Lemez

Floorplan: Paradise

  • Velkei Zoltán
  • 2013. augusztus 25.

Zene

Robert Hood nem pihen: tavalyi, méretes és igencsak kiemelkedő albumát (Motor: Nighttime World 3) újabb konceptlemez követi.

A Paradise-t Floorplan alteregójával jegyzi, a végeredmény pedig szintén egy technógyűjtemény - a felvételek azonban a gépek hűvössége helyett inkább az emberre fókuszálnak: a tíz számon keresztül hallható, jobbára masszív technót chicago house esztétika, gospel- és soulelemek, illetve a hetvenes évek diszkóéletérzése teljesíti ki.

Míg Hood tavalyi albumán a különböző számformák - pl. az ambientes átvezetők és az elnyújtott, mély technók, illetve az ezekből keletkező részegységek - változatos elhelyezése kulcsszereppel bírt, addig a Paradise nem rendelkezik semmilyen különleges struktúrával, és a felvételek hosszúságukban sem különböznek nagyon egymástól - szinte egységesen hat perc körüliek. Hood rendre néhány hangmintát ismételget, melyek hipnotikussága felvételről felvételre, mantraszerűen tudatosítja a hallgatóban a minimalizmus lényegét: a kevesebb több.

Az album közepén mégis van egy kakukktojás. A Never Grow Old olyan, mintha az egész detroiti technószíntérnek szólna: selymes női vokál ismétli folyamatosan a címet a gospel hagyományainak megfelelően, miközben rendkívüli energikussággal dübörög a négynegyed. Hood az első percben effektként egy bakelit sercegésével kelt örökzöld hangulatot, a klasszikus hangzással és a cím állandóságot sugalló üzenetével pedig megteremti azt a rendkívüli harmóniát, ami a detroiti technót 2013-ban is elképesztővé teszi.

M-Plant/Aktrecords, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.