Lemez

Paul Weller: On Sunset

  • Nagy István
  • 2020. augusztus 23.

Zene

A sokak által csak modfatherként emlegetett Weller körülbelül annyira ismert Amerikában, mint Magyarországon. Vagyis nem tartozik a hírességek közé, pedig a Brit-szigeteken valóságos intézménynek számít. Éppen ezért meglepő, hogy az idén 62 éves, amúgy rendkívül fiatalos megjelenésű énekes-dalszerző egy kicsit az USA-hoz fordult ihletért a legújabb szólólemezén, amely már a 15. a sorban. Weller a közelmúltban meglátogatta Los Angelesben élő legidősebb fiát, ennek hatására lett az új album címe a Sunset Boulevard-ra utaló On Sunset. A korábbi lemezein jóval lendületesebb modpapa már a tavalyelőtti True Meaningsre is igencsak belassult dalokat szállított, és ugyanez a helyzet a most is. Egy kicsit mintha elhagyta volna a dalszerzői ihlet, de szerencsére ezt kompenzálja a nagyszerű hangszereléssel. Ettől függetlenül a hét és fél perces nyitódal, a Mirror Ball túlságosan hosszú, és a különböző részei nem állnak össze koherens egésszé. Szép lassan csordogálnak az inkább lassú, mint középtempós dalok: a Baptiste a hitről, az Old Father Tyme az idő múlásáról, a Village pedig Weller saját elégedettségéről szól. És aztán mielőtt elmerülnénk a középszerűségben, a száraz hangú dalnok az ötödik track környékén megrázza magát. A More hiába jó hosszú, de mégsem unalmas; a címadó dalban keveredik a My Sweet Lord akusztikus riffje a 70-es évekbeli krimisound­trackek hangulatával; a hegedűszólót is villantó Equanimity színtiszta Maxwell’s Silver Hammer; a Walkin’ Paul McCartney szólócuccaihoz nyúl ihletért; az enyhén polizitáló és zseniálisan hangszerelt záródal, a Rockets pedig az emelt fővel való búcsúzás klasszikus esete. Weller ismét egy jól sikerült albumot tett le az asztalra, és elérte vele azt, ami korábban csak a Lennon–McCartney-párosnak sikerült: öt különböző évtizedben is első helyezést ért el a brit albumlistán.

Polydor/Universal, 2020

Neked ajánljuk