Hát így

2001. január 4.

Zene

Nyolcszáznegyvenöt nevezettből rangsorolták 2000 legjobb százötven világzenei lemezét az európai világzenei rádióműsorok szerkesztői. Egy ilyen listát - a sugárzás terjedelmi és populáris szokásai alapján - persze csak módjával érdemes komolyan venni, módjával azonban muszáj. Például feltétlenül alkalmas arra, hogy engem kiidegeljen: "miként lehet, hogy az élre került Geoffrey Oryema (Uganda) Spirit című albumát még nem hallottam?", ugyanakkor némi megerősítésre is lehet számítani: az őt követő Rimittit, Khaledet, Amadou és Mariamet, Youssou N´Dourt "nem hallgattam el". S mi fontosabb, egy ilyen összeállításból átjönnek a trendek. Kitűnik így, hogy Brazíliában mekkora a nyomulás. Onnan érkezett a százötvenből tizennégy lemez, és aki nem tudja, hogy ötszáz éve fedezték fel az országot, aligha értheti, hogy mire ez a felhajtás. Az általánosítással persze vigyázni kell: míg a felkapott Leninét, Chico Césart, Rita Ribeirót aligha lesz különösebb veszteség elfelejteni, Bebel Gilberto bossa novája (Tanto Tempo) több mint ígéretes felfedezés, Virginia Rodrigues pedig Nós címmel effektíve megmutatta, hogy a karnevál s a szamba mélyén hol lakik az isten.

World music

Nyolcszáznegyvenöt nevezettből rangsorolták 2000 legjobb százötven világzenei lemezét az európai világzenei rádióműsorok szerkesztői. Egy ilyen listát - a sugárzás terjedelmi és populáris szokásai alapján - persze csak módjával érdemes komolyan venni, módjával azonban muszáj. Például feltétlenül alkalmas arra, hogy engem kiidegeljen: "miként lehet, hogy az élre került Geoffrey Oryema (Uganda) Spirit című albumát még nem hallottam?", ugyanakkor némi megerősítésre is lehet számítani: az őt követő Rimittit, Khaledet, Amadou és Mariamet, Youssou N´Dourt "nem hallgattam el". S mi fontosabb, egy ilyen összeállításból átjönnek a trendek. Kitűnik így, hogy Brazíliában mekkora a nyomulás. Onnan érkezett a százötvenből tizennégy lemez, és aki nem tudja, hogy ötszáz éve fedezték fel az országot, aligha értheti, hogy mire ez a felhajtás. Az általánosítással persze vigyázni kell: míg a felkapott Leninét, Chico Césart, Rita Ribeirót aligha lesz különösebb veszteség elfelejteni, Bebel Gilberto bossa novája (Tanto Tempo) több mint ígéretes felfedezés, Virginia Rodrigues pedig Nós címmel effektíve megmutatta, hogy a karnevál s a szamba mélyén hol lakik az isten.

Lecsengeni tűnik viszont a tavaly, tavalyelőtt még tetőző kubai hullám. Újabb nevek nem tűntek fel, annál inkább felsorakoztak újra a Buena Vista "öreg szivarjai", ezúttal Omara Portuondo (Buena Vista Social Club Presents Omara Portuondo) és Rubén González (Canchullo) kíséretében. Május 27-én (Ibrahim Ferrerrel karöltve) láthatjuk majd őket a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, de addig is minimum Omarát érdemes megkaparintani. Az ugyancsak kubai Cubanismo a Mardi Gras Mambójával tornászta magát a huszonnyolcadik helyre, de a salsa-körből a Puerto Ricó-i Jimmy Boscht (Salsa Dura) és a Truco & Zaperokót (fusión caribena) éppúgy ajánlhatom.

Innen csak egy ugrás a rezesbandákról beszélni. Ezen a terepen két kiváló produkcióról muszáj megemlékezni: az egyik a (Bulgáriára kacsingató) kölni Schäl Sick Brass Bandé (Maza Meze), a másik pedig az év klezmeralbuma is egyben. Ehhez a Klezmatics-agy Frank London gyűjtött maga köré klezmercsillagokat (Frank London´s Klezmer Brass All Stars), hogy a Di Shikere Kapelye albummal megidézzen egy múlt századbéli odesszai zenekart. (A nálunk annyira-annyira kedvelt Boban Markovic Orkestarnak egyelőre még nincs Nyugaton visszhangja, bármily meggyőzően zárta is a Millenniummal az évet; ahhoz, nincs mese, ottani kiadó vagy terjesztő kellene.)

Az algériai rai-fronton Cheikha Rimitti Nouarja verte az enyhén túlpop Khaledet (Kenza) és az újra technózó Rachid Tahát (Made in Medina), de amúgy is, több mint az év rai-albuma; ebben, komolyan mondom, benne sűrűsödik a XX. század rai-történelme. A feketébb Afrikából a mali Rokia Traoré Wanita és a szenegáli Youssou N´Dour Joko című albuma emelkedett ki - Rokiáé, szerintem, sokkal magasabbra. Ezt az elbűvölő lányt ugyan csak módjával érintette meg a röghöz kötött zenei és társadalmi hagyomány, mégis úgy fest, mintha a Manding birodalom hétszáz éve ragyogna a dalaiban.

Mali hangját a "világ legjobb francia zenekara", a Lo ´Jo Bohéme de Cristal és annak producere, az angol Justin Adams Desert Road című albumán is lehetett hallani, s máris Európába értünk. Franciaországban nem okozott csalódást az ezerrel szenvedélyes Les Hurlements d´Léo (La Belle Affaire), az indonéziai-angol etnopophatárról egészen elképesztett Sabah Habas Mustapha (So La Li), míg a finn Värttinä Ilmatar albuma az archaikus-mitikus balladákba ásta magát.

Ha kimaradtak volna, a 2000-ben megjelent külföldi lemezek közül ezeket tanácsolnám egyelőre beszerezni. De természetesen a hazaiakról sem szeretnék senkit lebeszélni. A rádiósok százötvenébe csak egy részben magyar anyag fért be, Lovász Irén és a countryra kacsingató cseh-szlovák Teagrass (engem szerényebben megindító) Wide Is The Danube című korongja - német publikációban. Én két másikat emelnék ki, ugyan azokon sem kimondottan magyar zene hallható: míg a Chalaban Moroccan Nomad albumát a marokkói kapcsolat, a Besh o droM Macsó hímzését a "balkáni sógorság" jellemezte.

Marton László Távolodó

2000, Narancs, Top 14-15.

1. Lo ´Jo: Bohéme de Cristal (Emma)

2. Rokia Traoré: Wanita (Label Bleu)

3. Omara Portuondo: Buena Vista Club Presents Omara Portuondo (World Circuit)

4. Sabah Habas Mustapha: So La Li (Kartini)

5. Cheikha Rimitti: Nouar (Sono)

6. Frank London´s Klezmer Brass All Stars: Di Shikere Kapelye (Piranha)

7. Virginia Rodrigues: Nós (Hannibal)

8. Les Hurlements d´Léo: La Belle Affaire (Madame Léo)

9. Värttinä: Ilmatar (Wicklow)

10. Schäl Sick Brass Band: Maza Meze ((ACT)