Lemez

Future Brown: Future Brown

  • Velkei Zoltán
  • 2015. március 26.

Zene

Szupergruppok talán az elektronikus zenében bukkannak fel a legritkábban – az alapvetően individualista műfajban már az is kirívónak számít, ha egy formáció több tagból áll. Ezért izgalmas a Future Brown: a négyfős alakulatból Fatima Al-Qadiri, a Hyperdubhoz leigazolt sinogrime-hangszobrász a legismertebb, de mellette ott van még a Nguzunguzu nevű digigrime-páros és J-Cush, akit az utóbbi évek egyik legmenőbb független footwork kiadója, a Lit City Trax alapítójaként ismerni. Baráti alapon, hobbiból kezdtek közösen zenéket írni még 2012 végén, aztán egyszer csak leszerződtek a Warphoz, és most itt van a bemutatkozó albumuk, az év első igazán komoly történése az elektronikus zenében.

Döbbenetes a közreműködői háttér: a tizenegy számban összesen tizenhét vendégművész szerepel (zömmel énekesek), és zseniális ötlet volt mindannyiukat különböző hangkörnyezetekben szerepeltetni, melyek azért a végére összeállnak valami koherens egésszé – ami hol trap, máskor grime, néha r&b –, de alapvetően nem az egységről szól
a végeredmény, hanem az úttörő amerikai elektronikus zenei színtér számtalan arcának bemutatásáról. Ennek megfelelően nincs igazi építkezés, a gyűjtemény rádióslágerek sorából áll: a lírai Dangerzone talán a legszebb, de a társadalomkritikus Vernáculo, a bulis Talkin Bandz és a vészterhes rappel előadott No Apology is kiemelkedő. A lemez egyetlen ponton bicsaklik meg kissé, amikor nem amerikai akar lenni, hanem angol. A brit mc-kkel felvett Speng és Asbestos nem üt annyira, de a másik kilenc szám így is simán behúzza, amit kell.

Warp/Neon Music, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.