Lemez

Gerry Cinnamon: The Bonny

Zene

Ha létezik valószínűtlen popzenei sikersztori, az egyértelműen Gerard Crosbie-é. 1984-ben született Glasgow egyik külvárosában, Castlemilkben. Közepesen zűrös gyerekkor és tinédzserévek, egy kis londoni kitérő, aztán vissza Skóciába, tengődés, zenélgetések itt-ott-amott, majd frontemberkedés egy The Cinnamons nevű együttesben, egy EP megjelentetése, végül feloszlás. Emberünk ezzel búcsúzott a zenekari léttől, de a nevet lenyúlva lett belőle Gerry Cinnamon. A szólókarrier sem pörgött fel túl gyorsan, 2014-ben jött ki az első kislemez, szájhagyomány útján kezdték az emberek megismerni a nevét, és a bárok után szép lassan a kisebb klubokban lehetett elcsípni a koncertjeit.

Aztán 2017-ben kijött a debütalbum, Erratic Cinematic címmel, befért a brit top 20-ba, ami azt jelentette, hogy Gerryre már az Egyesült Királyság egyéb részein is felfigyeltek. A rengeteg koncertezés (köztük egy kis „elő-zenekaroskodás” a Courteeners és Liam Gallagher turnéin) megtette a hatását, a 2019-es Glastonbury fesztiválon pedig már nem lehetett megközelíteni a John Peel sátrat, annyian voltak kíváncsiak a fellépésére. Szintén tavaly elkezdtek érkezni az előzetes dalok a második albumról, és konkrétan hisztérikus rajongás indult be a kissé későn érő, immár 35 éves fiatalember körül. A „bomba” végül az idén robbant nagyot: Gerry első skót szólóelőadóként eladott 50 ezer jegyet a glasgow-i Hampden Park stadionba, és a Reading/Leeds fesztiválok plakátjaira már co-headlinerként került fel a neve. A vírushelyzet azóta ezt felülírta, az említett események átkerültek 2021-re, ahogy a Ranciddel és a Dropkick Murphys-zel közös első amerikai turnéja is, de hogy a brand még jövőre is biztosan aktuális lesz, arra jó bizonyíték, hogy a második, The Bonny (= bonfire, vagyis máglya) című album a brit lista élén nyitott. Jóval kevésbé zenekaros a hangzása, mint elődjének – Gerry produkciójának a lényege, hogy gitározását loop pedálokkal színesíti, és csak egy dobos vagy egy basszusgitáros van vele a színpadon.

Az ízes skót akcentussal előadott és többnyire akusztikus dalokat hallva nem lepődünk meg a felvállalt nagy elődökön: Johnny Cash, Simon & Garfunkel, Bob Dylan és Neil Young hatása letagadhatatlan, a kortársak közül pedig Frank Turnert lehet megemlíteni. Jók ezek a keserédes számok, különösen a Where We’re Going, az álmatlanság ihlette Head in the Clouds és a szakítós Roll the Credits, talán egy kicsit lehetnének bátrabbak a szövegek, ami meg a zenei részt is illeti, a dalok többségének kisebbfajta sematikusságot ad, hogy valahol középtájt kiszámíthatóan belép a döngölő lábdob. Ettől függetlenül Gerry Cinnamon sokkal izgalmasabb szerző és előadó, mint a másik felkapott skót dalnok, a nála 12 évvel fiatalabb Lewis Capaldi, nem beszélve Ed Sheeranről. A leghihetetlenebb ebben az egész sztoriban mégis az, hogy e hatalmas sikert Gerry különösebb médiatámogatottság nélkül, szóbeszéd útján, egy kis kiadó művészeként érte el. Állítólag nincs sajtósa, alig ad interjút, a koncerteket leszámítva kerüli a nyilvánosságot, és szívből gyűlöli a zeneipart. Amellyel szemben egyelőre ő áll nyerésre.

Little Runaway Records, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.