Globális finom (Don Byron: A Fine Line)

  • 2001. január 4.

Zene

Don Byron: A Fine Line (Arias & Lieder)

Lemez

Lehet-e érvényesen megszólaltatni ma egy áriát? Vagy akár írni? Működhet-e egy dal, ha kiemeljük a kontextusából? Mi történik, ha értő zenészek tolmácsolásában találkozik a klasszikus zene az afroamerikai populáris kultúrával?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Don Byron a legújabb albumával. Egymás mellé rendelődik itt Leonard Bernstein, Ornette Coleman, Robert Schumann, Stevie Wonder, Puccini, Mancini, Chopin és Roy Orbison, sőt egy darab erejéig maga a zenekarvezető is. A fiatal zenészgeneráció konzervatóriumban végzett, közben otthon rapzenét hallgatott, dzsesszklubokba járt, vagy esténként klezmert játszott a barátaival. Be kell látni, megszűntek a műfaji határok, csak jó ízlés kell, némi bátorság, és akármi felhasználható, bármilyen formában.

Tulajdonképpen egyetlen klasszikus ária feldolgozása szerepel az albumon, Puccini utolsó operájából, míg a Candid című Bernstein-musicalből elszármazott dal átmenet a század második feléhez kapcsolódó populáris slágerek felé. A dolgozat számomra arról szó, hogy tulajdonképpen az összes darab a romantikus harmóniákra épül. Ha a környezetünktől elvonatkoztatunk, akkor az úgynevezett könnyű-, illetve komolyzene megkülönböztetése mára teljesen értelmetlenné vált.

Amúgy Byron nagyon tud klarinétozni, meleg, barna tónusa van, hajlékony, virtuóz, és közben alázatosan szolgálja a zenét. A csapat portfóliója első osztályú, és a feladatnak megfelelően sokszínű. A régi harcostárs Uri Caine zongorázik - aki szintén kacérkodik a klasszikus zenével -, a gitáros Jerome Harris többek között Sonny Rollins, Oliver Lake, Brian Eno felvételein működött közre, míg Patricia O´Callaghan énekesnő Erik Satie, Arnold Schönberg és Kurt Weill értő tolmácsolójaként lett ismert. Paulo Braga, a brazil ütős pedig Antonio Carlos Jobim zenekaraival kúszott be a zenetörténetbe.

Ha konzervatívok vagyunk, akkor vélhetjük a dolgot iróniának vagy provokációnak, ha nem nyomaszt a zenei műveltség terhe, akkor egy érdekes, különös, kissé eklektikus, de szép zenét találunk az albumon. Kamaradzsessz, ahol a klarinét és a zongora dominál, képzett énekesekkel, erősen szubjektív hangszerelésben. Finom, mégis van benne élet, és a zenekarvezető stilisztikai érzékének köszönhetően egységesnek hat.

Dr. Cz. Gy. Karburátor

Blue Note, 2000

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.