Film: Rege a műanyag szarvasról (Tom DiCillo: Holdfényszelence)

  • - legát -
  • 1998. március 12.

Zene

A normális kerékvágásnál nincs abnormálisabb dolog, de az emberek többsége még elképzelni sem meri, milyen következményekkel járhat a kizökkenés. Amikor kukorékol a vekker, a főnök butaságokat parancsol, a piacon meg elvész a bevásárlólista, akkor a lelkiismeretesebbek még fölteszik a kérdést, mi a faszér´ csinálom ezt az egészet, de egyre többen vannak, ráadásul egyre fiatalabbak, akik már nem kérdeznek semmit, csak sodródnak házirendjükkel az öregkor felé, nyalnak és nyelnek, teszik, amit kell. Időnként a szelepet is kiengedik, van, aki konditeremben, van, aki a Távol-Keleten, gyermekemberek társaságában.

A normális kerékvágásnál nincs abnormálisabb dolog, de az emberek többsége még elképzelni sem meri, milyen következményekkel járhat a kizökkenés. Amikor kukorékol a vekker, a főnök butaságokat parancsol, a piacon meg elvész a bevásárlólista, akkor a lelkiismeretesebbek még fölteszik a kérdést, mi a faszér´ csinálom ezt az egészet, de egyre többen vannak, ráadásul egyre fiatalabbak, akik már nem kérdeznek semmit, csak sodródnak házirendjükkel az öregkor felé, nyalnak és nyelnek, teszik, amit kell. Időnként a szelepet is kiengedik, van, aki konditeremben, van, aki a Távol-Keleten, gyermekemberek társaságában.

Az ilyenekről, akik ügyelve látszatra, megőrizve titkot, úgy maradnak mindörökké, nem csinálnak filmet, annál inkább nekik. Ok nélkül utoljára James Dean hőzöngött, aztán mi lett belőle! A bekattanni ma már csak igazoltan, miként Bronson a Bosszúvágy 1, 2, 3, 4-ben vagy Michael Douglas az Összeomlásban, úgy éri meg.

Tom DiCillo legújabb filmje a cáfolat, és persze a kivétel, ami erősíti a szabályt. A Holdfényszelence hőse, Al Fountain is bekattan, visszafelé kezd el látni dolgokat, pohárból a víz a kancsóba folyik, a biciklista hátrafelé megy, ilyesmik, mégis mekkora különbség! Al ugyanis nem nyúl a baseballütő vagy 45-ös colt után, inkább visszafojt. Pedig tipikus példány, végletesre torzított seggfej, afféle kisfőnök, aki büszke munkáltatójára (Zeus Művek, vagy mi?) és munkájára (elektromérnök), akit utálnak az egyszerű melósok, aki precíz, mint egy logarléc, kimért, mint a pi-víz, lazulni meg csak a tükör előtt képes, túl sok Bruce Willis-filmet látott, tán azért. Moziban az ilyenekkel borzalmas dolgok szoktak történni, viszont Tom DiCillo független fiú, úgyhogy felejtsük el a hollywoodi sémákat! Al Fountain nem keveredik bele semmibe, nem kúrják seggbe a börtönben, nem lesz AIDS-es, nem leplezi le a kubai összeesküvőket, csupán kap egy kis fájdalomdíjat, mert leállították az építkezést, ahol ő lett volna a főnök. Húzhatna haza, Chicagóba a teli borítékkal, ha időközben nem kattan be.

Így aztán Al egy nagy büdös francot megy haza, inkább autót bérel, menni-mendegélni kezd, és szép lassan mesealakká változik. Komoly arccal belebámul a visszapillantó tükörbe és mond valami elképesztő baromságot, egy lepusztult plázson hittérítőkbe botlik, végül találkozik a Kölyökkel, akiről hamarosan kiderül, nem is ember, hanem kobold, erdő mélyén él egy félbefűrészelt lakókocsiban, lopja az áramot, a telefont, a fát meg a környékbeli kertekből a törpéket, műszarvasokat, műgombákat, ezeket adja tovább jó pénzért kiszuperált rockereknek. Ha pedig talál magának egy társalkodó palimadarat, arról beszél, hogy ő bizony jól kivonult a társadalomból.

Al Fountain lesz az ügyeletes madár, aki a kobold hatása alá kerül: lehet így is élni. Néhány napig hancúroznak az erdőben, a patakban, a paradicsomföldön, végül két helyi nőcivel. Aztán eljön a búcsú pillanata, megható, férfias gesztus: a megtévedt elektromérnök hazatér, és minden kezdődik elölről, bár az erdei kaland emléke szívében örökké él. A dolgok visszaféle látása természetesen elmúlik, gyógyultan távozhatunk a moziból. A beteg elme rejtve maradt.

A történet annyira banális, hogy az már fáj, azt gondolhatnánk, nincs az a low budget, ami ne lenne sok az ilyenért. Ráadásul DiCillo olyan jelképeket használ, amelyek már a némafilm idején is cikik lettek volna: Al Fountain a "szabadság felé vezető úton" egy lángoló fotel mellett halad el, később éppen azon az építési területen kezd el dühöngeni, ahol korábban főnök volt, a hittérítőről meg kiderül, hogy sorozatgyilkos, szóval a legsematikusabb közhelyek vannak csatasorba állítva. Ilyen dolgokat csupán a Mit mellőzzünk készülő filmünkből? kurzusokon tanítanak.

Ennek ellenére a Holdfényszelence nem egy függetlennek álcázott olcsó mocsok, sokkal inkább afféle "kis aranyos", ártatlan mozi. Nézhető, kényelmes filmecske, persze legfőképpen azért, mert a főszereplő John Turturro van akkora mágus, hogy egymaga elviszi az egész balhét. Olyannyira, hogy a film a végén még arra is gondolhatunk, hogy a történetben az volt a csavar, hogy mindent előre tudni lehetett.

- legát -

Box of Moonlight, amerikai, 1996; írta és rendezte: Tom DiCillo; operatőr: Paul Ryan; zene: Jim Farmer; szereplők: John Turturro, Sam Rockwell, Catherine Keeler, Lisa Blount; forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.