A pandémia hatásai az emberi fülre

Hangtáj béke után

  • Hajnóczy Csaba
  • 2020. augusztus 21.

Zene

A koronavírus miatti vészhelyzet korai időszakában a nagyvárosokban a légszennyezettség radikális csökkenése mellett a csend volt a legáthatóbb pozitív változás. Budapesten az elmúlt évtizedekben egyszer lehetett ezt megtapasztalni: a taxisblokád alatt, 1990-ben.

A mindennapi rutint a vészhelyzet a hallgatás aspektusából is átalakította. Márciustól kezdve világszerte megváltozott a hangtáj, és a reakciók nem sokat várattak magukra. Megfigyelésre, dokumentálásra irányuló felhívások sora szaladt át a hang ökológiájával, terepfelvételekkel, sound designnal foglalkozó közösségeken. A helyzet különös súlyt adott minden apró megfigyelésnek, mert a járvány fenomenológiájához, a megszokott életmenet felfüggesztéséhez tartozott.

A kezdeményezések egy része hangtérképprojektekhez kapcsolódik. A Cities and Memory közösséget Stuart Fowkes brit hangművész alapította 2014-ben. „Bárkit, a világ bármely részéről, felkérünk: akárhol is vagy, küldj hangfelvételt és röviden írd le, hogyan vannak a dolgok ott, ahol élsz” – írták a felhívásukban. Hasonló a tartalma a kölni székhelyű, a kétezres évek eleje óta működő Radio Aporee körkérdésének is: „Hogyan változtatja meg a jelenlegi Covid-19 világjárvány a hangtájat körülöttünk?” Mindkét fórum – és számos további – gazdag archívumokat hívott létre. Az írott kommentárok ez esetben nélkülözhetetlenek, különben nehezen lehetne a járvány szempontjából értelmezni a széles körű, változatos felvételeket.

A nem szakmai média is teret adott a környezeti hangtér kutatóinak és művészeinek. Chris Watsont (a Cabaret Voltaire együttes egykori tagját), aki referenciális soundscape-kompozíciói mellett David Attenborough számos filmjének hangsávját készítette, a BBC kérdezte a tavaszi hónapokban szerzett tapasztalatairól.

David Rothenberg amerikai jazzklarinétost és filozófust sokan bálnákkal, kabócákkal és madarakkal közös improvizációiról és az ezekkel kapcsolatos írásairól ismerik. Május 15-i live stream koncertje igazi karantén-médiaesemény lett.

A Dawn Chorus Day, a madarak hajnali ébredésének ünnepe online közvetítések láncolata, amely az első májusi hétvégén forog körbe a földgolyón, és „nyitott mikrofonok” révén követi a napfelkelte hatását a szárnyasok univerzumára. A madárébredés-közvetítés az indulása óta eltelt hét év során most kapta a legtöbb figyelmet, pedig sok adás kényszerűségből városi ablakokban kapott helyet (a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézete is részt vett a közvetítésláncban).

A hangvilág kitárulkozása iránti lelkesültség azonban nem nélkülözte az ellentmondásokat. „A néma pánikot hallom, a szorongást, ami lóg a levegőben, mint egy vastag köd” – írta Milena Droumeva, a vancouveri Simon Fraser University oktatója márciusban. Mások is felhívták a figyelmet arra, olykor indulatoktól fűtve, hogy a helyzetnek nem a hangfelvétel-készítési ziccerhelyzet a lényege, hanem például a sok ezer haláleset.

A fokozott figyelem mindenekelőtt arra irányult, hogy miben különbözik a Covid-hangtáj a megszokottól. „Amit most hallunk, valójában olyan »HD« hangtáj, amit feltehetőleg elődeink hallhattak kisebb városokban, falvakban, ahol a hang sokkal áthatóbb szerepet játszott a környezettel kapcsolatos orientációban” – mondta egy tavaszi interjúban Barry Truax kanadai zeneszerző, az akusztikai ökológia egyik alapítója.

 

Megnyílt a tér

A pandémia eddigi szakaszában, március eleje és június vége között a Föld lakossága mintegy 15 millió fővel gyarapodott. A zajszennyezés minden faktorát persze nem lehet a túlnépesedés számlájára írni. Következményei viszont – főleg a nagyvárosokban – szerepet játszanak a hallási arénák („ameddig valami elhallatszik”) kíméletlen versenyében, és a hallgatási horizontok („ameddig elér a fülünk”) drasztikus összeszűkülésében.

A kevesebb azért lett több, mert főként a belső égésű motorok használatának korlátozódása e tendenciával éppen ellenkezőleg hatott: radikálisan lecsökkentek a konkurens arénák, ami a horizont kitágulásához vezetett. Nem az egyes hangok jelentették az újdonságot, hanem az, hogy halljuk őket. Finom részletek sokasága tárult fel. Forgalmas fő­utakról derül ki, hogy az ott lakóknak is van saját hangviláguk. Húsvét napján biciklizve csörgővisszhangot hallottam a Pannónia utcában. Megnyílt a tér, messzebbre lehetett hallani, minden irányban. De más is történt.

A krónikák leírják, hogy a nagy középkori járványok idején a zene mennyire fontos volt abban, hogy tartsa a lelket az emberekben. Ennek jelenkori megfelelői voltak a családi zenélések, az erkélykon­certek, a miniatűrtől a megáig ívelő internetes előadások, és az esti közös tapsolások, edénycsörgetések az ablakokban.

 

Hogyan tovább?

„A minap, az elcsendesülő késő esti órákban elhúzott egy röpzga, azt hittem, tankok dübörögnek fel az ablak alatt, annyira elszoktam ettől a hangszennyező motívumtól. Kezdődik – sajna” – írta egy tag a Budapest mint hangtáj nevű szociálismédia-csoportban május 26-án.

A hanggal kapcsolatos jelenségeket a fenntarthatóság szempontjainak egészében inkább másodlagosnak, következményjellegűnek szokás tekinteni, ám lehet, hogy alábecsüljük az auditív ingereket és információkat. Az elmúlt hónapok fontos hozadéka, hogy a környezeti terhelések teljes spektrumában megújult az érzékenység, és ez talán képes lesz a „kritikus tömeg” mértékében megmaradni. Csak egy példa: maradandó bicikliutak és gyalogos zónák születtek Milánóban, Berlinben, Dublinban, Párizsban, Bogotában, Sydney-ben, és Budapesten is.

Nota bene: az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a környezeti hangterhelést az európai régióban a népesség egyharmadára egészségkárosítónak ítéli.

(A szerző zenész, zenekutató,
a MOME oktatója.)

Neked ajánljuk