Fotó: MTI
Magyar Narancs: Tudatos elhatározás, hogy a Republic legfontosabb koncertje évek óta március 15-én van?
Bódi László: Az első nagy koncertünk a Budapest Sportcsarnokban 1996. március 15-én volt, mindenféle "előre megfontolt szándék" nélkül. Aztán egy évvel később már olyan "hagyományosnak" tűnt az egész, kérdezgették tőlünk, ugye, játszunk március 15-én? Nem volt ebben semmi tudatosság, mégis az évek során a Republic nagy koncertjei összenőttek ezzel a dátummal. Hogy ezen a napon lépünk föl, legfeljebb az indokolja, hogy a kilencvenes évekre mi maradtunk az egyetlen magyar popzenekar, amelyik magyar zenei gyökerekből táplálkozik. Ez az időpont abból a szempontból is előnyös, hogy mindenki meg tudja jegyezni. Mármint azok, akik el akarnak jönni, hogy meghallgassanak bennünket.
MN: Mindez rendjén is volna mondjuk egy dán nemzeti ünnepen. Magyarországon azonban egy március 15-i megnyilvánulásnak akarva-akaratlanul politikai színezete van.
BL: Ezzel egyetértek, noha a mi március 15-i koncertjeink állandók, a kormányok meg változnak közben. De valóban sajnálatos, hogy mindez a közönség egy részében úgy csapódik le, hogy abszolút azonosítanak bennünket a hatalmon lévőkkel. Kaptunk már szemrehányásokat ezzel kapcsolatban mindkét oldalról. A Republic együttes egyébként is eléggé meghatározhatatlan ebben a tekintetben, mert a zenekaron belül teljesen eltérőek a politikai nézetek. De talán éppen ez lehetne példaértékű mindenki számára: mi ugyanis ennek ellenére nagyon békésen megvagyunk egymással hosszú évek óta. Ha már politizálunk, szerintem ma Magyarországon éppen az a legnagyobb probléma, hogy eltérő gondolkodású emberek nem tudnak egymással leülni egy asztalhoz, mert abban a pillanatban az ellenséget látják a másikban és nem a vitapartnert.
MN: Számodra egyébként mit jelent március tizenötödike?
BL: Elsősorban nagy ünnepet, aztán emlékeket az általános iskolából, gimnáziumból. Egyetértést. Úgy gondolom, ez a nap talán annyiban különbözik a többi ünneptől, hogy minden magyar állampolgár számára ugyanazt jelenti legbelül. Más alkalmakkor ez nem mondható el, legyen szó akár nemzeti, akár egyházi ünnepről.
MN: Nem kerestek meg pártok, hogy veletek énekelhessenek?
BL: Nem. 1990-ben a Fidesz felhasználta a Repül a bálna című számunk "érik a narancs" sorát, de mi ebben vétlenek vagyunk. Egyébként akár a saját, akár a többiek politikai meggyőződését nézem, nem hiszem, hogy ez a nyilvánosságra tartozna.
MN: Mintha más se nagyon... A Republic - noha a kilencvenes évek talán legnagyobb hazai lemezeladási sikerét produkálta - egyáltalán nincs reflektorfényben.
BL: Nem tartozunk a "szakmához". Egy rádiós elismerésen kívül soha semmilyen díjat nem kaptunk, és ez valamennyire jelzi a zenekar helyzetét is. Persze nem biztos, hogy emiatt szégyenkeznünk kellene, főleg annak fényében, hogy kik kapnak díjakat. Hogy így alakult, arról persze mi is tehetünk. Sohasem nyomultunk, megválogatjuk, milyen műsorokban szerepelünk, milyen lapoknak nyilatkozunk. Így aztán természetes, hogy egy idő után nem hívnak bennünket. De úgy tűnik, mindez nem különösebben befolyásolja a Republic működését.
MN: Viszont te vagy talán az egyetlen olyan zenész a mai harmincasok között, akit a magát nagynak nevező generáció elfogadott mint alkotótársat. Koncz Zsuzsának írtál dalokat, Cseh Tamással készítettél lemezt.
BL: Ennek az lehet az oka, hogy mi egy olyan csapásirányban indultunk el, ami a régi zenekarokat jellemezte. Nevezhetjük magyar beatnek vagy popnak, a lényeg, hogy könnyen megjegyezhető dalokat írtunk érdekes, voltaképpen komoly szövegekkel. Ez a műfaj a kilencvenes években voltaképpen megszűnt, pontosabban rajtunk kívül senki sem foglalkozik ilyesmivel. Ha több ilyen zenekar létezne, valószínűleg a Republic sem nőtte volna ki ennyire magát. A kilencvenes években születtek értékes dolgok az alternatív műfajban, a tánczenében pedig egy rakás népszerű dal, de középen nem maradt semmi, csak a Republic. A hetvenes-nyolcvanas években ez nem lett volna akkora kuriózum, mert a régiek akkor még működtek, az akkori újak - például a Kft - pedig valami hasonlót csináltak. Ami közös, az az, hogy itt a szó hagyományos értelmében vett dalok szólnak. Olyan dalok, amelyeket egy szál gitárral el lehet játszani. A régiek valószínűleg ezért dolgoztak velem.
MN: Említetted a magyar zenei gyökereket. Mégis mit jelent ez?
BL: Népdalokat. Zenei általánosba jártam, ott megtanultam egy csomó népdalt, és ezek a mai napig nagyon komoly hatással vannak rám. Nem véletlen, hogy készült egy olyan válogatáslemezünk is, amelyen azok a Republic-dalok szerepelnek, amelyek kimondottan népzenei ihletésűek.
MN: Hogyan keveredtél a magyar szórakoztatóiparba?
BL: Tizennégy éves korom óta írok dalokat. Kezdetben volt egy zenekarom is, a Cipőfűző, még Kisvárdán, ahonnan származom. Aztán tizennyolc évesen fölköltöztem Budapestre. Bródy János "karolt fel" oly módon, hogy a koncertjein bemutatkozhattam szólóban. Ennek ellenére én mindig zenekarban gondolkodtam, de csak a kilencvenes évekre, a Republickal sikerült megvalósítani.
MN: Nagyon hamar befutottatok.
BL: Zuglóban játszottunk egy lakásban, és ennek valahogy híre ment. Jöttek a tévétől, a rádiótól, nyertünk egy tehetségkutatót, ami után a Boros Lajos, aki akkor a Hanglemezgyárnál volt illetékes, leszerződtetett. Aztán jött a Repül a bálna sikere meg az ezzel járó népszerűség.
MN: Hogyan fogadtad ezt a népszerűséget?
BL: Van egy elméletem. A sikert az nem tudja elviselni, aki erre vagy nem méltó, vagy nincs felkészülve. Álszerénység lenne azt mondanom, hogy amikor tizennégy éves koromban elkezdtem a dalírást, ne akartam volna sikeres lenni. Elég nagy önbizalmam volt, úgyhogy számomra az lett volna a csalódás, ha nincs siker. A Republic valóban hamar befutott, de nekem akkor már múltam volt, nem egyik percről a másikra történtek a dolgok. Azt hiszem, azoknál okoz a siker jellembeli torzulást, akiket váratlanul ér. Minket nem ért váratlanul.
MN: És hogyan lehet megtartani a népszerűséget? A Republic gyakorlatilag tíz éve ugyanazt csinálja.
BL: Ez a zenekar nem lett "kitalálva", mint ahogy az sincs előre kitalálva, hogy milyenre csináljunk egy új lemezt. Nálunk nincsenek taktikai értekezletek, nincs manipuláció. Dalok születnek, amelyekből abszolút ösztönös módon összeáll a lemez. Ez több mint tíz éve így működik. Mindig akad egy újabb sláger, valószínűleg ez az oka a folyamatos népszerűségnek.
MN: Nem unjátok még?
BL: Sokan jönnek azzal, hogy ugyanazt csináljuk, de ez belülről nem így néz ki. Valami változás mindig van, és ez izgalmassá teszi az egészet. Különben én egy olyan szerző vagyok, aki szeret slágereket írni.
MN: Még a legkomolyabb zeneszerzők is állítják: nincs ennél nehezebb dolog.
BL: Ez nem nehézség kérdése. Ha valaki azzal jön, hogy írjak egy slágert, nem tudnék írni. Érzem, ha egy dalból sláger lesz, de ez nem tudás vagy nem tudás kérdése. Inkább úgy mondanám, egy-egy ritka pillanat a zongoránál. Nincs módszer: vagy jön, vagy nem.
