Lemez

Grunting Pigs: Having a Party

Zene

Pribojszki Mátyás a negyvenes éveiben jár, de már a hazai szájharmonikások legnagyobbjai között emlegetik.

A békéscsabai blueszenész 1994-ben alapította az első saját zenekarát, a Blues Foolst, amellyel körbeturnézott Magyarország mellett még egy sor európai államot. A formáció páratlan teljesítményéről a tengerentúli szaksajtó is beszámolt, ráadásul Pribojszki két évtizeddel ezelőtt bekerült az amerikai Mel Bay Publications gondozásában megjelent The Encyclopedia of the Harmonica című kiadványba is. Ezúttal már a nevét viselő zenekarával (Jumping Matt & His Combo) és Szász Ferenc gitárművésszel közös duójával (Grunting Pigs) is folyamatosan járja a fesztiválokat és a klubokat, levezetésként pedig itt-ott vendégszerepel, például Tom Jones 2017-es veszprémi koncertjén, ahol az előzenekari szereplés után hirtelen a koncertzárás meglepetés fellépőjeként a walesi legenda mellett találta magát. Legfrissebb lemeze, a Szásszal 2018-ban és 2020-ban egy budapesti stúdióban rögzített, majd a kaliforniai Sebastopolban kevert Having a Party tetőtől talpig lehengerlő zenei kirándulás. Saját szerzeményeik mellett Sam Cooke, Jimmy Reed, Smiley Lewis, Ripoff Raskolnikov dalainak feldolgozásait is remekül szólaltatják meg. Sőt, ami azt illeti, már az albumnyitó Hook, Line and Sinker is tartogat örvendetes meglepetéseket, nem beszélve Washboard Sam frappánsan újragondolt Easy Ridin’ Mamájáról, amelyben a határok nélküli zene jegyé­ben harmonika- és gitárpartnert is kapnak az amerikai Brad Lewis és az osztrák Oliver Mally személyében. Biztos kézzel lavíroznak a különböző hangzások között, de mindig visszatérve a gyökerekhez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.