Interjú

„Nem iránytű”

Fischer Iván karmester  

Zene

Szeptember 9-én a Poppea megkoronázásával lép újra a közönség elé a Fischer Iván Operatársulat. Monteverdi utolsó operájáról, amelyet a három budapesti előadást követően Genfben és Vicenzában is előadnak majd, a karmester-rendezőt kérdeztük.

Magyar Narancs: Egy régi interjúban olvastam, hogy élete első színházi próbája a Poppea megkoronázása állítópróbája volt Zürichben, amikor még Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott. Az a Poppea máig legendás emlékű produkció, s tudható, hogy önre akkor nagy hatást gyakorolt a rendező Jean-Pierre Ponnelle személye. A Poppea iránti érdeklődése is onnan datálható?

Fischer Iván: Igen, ez az egyik legszebb emlékem. Ponnelle felkarolt engem, vitt ide-oda, például Salzburgba, ahol A varázsfuvolát rendezte, együtt ültünk a nézőtéren, amolyan fiatalabb barátja vagy tanítványa lettem. Megbeszélte velem a kétségeit, a frusztrációit, de az álmait is. Egész éjszaka hallgattuk Strauss Ariadnéját a hotelszobájában, ezt az operát nagyon szerette, és velem is megszerettette. Fiatalon meghalt, úgy éreztem, soha többé nem találkozom már ilyen lelki társsal, egyedül maradtam. Illetve, amit próbálok az opera műfajában, a zene és a színház organikus egysége, és mindkettő újító jellege, mindez Ponnelle szellemiségének folytatása. Nagyon szerettem. A Poppeát vele ismertem meg, persze Harnoncourt-ral is, de Ponnelle volt a meghatározó egyéniség. Ez volt a hetvenes évek történelmi jelentőségű előadása, én a csembalónál ültem, és betanítottam az énekeseket. Néha felálltam, beleszóltam, de Ponnelle figyelmeztetett, ne pattogjak, azután mégis elvitt ebédelni a Conti nevű zürichi étterembe, mert érezte, hogy bár nincs még operai tapasztalatom, nekem is fontos a darab. Huszonöt éves voltam akkor.

MN: Azután 2005-ben Lukáts Andorral közösen meg is rendezte ezt a Monteverdi-operát csupa színésznövendék közreműködésével. Hogyan formálta az a produkció a műre vonatkozó elképzeléseit?

FI: Nagyon elegem volt a hangjukat öblögető énekesekből. Az érdekelt, hogy a Monteverdi-féle énekbeszéd talán jobban megvalósítható színészekkel. Az eredmény egyes jelenetekben kiváló volt, máshol hiányzott a kiművelt éneklés. Csodálatos volt Andorral és a fiatal színészekkel dolgozni. A színészek sokkal mélyebben, alaposabban, őszintébben dolgoznak, mint az énekesek. De ez egy radikális, egyoldalú kísérlet volt. Nyilván szükség van az éneklés művészetére is. A legjobb az lenne, ha kiművelt hangú énekesek úgy dolgoznának, mint a színészek. Néha találkozom egy-egy ilyen énekessel, ez az igazi ünnep.

MN: Monteverdi operai életművének utókorra maradt része tele van nyitott kérdéssel: a megszólaltatást érintőekkel csakúgy, mint filológiai jellegűekkel. A Poppea esetében ezek egészen a szerzőségig elérnek, hiszen az opera tán leghíresebb részlete, a Pur ti miro alkalmasint nem Monteverditől való. Ezek feszélyező döntéskényszert jelentenek a karmester-rendező számára, vagy inkább felszabadítóan hatnak rá?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.