Opera

Whisky per tutti!

Puccini: A Nyugat lánya

Zene

A megtörtént dolgok számára rendszerint eleve logikus látszatot kölcsönöz az a puszta tény, hogy végbementek. Így például a jelenből visszatekintve egészen kézenfekvőnek vélhetjük, hogy Puccini New York-i ősbemutatójú 1910-es operájához amerikai, sőt vadnyugati témát választott, méghozzá az előző világsikerét, a Pillangókisasszonyt egyszer már jól szolgáló újvilági darabgyáros, David Belasco legfrissebb színpadi látványosságát megzenésítve.

Pedig a Maestro valójában éveken át megveszekedetten keresgélt és próbálkozott, hogy végül ne épp ennél a megoldásnál kössön ki. S habár A Nyugat lánya jól sikerült, és 118 éve rendszeresen ott szerepel a világ operaszínpadain, azért korántsem bizonyos, hogy kikezdhetetlenül helyes döntés volt a vadnyugati, aranylázas témaválasztás. A western, sőt a makaróniwestern képzete ugyanis, mi tagadás, nem túl előnyösen vetül rá erre az operára, ez egyszer rossz értelemben vett hatásvadász gyanánt is megmutatva Puccinit, ezt az amúgy a lehető legjobb értelemben vett hatásvadászt.

A cselekmény hézagtalan áthelyezése ebben az esetben különösen nehéz feladatot jelenthet egy lelkiismeretes rendező számára, ám egyúttal méltóbb vállalásnak tűnhet, mint száz más operánál megtenni ugyanezt. Az évad első operabemutatóján a fiatal orosz rendező, Vaszilij Barhatov és kreatív csapata most a vadnyugat és vadregény nélkül bocsátotta a közönség elé A Nyugat lányát, s a végeredmény részben meggyőzőnek, részben vitára érdemesnek bizonyult. Az aranyásók peremlétét itt a jelenkori proli kiszolgáltatottság teszi érzékletessé: melósokról, vendég- vagy épp feketemunkásokról szól a történet java. A szó szoros értelmében vett csőlakók szegényszagú férfikollektívája életszerűen és üdítően jól egyénítő jelmezekben mozog: Zinovij Margolin ruhái – talán egyetlen kivétellel – affektált színpadiasság nélküli, mai viseletek.

Ashby, a Wells Fargo társaság ügynöke céges kezeslábast viselő művezető, akinek talán még a tb-jét is fizeti a vállalat, Jack Rance a biztonsági cég kirendeltje. A címszereplő, Minnie pedig úgy tolja be kerékpárját a színre, mintha szociális munkásként ápolna meghitt kapcsolatot a betonhengeres munkásszálló lakóival. Mindenesetre egy magasabb társadalmi régió­ból látogat a melósok közé, ez rögtön kiderül, amint a második felvonásra felmegy a függöny. A Minnie otthonában játszódó felvonás ugyanis modern polgári jólétet mutat: itt szabadulna végre elhúzódó szüzességétől a nő, ha a választott férfi múltja – és jelene – nem állna kettőjük közé. Dick Johnson, alias Ramerrez, a nemes szívű bandita rokonszenvesen stramm, és megnyerő a svádája is, míg az elveszettsége határozottan jelen idejű. Őt kellene Minnie-nek megváltania, ám ez vajmi nehéz, ebben a produkcióban meg egyenesen lehetetlen feladat.

Barhatov ugyanis radikálisan megváltoztatja a történet végkimenetelét. A harmadik felvonásban, ahelyett, hogy Minnie kiimádkozná szerelmét a lincselni készülő aranyásók keze közül, most valami egészen más történik a színpadon. Előbb a sebesült és trisztánian haldokló Dick Johnson víziója, majd az ő testi halála után Minnie látomása alkotja a felvonást, egy pluszfüggönnyel, viszont happy end nélkül. Átgondolt és hatásos koncepció, amellyel szemben – paradox módon – inkább az agyunk emelne vétót, semmint az érzékeink.

Az említett érzékek közül a hallással kapcsolatban akadtak apróbb gondok a bemutató estéjén. Így az első felvonás nagy csoportos aranyásó-zsánerjeleneteinek sorában a tucatnyi énekes közül korántsem mindenkit lehetett hallani, s utóbb a közörömre színre lépő Minnie, vagyis Bátori Éva hangjából is el-elveszett egy-egy frázis. Bátori mindvégig a lehetőségei határán mozog ebben a kitüntetetten nehéz szólamban, de alakításából igazán nem csupán az áradóan nőies, tiszta és nagy lélek méltatható. Szopránja és egész előadói kultúrája a második felvonás szerelmi kettősében, majd a harmadik felvonás záró szakaszában például igen szép pillanatokat teremt. Játéka pedig eleven és motivált, s legfeljebb a lányos mórikálásból vehetne vissza egy kockacukornyit.

A tenor Gaston Riveróról már eddig is voltak kellemes budapesti emlékeink, és múlt szombati Johnson-Ramerreze most ezek számát tetézi. Hiánytalanul, póztalan férfiassággal tölti ki figuráját, hihető, hogy bele lehet szeretni, s a hangja nemcsak az opera egyetlen slágerszámában (Ch’ella mi creda, III. felv.) bizonyul diadalmasnak. Fő ellenlábasa, a Rance seriff szólamát éneklő Szegedi Csaba ugyancsak a hangjánál van, ám vele kapcsolatban mégis leginkább egy jó szándékú, bár talán
kéretlenül tolakodó megjegyzést tennénk: fogynia kellene.

A csőlakók kollektívájából többen is kiemelkedtek jó figurateremtő képességük révén. Cseh Antal, Balczó Péter és Kiss Tivadar, ahogy mindig, úgy most is érdekes, színes egyéniségnek tetszik a színpadon. Az érdekes meg a színes jelző Kocsár Balázs és a zenekar teljesítményére viszont már kevésbé illene, annál inkább a korrekt és a jól összefogott.

Erkel Színház, december 1.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.