Koncert

„Fuck Ordoban”

Test Dept

  • - minek -
  • 2019.12.14 14:11

Zene

A hetvenes évek végétől látszólag a punkhullám oldalvizén addig ismeretlen, extrém műfajok virágzása kezdődött a rockzenében.

A gazdag pályafutását 1981-ben még Test Department néven kezdő, munkanélküli fiatalokból álló zenészkollektíva hamar rájött arra, hogy céljaik érdekében hatásosabb, ha drága gitárok helyett inkább fémhulladékból összerakott „ütőhangszerekhez”, később pedig a mind fontosabb szerephez jutó elektronikus hangkeltő eszközökhöz nyúlnak, és ezeket néhány jellegzetes, tipikusan militarista konnotációjú fúvós hangszerrel, mindenekelőtt skót dudával, no meg katonai kürttel egészítik ki. A részben a pénztelenség szülte ötlet, a fémmel ütött fémdarabok hangja mindenkiben természetes módon keltette fel az ipari zene képzetét, miközben a Test Dept szigorúan ügyelt arra, hogy szerzeményeikben megtartsák a néha komplex ritmikai szerkezetet.

Ők már az ipari zene második hullámát képviselték, olyan elődök nyomdokain, mint a műfaj névadói, a Throbbing Gristle és Monte Cazazza, Boyd Rice/NON vagy a korai Cabaret Voltaire és az SPK. Részben a felsoroltak hatása tükröződött abban is, hogy minden fellépésük performansz volt, és a rituáléhoz rendre hozzátartozott a színpadon felhalmozott, sokszor roncsokból és hulladékból improvizált hangkeltő eszközökből kialakított installáció. Egyedivé tette őket hangsúlyosan baloldali politikai üzenetük és a tettekben, gesztusokban is manifesztálódó kiállás az ipari társadalom gyalogjaiért, a dolgozó emberekért, a szinte ortodox marxista alapon értelmezett munkásosztályért. Mindez alapvetően különbözött elődeik és pályatársaik sokszor obskúrus, okkult szimbolikában és szexuális referenciákban tobzódó, a politikai hagyományhoz, mindenekelőtt a totalitárius (náci/kommunista) vizuális szimbolikához csupán a megbotránkoztatás szándékával nyúló gesztusaitól. Az eredeti jelszó még Monte Cazazzától eredt, „Industrial Music for Industrial People!” (kb. ipari zenét az ipari társadalom emberének), de ezt valós politikai tartalommal a Test Department töltötte fel. A nyolcvanas évek thatcheri Nagy-Britanniája bővelkedett az akut társadalmi és osztálykonfliktusokban, és nem volt kérdés, hogy melyik oldalra álljanak, például 1985-ben a dél-walesi sztrájkoló bányászok kórusával készítették el Shoulder to Shoulder című lemezüket. Ám a szolidaritás e tekintetben átnyúlt a vasfüggönyön is, amit ennek a lemeznek a zárószáma, a Gdansk mindennél jobban bizonyít.

1985 volt az az év is, amikor a Test Dept először látogatott Magyarországra, s két helyszínen, egy szegedi klubban és a városligeti Petőfi Csarnokban is felléptek. 1996-ig rendre ismétlődő koncertjeik erőteljesen inspirálták a hazai kísérleti zenei szcénát: mindenekelőtt az ipari zene magyar pionírjait, az Art Decót, a Bp. Service-t, később a CMC-t. Ám jellemző, hogy a kilencvenes évek elején, az azóta le­égett Globe Színházban tartott koncertjük után ők tartottak elektronikus tánczenei – azaz „acid” – partit a közeli Fiatal Művészek Klubjában, amivel a hazai partiszíntérnek is adtak egy jókora lökést. Ez már az a korszakuk volt, amikor programjukba illesztették a többi közt az ipari/EBM elődökből is építkező technó/house/trance típusú e-tánczene leleményeit – illusztrációként elég visszahallgatni az id. Bush elnök öböl-háborús beszédére építő New World Order című maxit 1991-ből vagy az 1995-ös, dub-, breakbeat- és keleti zenei hatásokat is integráló Totality című albumot. Az egyre inkább elektronikus zenei produkcióvá váló zenekar 1997 után hosszú időre eltűnt, és csak 2014-ben kezdték újra, megújult felállással. Huszonkét év után, tavasszal jelent meg Disturbance című albumuk, amelyet most Budapesten is bemutattak.

Az erőteljes hangképekben utazó, hazai elektro/tech/indusztriál, nem mellesleg a Test Deptet is remixelő DJ Kraak szólóprojektje, a Living Totem remek felvezetésnek bizonyult a Test Dept feszes, vetítéssel és markáns politikai üzenetekkel kísért, szuggesztív programjához. A zenekar turnéfelállásában immár egy Angliában élő magyar srác, Gergő áll az elektronikai állvány mögött, műsoruk szinte teljesen a friss, szinte a gyökerekig visszanyúló album anyagára épül, ami kétségtelenül korrekt folytatása a klasszikus TD-hagyományoknak. A lüktető, fémes ritmusokra boruló sötét szintiszőnyegek, a gazdagon adagolt hangminták, az energikus dobolás és az inkább kántálás­szerű vokálok a színpadon is módfelett hatásos elegyet alkottak. Ehhez jött a zenével szinte egyenrangú vetítés, amelynek vezérmotívuma a hiéna volt, de az utolsó, recsegő kürtszóval felvezetett számban Speak Truth to Powerben az aznapi Erdoğan-látogatásra is reagáltak. Miközben a vetítővásznon a két vezető szívélyesen üdvözölte egymást, a képek alatt egybeolvadt a nevük, és ezt olvashattuk: „Fuck Ordoban”.

A38 hajó, november 7.

Neked ajánljuk