Page Hamiltont ugyan még nem tekintik itteni hívei a magyar nemzet tiszteletbeli részegységének, mint mondjuk a Depeche Mode tagjait, de azért már nem áll nagyon távol ettől a státusztól. A 2000-es évek vége óta vissza-visszajáró amerikai zenész fékezhetetlen Bartók-rajongásával és képességes osztályfőnököket idéző váratlan figyelmességével éppúgy táplálta a feléje áradó szeretet tüzét, mint azzal a ténnyel, hogy minden alkalommal képes volt világrengető verziókban prezentálni zenekara, a Helmet dzsesszes akkordokkal, furcsán ritmizált tempókkal és üdítően atonális szólókkal feldíszített, alapvetően mégis leginkább nyersbetonszerű noise rockját. A 90-es évek meghatározó zenekarai közül a Helmet nem csupán megtartotta, hanem a színpadon olykor még meg is emelte korai éveinek eleve brutálisan magasra tolt színvonalát, ami bőven elegendő indok arra, hogy a zenekar jövőre esedékes újabb budapesti koncertjén mindenki a lehető legnyugodtabb szívvel masírozzon majd a Dürer Kert felé.
De ezt a friss lemezt inkább kerüljük ki előtte. Hamilton hat évet várt a megjelentetésével, de nem igazán világos, hogy mi is lehetett vele a célja: a Dead To The World semmilyen irányban nem tágítja a Helmet univerzumát, ehelyett lapos, eseménytelen tételekben próbálja megismételni a hőskor leszállóágában, 1997-ben készített, de még tisztességes Aftertaste grunge-os dallamokkal kísért, fellazítottabb rockzenéjét. Persze, ha úgy vesszük, Hamilton most is alapos munkát végzett: elvégre a Helmet nyolcadik albuma totális kudarc.
earMUSIC, 2016; a Helmet 2017. március 2-án játszik a Dürer Kertben
alá
