Lemez

Finoman felemel

Stephen Malkmus & The Jicks: Wig Out At Jagbags

  • Greff András
  • 2014. február 23.

Zene

Ha a 90-es években az amerikai alternatív rockzene egyenesének egyik végpontján a keserű dühvel rombolni induló Kurt Cobain állt, akkor a másik végére csakis Stephen Malkmust, a kedélyes csapongás és a pókerarccal elővezetett ortopéd viccek nagymesterét képzelhetjük.

Cobainről már sosem fog kiderülni, hogyan tudta volna megőrizni karakterének leglényegét, de a hozzá hasonló, komoly és komor lázadók rendszerint igen súlyos akadályokkal szembesülnek a süvölvényévek végső lezárulása után. Malkmusnak könnyebb dolga volt: neki csak az önmaga bronzszobrának megalkotására irányuló késztetéseket kellett legyűrnie, és az egykori Pavement-vezérnek sikerült ezt a feladatot elég ügyesen megoldania.

Ez persze még nem maga a boldogság. A Pavement öt lemezt adott ki, a Jicks pedig most ért a hatodikhoz, és nehezen elképzelhető, hogy a Wig Out At Jagbagst bárki is a top 3-ba sorolná ebből a tizenegyből. Ettől még jó lemez - viszonylag szerény ambíciókkal, sok ismerős, néhány unalmas és számos finoman felemelő pillanattal. Az interjúiban elbűvölő, sztoikus szarkazmussal válaszolgató Malkmus nevét sokan kötik össze a hanyagsággal, pedig a Jicks-anyagokra hihetetlen szofisztikáltság jellemző, amire a Wig Out számos nagyszerű példával szolgál. Szabálytalan ritmusok, váratlan váltások, bonyolult szólók és kicsavart zenei utalások (a Grateful Deadtől a pavementes múlton át John Frusciantéig) keverednek ezen az alapvetően puha, hangsúlyosan analóg megszólalású, békés és befogadó atmoszférát árasztó, rövid és diszkréten slágeres dalokból épülő lemezen. A kettővel ezelőtti Jicks-album, a Real Emotional Trash idején mindenki számára világosan kiderülhetett, hogy Malkmus valójában egy régi vágású, a klasszikus, a kísérleti és a progreszszív rocktól egyaránt megihletett, jammelős hippibandát irányít, csak épp van annyira reflektív játékos, hogy idejében más irányba kormányozza a zenekart, ha az már túlságosan is kitaposott ösvényekre tévedne. A világot nem váltja meg így sem, de a maga munkáját derekasan elvégzi az indie rock becsületének megőrzéséért.

Matador/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.