Szupergruppok talán az elektronikus zenében bukkannak fel a legritkábban – az alapvetően individualista műfajban már az is kirívónak számít, ha egy formáció több tagból áll. Ezért izgalmas a Future Brown: a négyfős alakulatból Fatima Al-Qadiri, a Hyperdubhoz leigazolt sinogrime-hangszobrász a legismertebb, de mellette ott van még a Nguzunguzu nevű digigrime-páros és J-Cush, akit az utóbbi évek egyik legmenőbb független footwork kiadója, a Lit City Trax alapítójaként ismerni. Baráti alapon, hobbiból kezdtek közösen zenéket írni még 2012 végén, aztán egyszer csak leszerződtek a Warphoz, és most itt van a bemutatkozó albumuk, az év első igazán komoly történése az elektronikus zenében.
Döbbenetes a közreműködői háttér: a tizenegy számban összesen tizenhét vendégművész szerepel (zömmel énekesek), és zseniális ötlet volt mindannyiukat különböző hangkörnyezetekben szerepeltetni, melyek azért a végére összeállnak valami koherens egésszé – ami hol trap, máskor grime, néha r&b –, de alapvetően nem az egységről szól
a végeredmény, hanem az úttörő amerikai elektronikus zenei színtér számtalan arcának bemutatásáról. Ennek megfelelően nincs igazi építkezés, a gyűjtemény rádióslágerek sorából áll: a lírai Dangerzone talán a legszebb, de a társadalomkritikus Vernáculo, a bulis Talkin Bandz és a vészterhes rappel előadott No Apology is kiemelkedő. A lemez egyetlen ponton bicsaklik meg kissé, amikor nem amerikai akar lenni, hanem angol. A brit mc-kkel felvett Speng és Asbestos nem üt annyira, de a másik kilenc szám így is simán behúzza, amit kell.
Warp/Neon Music, 2015
