1994 csodálatos év volt a lemezek frontján, hiszen olyan alapművek jelentek meg, mint a Kyuss Sky Valleyje, a Therapy? megasikert hozó Troublegumja, illetve az akkortájt már az előző Meantime révén kultstátuszban tevékenykedő Helmet Bettyje, ami a maga minimalizmusával, eklektikusságával és húzósságával toronymagasan kiemelkedett a kortárs alkotások közül. A zenekar alapító-őstagjának, a rockgitározást túlzás nélkül megreformáló Page Hamiltonnak nem is lehetett jobb ötlete annál, hogy a húszéves jubileum apropóján újra megturnéztassa a Bettyt – méghozzá úgy, hogy az elejétől a végéig eljátsszák az egészet.
A kiszivárgott információk alapján már tudható volt, hogy monstre koncertre van kilátás, és pontosan így is lett. A kölyökképű könyvmolyból szikár, karakteres arcú fizikatanárrá öregedett Hamilton és jóval fiatalabb társai részéről csak a kezdés volt a komplett Betty előadása – úgy, hogy a fővezér egy „Jó estét, Budapest!”-en kívül nem is nagyon szólt közben semmit sem. Viszont a hangzás közel tökéletes volt, mindössze elöl süllyedtek bele Hamilton experimentális-zajos gitárdíszítései a ritmusszekció masszájába. Még a Betty három teljesen rockidegen darabja, a Beautiful Love, a The Silver Hawaiian és a countryparódiának szánt Sam Hell (Hamilton aranyos rontásával-újrakezdésével) is elhangzott az olyan klasszikusok mellett, mint a Speechless, a Wilma’s Rainbow vagy az Overrated, majd a koncert másik felében gyakorlatilag a fél Meantime és szintén a fél Aftertaste lemezt is elővezették. A Meantime klasszikusa, az Unsung sajnos elmaradt (pedig a korábbi állomásokon játszották) csakúgy, mint az Aftertaste talán legjobb dala, a Birth Defect, de ettől függetlenül a Helmet fellépése simán esélyes az év koncertje címre.
Dürer kert, október 25.
