Lemez

Finoman felemel

Stephen Malkmus & The Jicks: Wig Out At Jagbags

  • Greff András
  • 2014. február 23.

Zene

Ha a 90-es években az amerikai alternatív rockzene egyenesének egyik végpontján a keserű dühvel rombolni induló Kurt Cobain állt, akkor a másik végére csakis Stephen Malkmust, a kedélyes csapongás és a pókerarccal elővezetett ortopéd viccek nagymesterét képzelhetjük.

Cobainről már sosem fog kiderülni, hogyan tudta volna megőrizni karakterének leglényegét, de a hozzá hasonló, komoly és komor lázadók rendszerint igen súlyos akadályokkal szembesülnek a süvölvényévek végső lezárulása után. Malkmusnak könnyebb dolga volt: neki csak az önmaga bronzszobrának megalkotására irányuló késztetéseket kellett legyűrnie, és az egykori Pavement-vezérnek sikerült ezt a feladatot elég ügyesen megoldania.

Ez persze még nem maga a boldogság. A Pavement öt lemezt adott ki, a Jicks pedig most ért a hatodikhoz, és nehezen elképzelhető, hogy a Wig Out At Jagbagst bárki is a top 3-ba sorolná ebből a tizenegyből. Ettől még jó lemez - viszonylag szerény ambíciókkal, sok ismerős, néhány unalmas és számos finoman felemelő pillanattal. Az interjúiban elbűvölő, sztoikus szarkazmussal válaszolgató Malkmus nevét sokan kötik össze a hanyagsággal, pedig a Jicks-anyagokra hihetetlen szofisztikáltság jellemző, amire a Wig Out számos nagyszerű példával szolgál. Szabálytalan ritmusok, váratlan váltások, bonyolult szólók és kicsavart zenei utalások (a Grateful Deadtől a pavementes múlton át John Frusciantéig) keverednek ezen az alapvetően puha, hangsúlyosan analóg megszólalású, békés és befogadó atmoszférát árasztó, rövid és diszkréten slágeres dalokból épülő lemezen. A kettővel ezelőtti Jicks-album, a Real Emotional Trash idején mindenki számára világosan kiderülhetett, hogy Malkmus valójában egy régi vágású, a klasszikus, a kísérleti és a progreszszív rocktól egyaránt megihletett, jammelős hippibandát irányít, csak épp van annyira reflektív játékos, hogy idejében más irányba kormányozza a zenekart, ha az már túlságosan is kitaposott ösvényekre tévedne. A világot nem váltja meg így sem, de a maga munkáját derekasan elvégzi az indie rock becsületének megőrzéséért.

Matador/Neon Music, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.