Az évszázadok igennel felelnek: Lipcse, Mannheim, Salzburg, Bécs, Velence, Nápoly, Milánó, London, a zene meghatározó városai. Az amerikai Hilary Hahn (aki csodagyerekként kezdte pályáját, aztán a hegedűjáték érett kiválósága lett) új lemezén olyan 19., 20. és 21. századi művek hallhatók, amelyek hátterében Párizs áll.
A francia késő romantikus, Ernest Chausson Poème című darabjával kezdődik, s Prokofjev 1. (D-dúr) hegedűversenyével folytatódik a program, hogy a pár éve elhunyt finn kortárs komponista Einojuhani Rautavaara két szerenádjával (Sérénade pour mon amour; Sérénade pour la vie) fejeződjék be. E két mű a zeneszerző halála után került elő, alkotójuk kimondottan a hegedűművésznőnek és a finn Mikko Francknak, az Orchestre Philharmonique de Radio France karmesterének írta őket.
A lemez érzékelteti Párizs ihlető erejét, de azt is, milyen különböző hangvételű művek születtek a város igézetében. Hahn kristályos tónusú, elegáns, virtuóz, rendkívül színgazdag és kifejező hegedülése nyomán kibontakozik a Poème wagneri deklamációjának szenvedélye, de a szólista fogékony Prokofjev ironikus-szarkasztikus hangjára is. A kiválóan játszó francia rádiózenekar kíséretével érzékenyen fordult Rautavaara két posztumusz műve felé is, kár, hogy e kiábrándítóan szirupos darabok a finn zeneszerző kései, neoromantikus stílusának sápadt dokumentumai.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
