Gyengéd brutalitás - Callisto: Noir; Jesu: Conqueror (2 lemez)

  • Tófalvy Tamás
  • 2007. március 22.

Zene

Visszatekintve az elmúlt bő másfél évtizedre, úgy látszik, a jazz hatása eddig főleg a metal komplex és sebességorientált megszólalást preferáló irányzataiba szivárgott be, a kilencvenes évek elejére-közepére jellemző technikás death metáltól (Cynic, Atheist) egészen az ezredfordulótól egyre felkapottabbá váló tech-metal és hardcore (The Dillinger Escape Plan) őrületig.

Visszatekintve az elmúlt bő másfél évtizedre, úgy látszik, a jazz hatása eddig főleg a metal komplex és sebességorientált megszólalást preferáló irányzataiba szivárgott be, a kilencvenes évek elejére-közepére jellemző technikás death metáltól (Cynic, Atheist) egészen az ezredfordulótól egyre felkapottabbá váló tech-metal és hardcore (The Dillinger Escape Plan) őrületig.

És most itt vannak ezek a finnek a Callistóval, akik ezt az egyébként sem ötletszegény hagyományt egyszerre folytatják, színesítik és megtörik: a Noir a jazzes témáknak, hangulatoknak és a metálból örökölt hangszerelésnek egészen újszerű elegyét adja. A Callisto a virtuóz hangszeres tudást csillogtató, szélvészgyors futamokkal terhelt értelmezésekkel szemben egy lassú, atmoszférateremtő és egyben nagyon súlyos ambient-metal remekművet alkotott meg ezzel az ötlettel. A leírás alapján a Noir akár egy Isisbe oltott Bohren Und Der Club Of Gore is lehetne, de nem ilyen egyértelmű a helyzet. Címét is meghazudtoló módon az album ugyanis nem sötét és búskomor, sokkal inkább - a kontrasztokat annál jobban kiemelve - a jazz "smooth", gyengéd énjét keveri a már a True Nature Unfoldsnál megismert, rapszodikus módon adagolt nyers brutalitáshoz.

Amilyen jól érzett rá a Callisto a nagy ötletre, olyannyira nem sikerült ez a szintén masszív, lassú akkordokra hangolt Jesunak, amelynek mintha inkább a saját örökség nyújtotta volna a kiindulópontot az új zenei kalandok keresése helyett.

A legáltalánosabb probléma a Conquerorral talán az, hogy míg az eddig legjobban sikerült mű, a Jesu egyes tételeinek minden pillanata tartogatott valami meglepetést, vagy éppen kibillenthetetlen helye volt a "nagy egészben", a legújabb album mintha egy sokkal egyszerűbb kompozíciós elv mentén lenne megszerkesztve. Hiába akad minden ötödik-hatodik percben - jellemzően számonként egyszer - pár olyan momentum, amire felkaphatjuk a fejünket, mellettük bosszantóan elterpeszkednek az olyan jellegtelen részek, amelyeknek látványosan semmi más céljuk és értelmük nincsen, mint hogy felvezessék és összekössék a jó előre kitalált, de kibontás előtt otthagyott, vagy arra eleve alkalmatlan témákat.

A stratégia pedig megnyitja a teret a további aránytévesztéseknek: az eddigi mélyen érzelmes hangvétel most inkább érzelgősnek és csöpögősnek, a szépség inkább bátortalanságnak hat, a jelentőségteljes csend helyett pedig eluralkodik a hallgatás kilátástalansága.

Fullsteam, 2007; Hydra Head, 2007

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.