Hippi a lápon - Rebecca Miller: Jack és Rose balladája (film)

Zene

Íme, egy jóságos szörnyeteg: Jack, a hippinemzetség utolsó élő példánya, egy harcias mozgalmár, akinek senki sem merte megmondani, hogy Woodstockból már réges-régen hazazavarták az utolsó sárban dagonyázó szerelemgyereket is.

Íme, egy jóságos szörnyeteg: Jack, a hippinemzetség utolsó élő példánya, egy harcias mozgalmár, akinek senki sem merte megmondani, hogy Woodstockból már réges-régen hazazavarták az utolsó sárban dagonyázó szerelemgyereket is. Az a fajta konok csodabogár, akiről, ha történetesen nem egy túlfűtött forgatókönyvíró-elme szülte volna, kaján vigyorral tudósítanának a híradó végi kis színesekben. Nyolcvanhatot írunk, s Jack még mindig Bob Dylan-re kaszál saját napelemes rezervátumában: valahol az USA keleti partjainál, a saját pénzen vett egykori kommuna területén. Ha már a világot nem sikerült megváltani, pedig az ideológia és a csekkfüzet időben kéznél volt, az elvhű apa legalább egy szem leánygyermekét igyekszik megóvni a kerítésen túli civilizáció betegségeitől - hogy ez miként nem sikerül neki, erről a látványos és szép kudarcról kíván szólni a Jack és Rose balladája.

Mi tagadás, egy kissé mache az alapállás, nem sok híja, hogy nem fordul már a rajtvonalnál viccbe az egész. A paradicsomi állapotok álnaiv falvédőképei tökéletesen alkalmasak arra, hogy hamar elpárologjon a jóindulat. A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve és vadvirágokkal benőve - ezt és a veszendőfélben lévő ártatlanság nem kevés szimbólumát kell lenyelni ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhessük azt a színészi tűzijátékot, amit, ki tudja, már hányadszor, Daniel Day-Lewis rendez mindanynyiunk legnagyobb örömére. Ebben az autokrata hippikövületben annyi a harag, mint a Dühöngő bika ütéshez készülő De Nirójában. Nem véletlen, hogy ha teheti, Scorsese is szívesen forgat Day-Lewisszal: persze nem teheti, legalábbis nem túl gyakran, a maga is remete hírében álló színész köztudottan nehéz eset. Egy veszélyes elem, olyan művész, aki mellett a legkisebb hamisság is feltűnő ormótlanságnak tűnhet. A rendező (és feleség) sokszor nem tudja beérni főszereplőjét, ilyenkor aztán kétségbeesetten kapaszkodik a kékharisnyás trükközésbe. Pedig különösen jók az apa és lánya köz-ti egyszerre brutális és gyengéd csatározások: ebben a vihar előtti csendben ugyanúgy benne van a tiltott vonzalmak viszszafojtottsága, mint a kinőtt életformának szóló lemondás. Kár, hogy Miller sokszor beléjük fojtja a csöndet, Dylanre állítja a magnót, és a nagybetűs művészet reményében megfojtja a kisbetűs intimitást. Jók az arcok, de giccsesek a tájképek, jók a piszkos kis csatározások, de hamisak az érzelmi kitörések. A mű végül is egyes-egyedül a csekkfüzetével tekintélyt parancsoló, haldokló hippinek állít emléket. A rendezőnő hőse sorsára jut: akármennyire is szeretne, képtelen tudomást venni másokról.

A Mokép bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.