Lemez

Gerry Cinnamon: The Bonny

Zene

Ha létezik valószínűtlen popzenei sikersztori, az egyértelműen Gerard Crosbie-é. 1984-ben született Glasgow egyik külvárosában, Castlemilkben. Közepesen zűrös gyerekkor és tinédzserévek, egy kis londoni kitérő, aztán vissza Skóciába, tengődés, zenélgetések itt-ott-amott, majd frontemberkedés egy The Cinnamons nevű együttesben, egy EP megjelentetése, végül feloszlás. Emberünk ezzel búcsúzott a zenekari léttől, de a nevet lenyúlva lett belőle Gerry Cinnamon. A szólókarrier sem pörgött fel túl gyorsan, 2014-ben jött ki az első kislemez, szájhagyomány útján kezdték az emberek megismerni a nevét, és a bárok után szép lassan a kisebb klubokban lehetett elcsípni a koncertjeit.

Aztán 2017-ben kijött a debütalbum, Erratic Cinematic címmel, befért a brit top 20-ba, ami azt jelentette, hogy Gerryre már az Egyesült Királyság egyéb részein is felfigyeltek. A rengeteg koncertezés (köztük egy kis „elő-zenekaroskodás” a Courteeners és Liam Gallagher turnéin) megtette a hatását, a 2019-es Glastonbury fesztiválon pedig már nem lehetett megközelíteni a John Peel sátrat, annyian voltak kíváncsiak a fellépésére. Szintén tavaly elkezdtek érkezni az előzetes dalok a második albumról, és konkrétan hisztérikus rajongás indult be a kissé későn érő, immár 35 éves fiatalember körül. A „bomba” végül az idén robbant nagyot: Gerry első skót szólóelőadóként eladott 50 ezer jegyet a glasgow-i Hampden Park stadionba, és a Reading/Leeds fesztiválok plakátjaira már co-headlinerként került fel a neve. A vírushelyzet azóta ezt felülírta, az említett események átkerültek 2021-re, ahogy a Ranciddel és a Dropkick Murphys-zel közös első amerikai turnéja is, de hogy a brand még jövőre is biztosan aktuális lesz, arra jó bizonyíték, hogy a második, The Bonny (= bonfire, vagyis máglya) című album a brit lista élén nyitott. Jóval kevésbé zenekaros a hangzása, mint elődjének – Gerry produkciójának a lényege, hogy gitározását loop pedálokkal színesíti, és csak egy dobos vagy egy basszusgitáros van vele a színpadon.

Az ízes skót akcentussal előadott és többnyire akusztikus dalokat hallva nem lepődünk meg a felvállalt nagy elődökön: Johnny Cash, Simon & Garfunkel, Bob Dylan és Neil Young hatása letagadhatatlan, a kortársak közül pedig Frank Turnert lehet megemlíteni. Jók ezek a keserédes számok, különösen a Where We’re Going, az álmatlanság ihlette Head in the Clouds és a szakítós Roll the Credits, talán egy kicsit lehetnének bátrabbak a szövegek, ami meg a zenei részt is illeti, a dalok többségének kisebbfajta sematikusságot ad, hogy valahol középtájt kiszámíthatóan belép a döngölő lábdob. Ettől függetlenül Gerry Cinnamon sokkal izgalmasabb szerző és előadó, mint a másik felkapott skót dalnok, a nála 12 évvel fiatalabb Lewis Capaldi, nem beszélve Ed Sheeranről. A leghihetetlenebb ebben az egész sztoriban mégis az, hogy e hatalmas sikert Gerry különösebb médiatámogatottság nélkül, szóbeszéd útján, egy kis kiadó művészeként érte el. Állítólag nincs sajtósa, alig ad interjút, a koncerteket leszámítva kerüli a nyilvánosságot, és szívből gyűlöli a zeneipart. Amellyel szemben egyelőre ő áll nyerésre.

Little Runaway Records, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.