Koncert

Először és utoljára

Panda Bear & Sonic Boom

Kritika

A múlt év egyik kellemes meglepetése Panda Bear és Sonic Boom közös nagylemeze volt, ami a 60-as évek napfényes popzenéjét értelmezte újra némi elektronikus csavarral. Az album turnéja Budapestet is érintette, így a magyar nézők két, külön-külön is nagyra értékelt zenészt láthattak. Igaz, hogy a duó tagjai különböző generációkhoz tartoznak, de köztudottan rajonganak egymás zenéjéért.

Kettejük közül a Sonic Boom név mögé rejtőző Peter Kember az idősebb, aki a nyolcvanas években a brit neopszichedélia vezető zenekara, a Spacemen 3 alapítója volt. A folyamatosan változó tagságú együttes másik állandó tagja Kember mellett Jason Pierce volt, de az egyre nagyobb sikerek közepette viszonyuk erősen megromlott, így az utolsó Spacemen 3-anyag (Recurring, 1991) lényegében két szólólemez összehegesztése volt. Pierce a mai napig aktív Spiritualizedban folytatta, Kember pedig már korábban kiadott egy anyagot Sonic Boom néven (Spectrum, 1990), innentől kezdve felváltva használt több zenekarnevet is (E.A.R., Spectrum, Sonic Boom).

Panda Bear (Noah Benjamin Lennox) még kisiskolás volt, amikor Kember a legnagyobb sikereit aratta a Spacemen 3-vel, ám a 2000-es évek végére ő is impozáns diszkográfiát hozott össze. Az amerikai születésű, de régóta Portugáliában élő zenész szólólemezei közül a 2007-es Person Pitch durrant a legnagyobbat, de közben aktív volt a kísérleti popzenét játszó Animal Collective-vel is, amely fontos hivatkozási ponttá vált az indie-színtéren.

Panda Bear lemezein Kember többször is közreműködött, de a pandémia alatt egy teljes értékű közös nagylemezen is elkezdtek dolgozni. Ez lett a tavaly megjelent Reset, amelynek zenei anyaga mindkét zenész életművében új színfoltot jelent: a dalok főleg 60-as évekbeli poplemezek hangmintáira épülnek, és persze a szokásos kütyüzések sem maradtak el, így kicsit olyan hatása van, mintha egy felturbózott, hipnotizált Beach Boysot hallanánk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.