Spórolni jó - Indians: Somewhere Else

  • - minek -
  • 2013. március 12.

Zene

Soren Lokke Juul sportnyelven szólva igazi late bloomer, későn beérő tehetség: előbb jó évtizedet töltött el ismeretlen koppenhágai formációkban, mielőtt egy éve létrehozta volna új zenekarát, az Indianst. Az már korunk csodája, hogy az Indians egy mobiltelefonnal készített YouTube-videó (Magic Kids) révén szerezte kezdeti ismertségét - második maxijuk már a 4AD-nél jött ki, akárcsak debütáló albumuk, a Somewhere Else. S megérte eddig várni, hiszen egy remek pillanatokban gazdag, emlékezetes lemezt sikerült a főhősnek összeraknia. Egyrészt Juul tehetséges dalszerző, akinek szerzeményei bővelkednek a fülünkben megragadó, kellemes, néha mégis szokatlanul csavarodó harmóniákban. Másrészt a maga sajátos fejhangján jól is adja elő őket - dalszövegei is ráerősítenek a finoman melankolikus, álomszerű hangulatra.


 

Ehhez jön még a rendkívül mértéktartó hangszerelés; sokszor úgy érezhetjük, az alkotó inkább meghalt volna, mintsem hogy egyetlen szintihanggal többet tegyen hozzá. Az első két számban csupán pehelykönnyű szintiszőnyeg és billentyűfutamok kísérik énekét, az akusztikus gitár csak az I Am Hauntedban kerül elő. Bár idővel kicsit hangsúlyosabbá válik az alapvetően áttetsző elektronikai köntös (a Lips Lips Lipsben, s később a La Femme-ban a már-már minimalista 4/4-es alap is előkerül), ám az elbűvölően vidám Cakelakersszel megint visszatérünk a szinte folkos gitárpengetéshez. A szép, szomorú, mégis motorikusan lüktető címadó-albumzáró szám sem a fölösleges műfaji dilemmák oldására szolgál, viszont szépen keretezi ezt az erős, megkapó zeneanyagot.

4AD/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.