermekemberek társaságában.

Az ilyenekről, akik ügyelve látszatra, megőrizve titkot, úgy maradnak mindörökké, nem csinálnak filmet, annál inkább nekik. Ok nélkül utoljára James Dean hőzöngött, aztán mi lett belőle! A bekattanni ma már csak igazoltan, miként Bronson a Bosszúvágy 1, 2, 3, 4-ben vagy Michael Douglas az Összeomlásban, úgy éri meg.

Tom DiCillo legújabb filmje a cáfolat, és persze a kivétel, ami erősíti a szabályt. A Holdfényszelence hőse, Al Fountain is bekattan, visszafelé kezd el látni dolgokat, pohárból a víz a kancsóba folyik, a biciklista hátrafelé megy, ilyesmik, mégis mekkora különbség! Al ugyanis nem nyúl a baseballütő vagy 45-ös colt után, inkább visszafojt. Pedig tipikus példány, végletesre torzított seggfej, afféle kisfőnök, aki büszke munkáltatójára (Zeus Művek, vagy mi?) és munkájára (elektromérnök), akit utálnak az egyszerű melósok, aki precíz, mint egy logarléc, kimért, mint a pi-víz, lazulni meg csak a tükör előtt képes, túl sok Bruce Willis-filmet látott, tán azért. Moziban az ilyenekkel borzalmas dolgok szoktak történni, viszont Tom DiCillo független fiú, úgyhogy felejtsük el a hollywoodi sémákat! Al Fountain nem keveredik bele semmibe, nem kúrják seggbe a börtönben, nem lesz AIDS-es, nem leplezi le a kubai összeesküvőket, csupán kap egy kis fájdalomdíjat, mert leállították az építkezést, ahol ő lett volna a főnök. Húzhatna haza, Chicagóba a teli borítékkal, ha időközben nem kattan be.

Így aztán Al egy nagy büdös francot megy haza, inkább autót bérel, menni-mendegélni kezd, és szép lassan mesealakká változik. Komoly arccal belebámul a visszapillantó tükörbe és mond valami elképesztő baromságot, egy lepusztult plázson hittérítőkbe botlik, végül találkozik a Kölyökkel, akiről hamarosan kiderül, nem is ember, hanem kobold, erdő mélyén él egy félbefűrészelt lakókocsiban, lopja az áramot, a telefont, a fát meg a környékbeli kertekből a törpéket, műszarvasokat, műgombákat, ezeket adja tovább jó pénzért kiszuperált rockereknek. Ha pedig talál magának egy társalkodó palimadarat, arról beszél, hogy ő bizony jól kivonult a társadalomból.

Al Fountain lesz az ügyeletes madár, aki a kobold hatása alá kerül: lehet így is élni. Néhány napig hancúroznak az erdőben, a patakban, a paradicsomföldön, végül két helyi nőcivel. Aztán eljön a búcsú pillanata, megható, férfias gesztus: a megtévedt elektromérnök hazatér, és minden kezdődik elölről, bár az erdei kaland emléke szívében örökké él. A dolgok visszaféle látása természetesen elmúlik, gyógyultan távozhatunk a moziból. A beteg elme rejtve maradt.

A történet annyira banális, hogy az már fáj, azt gondolhatnánk, nincs az a low budget, ami ne lenne sok az ilyenért. Ráadásul DiCillo olyan jelképeket használ, amelyek már a némafilm idején is cikik lettek volna: Al Fountain a "szabadság felé vezető úton" egy lángoló fotel mellett halad el, később éppen azon az építési területen kezd el dühöngeni, ahol korábban főnök volt, a hittérítőről meg kiderül, hogy sorozatgyilkos, szóval a legsematikusabb közhelyek vannak csatasorba állítva. Ilyen dolgokat csupán a Mit mellőzzünk készülő filmünkből? kurzusokon tanítanak.

Ennek ellenére a Holdfényszelence nem egy függetlennek álcázott olcsó mocsok, sokkal inkább afféle "kis aranyos", ártatlan mozi. Nézhető, kényelmes filmecske, persze legfőképpen azért, mert a főszereplő John Turturro van akkora mágus, hogy egymaga elviszi az egész balhét. Olyannyira, hogy a film a végén még arra is gondolhatunk, hogy a történetben az volt a csavar, hogy mindent előre tudni lehetett.

- legát -

Box of Moonlight, amerikai, 1996; írta és rendezte: Tom DiCillo; operatőr: Paul Ryan; zene: Jim Farmer; szereplők: John Turturro, Sam Rockwell, Catherine Keeler, Lisa Blount; forgalmazza a Budapest Film

szerző
- legát -
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...