Interjú

„Nem iránytű”

Fischer Iván karmester  

Zene

Szeptember 9-én a Poppea megkoronázásával lép újra a közönség elé a Fischer Iván Operatársulat. Monteverdi utolsó operájáról, amelyet a három budapesti előadást követően Genfben és Vicenzában is előadnak majd, a karmester-rendezőt kérdeztük.

Magyar Narancs: Egy régi interjúban olvastam, hogy élete első színházi próbája a Poppea megkoronázása állítópróbája volt Zürichben, amikor még Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott. Az a Poppea máig legendás emlékű produkció, s tudható, hogy önre akkor nagy hatást gyakorolt a rendező Jean-Pierre Ponnelle személye. A Poppea iránti érdeklődése is onnan datálható?

Fischer Iván: Igen, ez az egyik legszebb emlékem. Ponnelle felkarolt engem, vitt ide-oda, például Salzburgba, ahol A varázsfuvolát rendezte, együtt ültünk a nézőtéren, amolyan fiatalabb barátja vagy tanítványa lettem. Megbeszélte velem a kétségeit, a frusztrációit, de az álmait is. Egész éjszaka hallgattuk Strauss Ariadnéját a hotelszobájában, ezt az operát nagyon szerette, és velem is megszerettette. Fiatalon meghalt, úgy éreztem, soha többé nem találkozom már ilyen lelki társsal, egyedül maradtam. Illetve, amit próbálok az opera műfajában, a zene és a színház organikus egysége, és mindkettő újító jellege, mindez Ponnelle szellemiségének folytatása. Nagyon szerettem. A Poppeát vele ismertem meg, persze Harnoncourt-ral is, de Ponnelle volt a meghatározó egyéniség. Ez volt a hetvenes évek történelmi jelentőségű előadása, én a csembalónál ültem, és betanítottam az énekeseket. Néha felálltam, beleszóltam, de Ponnelle figyelmeztetett, ne pattogjak, azután mégis elvitt ebédelni a Conti nevű zürichi étterembe, mert érezte, hogy bár nincs még operai tapasztalatom, nekem is fontos a darab. Huszonöt éves voltam akkor.

MN: Azután 2005-ben Lukáts Andorral közösen meg is rendezte ezt a Monteverdi-operát csupa színésznövendék közreműködésével. Hogyan formálta az a produkció a műre vonatkozó elképzeléseit?

FI: Nagyon elegem volt a hangjukat öblögető énekesekből. Az érdekelt, hogy a Monteverdi-féle énekbeszéd talán jobban megvalósítható színészekkel. Az eredmény egyes jelenetekben kiváló volt, máshol hiányzott a kiművelt éneklés. Csodálatos volt Andorral és a fiatal színészekkel dolgozni. A színészek sokkal mélyebben, alaposabban, őszintébben dolgoznak, mint az énekesek. De ez egy radikális, egyoldalú kísérlet volt. Nyilván szükség van az éneklés művészetére is. A legjobb az lenne, ha kiművelt hangú énekesek úgy dolgoznának, mint a színészek. Néha találkozom egy-egy ilyen énekessel, ez az igazi ünnep.

MN: Monteverdi operai életművének utókorra maradt része tele van nyitott kérdéssel: a megszólaltatást érintőekkel csakúgy, mint filológiai jellegűekkel. A Poppea esetében ezek egészen a szerzőségig elérnek, hiszen az opera tán leghíresebb részlete, a Pur ti miro alkalmasint nem Monteverditől való. Ezek feszélyező döntéskényszert jelentenek a karmester-rendező számára, vagy inkább felszabadítóan hatnak rá?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.