„A tragédia könnyebb” - Michael Nyman zeneszerző

Zene

Az első világháború névtelen áldozatairól emlékezik meg War Work című művével, melyet november 28-án mutat be a Müpában. A Greenaway-filmek és a Zongoralecke zeneszerzőjét a londoni esőben értük el telefonon.

Magyar Narancs: A War Worköt 16 éven felülieknek ajánlják. Ez csak a zenét kísérő képanyagnak vagy a zenének is szól?

Michael Nyman: Azok számára, akik nem kedvelik a stílusomat, alighanem minden, amit csinálok, csak szülői felügyelettel ajánlható. Mind a nyolc, a War Workben hallható dal alapja egy-egy jól ismert klasszikus. A második dalhoz például Beethoven zenéjét és az angol festő-költő, David Bomberg versét kölcsönöztem. Vagy ott van Chopin találkozása a magyar költővel, az első világháborúban meghalt Gyóni Gézával.

false

MN: A felmenői közül harcolt valaki az első világháborúban?

MN: Tudtommal senki. A nagyszüleim mindkét ágon a huszadik század elején érkeztek Lengyelországból Angliába. Az anyai nagyszüleim Galíciából, az apaiak Lengyelország más részéről érkeztek. Én 1944-ben születtem. Nemhogy az első, de a második világháború sem volt téma a családban.

false

MN: Ön volt katona?

MN: Mire korban odáig jutottam, szerencsére eltörölték Angliában a kötelező katonai szolgálatot. Az én generációm semmiféle indíttatást nem érzett, hogy katonásdit játsszon.

MN: Kevésbé klasszikus zenék is inspirálják? Hogy áll például a rockkal?

MN: A hetvenes években a rock ’n’ roll volt a fő ihletőm. A Michael Nyman Band stílusa helyenként kifejezetten rockos. De sosem voltam elég ügyes ahhoz, hogy rockszámokat írjak. Van egy 1979-es dalom, a Bird List Song, Greenaway filmjéhez, a Balesetek krónikájához írtam. Madárnevek követik egymást három és fél percen át egy szoprán előadásában. Vangelis menedzsere váltig állította, hogy popslágert tud faragni belőle egyetlen hangjegy megváltoztatása nélkül. Ismer ilyen popslágert? Mert én nem. De kíváncsian vártam, mi lesz belőle. Ahogy kíváncsi voltam, mit csinál A rajzoló szerződésében hallható Chasing Sheepből a Pet Shop Boys. A Love Is a Bourgeois Construct című számukban dolgozták fel. Slágernek kellett volna lennie. De nem lett.

MN: Nyman-szerzemények szólnak az ismert brit komikus, Steve Coogan The Trip című filmjében is. A humor és a zeneszerzés megfér egymással?

MN: A komponista is csak ember, számára is ugyanolyan fontos a humor, mint minden más embernek. De amivel ki lehet kergetni a világból, azok a vicceskedő zeneművek. Ha valaki szántszándékkal humoros zenét akar írni, abból rendszerint valami gépies utánzat születik.

false

MN: Mikor nevettette meg zene utoljára?

MN: Létezett a hetvenes években egy zenekar, a Portsmouth Sinfonia. A helyi művészeti iskolások alapították. Kétfajta zenész játszott a zenekarban. Olyanok, akik soha életükben semmilyen hangszeren nem játszottak, és olyanok, akik tapasztalt zenészek voltak, de olyan hangszereken játszottak, amiket nem ismertek. Elmentem az első londoni koncertjükre. Játszották az Also sprach Zarathustrát meg a Tell Vilmos-nyitányt, amit a The Lone Ranger westernsorozatból ismertek. Könnyesre röhögtem magam a koncert első felében. Nagyon komolyan játszottak, mindent beleadtak, semmi kikacsintás nem volt. Annyira tetszett a produkció, hogy a második részre felkéredzkedtem közéjük. Volt egy használaton kívüli csellójuk. Sosem játszottam csellón, úgyhogy tökéletes választás volt. Később játszottam hegedűn, amin ugyancsak sosem játszottam korábban. Mellettem Brian Eno hegedült – neki is ez volt az első hegedűs megszólalása. Játszottam eufóniumon és harsonán is, és részt vettem egy Simon és Garfunkel-dal­feldolgozásban zongorán. Az avantgárd zene is gyakran megnevettetett. A hatvanas évek elejétől követtem a zenei avantgárdot. Egyesek olyannyira komolyan vették magukat, hogy azt nem lehetett huzamosabb ideig nevetés nélkül megállni. De ez már messze nem az a jóérzésű nevetés volt, mint a Portsmouth Sinfonia esetében. Nagyon kevesen képesek humoros komolyzenét írni: talán csak Benjamin Brittennek sikerült az Albert Herring című operájában. A tragédia zeneileg mindig könnyebb.

false

MN: Legnépszerűbb műve a Zongoralecke filmzenéje. Igaz, hogy Jane Campion bezárta egy szállodai szobába, és addig nem engedte ki, amíg meg nem írta a nyitójelenet zenéjét?

MN: Holly Hunter és a lánya partra szállnak – ehhez az akkor még csak fejben létező jelenethez kellett zenét szereznem. Mit volt mit tennem, leültem, és felvázoltam az első 12 perc zenéjét. Tetszett Jane-nek, ezért kiengedett ebédelni. A kész filmet látva meglepve tapasztaltam, hogy nincs zenéje a nyitójelenetnek. Nem használták a szállodai szobafogságban szerzett művemet.

MN: Campion a Greenaway-filmekből ismerte a munkásságát?

MN: Ülök otthon, Notting Hillben, péntek van, ebédidő. Csörög a telefon, Jane az. Dicséri a munkámat, esküdözik, hogy mekkora rajongója a Greenaway-filmzenéknek. Majd hirtelen hozzáteszi: csak nehogy valami Greenaway-szart írjon nekem! Zseniális húzás volt. A Greenaway-filmekből tudta, hogy bírom a filmzene műfaját, de rögtön le is akart téríteni a megszokott ösvényről.

false

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.