„Puccini igazi nagysága telivér olasz melódiájának bájában rejlik. A Tosca csak úgy hemzseg a szebbnél szebb dallamoktól, amelyek ha végeik egy-egy bántó disszonanciával fonódnak is át a következő részbe, magukban mégis zárt, kerek formai egészek, félre nem ismerhető édes gyermekei az olasz zene melódia-kultuszának… Ami végül a hangszerelést illeti, az mindig érdekes, sokszor pikáns, néha ízléstelen. Azután soha még darabot nem hallottunk, ahol annyit harangoznának és lövöldöznének, mint ebben… Harangoznak reggeli imára, esti imára, misére, Tedeumra, kolompolnak a birkák stb. Lőnek, mikor Angelotti megszökik, lövöldöznek az egész Tedeum alatt, és agyonlövik Cavaradossit. Puskapor, harangszó, orgona, kínpad, kvintlépések, csalzárlatok, egy sereg szebbnél szebb melódia…”
1903 decemberében, pár nappal a Tosca magyarországi bemutatóját követően így értékelte Giacomo Puccini operáját a Zenevilág hasábjain az a matematika–fizika szakos főreáliskolai tanár, aki alig egy esztendővel később a János vitéz zeneszerzőjeként vált nevezetessé. A Kacsóh Pongrác által emlegetett melódiák, kvintlépések és csalzárlatok most vasárnap a Müpában szólalnak majd meg, méghozzá egy olyan, izgatottan várt koncertszerű előadáson, amelynek sztárja, fő- és címszereplője korunk operadívája, Anna Netrebko lesz (Nemzeti Hangversenyterem, augusztus 29., hét óra). A produkció Cavaradossijáról persze már ugyancsak hallhattunk harangozni, hiszen őt meg Yusif Eyvazovnak hívják, s a nagy énekesnő férje és pódiumpartnere gyanánt már két ízben is járt Budapesten, hogy a tenorját csillogtassa.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
