Interjú

"Inkább lassú égés"

Sülyi Péter dalszövegíró, rendező

Zene

Nyolc Omega-lemezre írt szövegeket, olyan slágerekét, mint a Varázslatos fehér kő, a Nem tudom a neved, az Időrabló vagy a Fekete pillangó. De a nevét inkább csak a rajongók ismerik. Mérnökként, dramaturgként dolgozott a Magyar Televízióban, forgatókönyveket írt, filmeket rendezett; immár húsz éve él visszavonultan az Őrségben.


Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: Hogyan lett az Omega szövegírója?

Sülyi Péter: A hatvanas évek közepén a Kandó technikumba jártam, Molnár Gyuri a mögöttem lévő padban ült. A Decca együttesben gitározott, Charlie volt az énekesük.

MN: Akkoriban mindenki gitározott.

SP: Ahogy én is. Sinusnak hívtuk a zenekarunkat, Kékes Zolival (később a Hungaria, majd a Dolly Roll gitárosa lett - L. T.) alapítottuk, aki tizenkét évig volt az osztálytársam, és - ellentétben velem - tényleg megtanult gitározni. Ami az Omegát illeti, miután Molnár Gyurit bevették, én is a zenekar körül kialakult társaság tagja lehettem. Az Eötvös klubban rendezett koncertek után általában a Kárpátiában fejeződött be az este, és ha jól emlékszem, egy ilyen alkalommal kaptam a felkérést, hogy hozzak le egy szöveget. Gyuri már ismerte a dolgaimat, mert a magam számára írogattam ezt-azt. Ha nem is kifejezetten dalszövegeket.

MN: 1971-ben az Omega gyakorlatilag megszűnt. Kilépett Presser Gábor, a zeneszerző, Adamis Anna, a szövegíró, és Laux József dobos, aki a menedzsere is volt az együttesnek, hogy megalapítsák a Locomotiv GT-t. Elég kilátástalan helyzetben lehettek a többiek.

SP: Kívülről nem látszott. Fiatalok voltak, újítani akartak, ami komoly energiát adott nekik. Fel sem merült, hogy feladják, inkább az munkált bennük, hogy "csak azért is megmutatjuk, és csinálunk valami mást". Az volt a céljuk, hogy az új felállású, új arculatú zenekarral is meggyőzzék a közönséget. A váltás ellenére a rajongóknak leginkább az számított, hogy Kóbor János maradt az énekes. Mindig ő volt a meghatározó figurája a formációnak.

MN: Megkerestek más szövegírókat is?

SP: S. Nagy István is felmerült. Ő már jócskán benn volt a szakmában, én viszont "kéznél" voltam. Egyszerűen működött a dolog. Szóltak, hogy estére kellene egy újabb szöveg. Egy házibuli alkalmával például kizártak a balkonra, hogy csak akkor jöhetek vissza, ha megírtam a szöveget. Megírtam.

MN: Melyik volt az első?

SP: A 200 évvel az utolsó háború után, de volt ennek egy előzménye is ugyanarra a zenére. Nem tudom már, mi volt a címe, arról szólt, hogy van egy hangya nép, amelyik egy bolygón éldegél, és csak gyűjtöget. Az volt a csattanója, hogy ez a bolygó egy ágyúból kilőtt lövedék. Egy ideig a koncerteken is ez ment, de a lemezre már az új szöveg került.

MN: Miért változtattak, az engedélyeztetéssel volt gond?

SP: Nem, ebben az esetben nem. Támadt egy új ötletem, és aztán ez maradt. Egyébként érdekes, hogy ugyanaz a kicsit fájdalmas, nosztalgikus zenei üzenet jelenik meg a két teljesen eltérő témájú szövegben. Jó példája ez annak, hogy miként működik a szövegíró, mikor "zenét fordít" magyarra. De akkoriban nem a szöveg dominált a koncerteken, erős túlzással azt is mondhatnám, hogy csak egy szükséges rossz volt. Az új dalokból egy-egy szó maradt meg esetleg hazafelé a villamoson. Úgy gondolom, hogy a közönségnek csak később kezdett leesni, hogy ezek a dalok esetleg szólnak is valamiről.

MN: Negyven év távlatából úgy tűnik, az Omega elég hamar megtalálta az új hangot. Már Presserék távozásának évében lemezt adtak ki - immár az ön szövegeivel.

SP: Lendületben maradni - ez volt számukra akkor a legfontosabb. Azt tartották szem előtt, hogy ne tűnjenek el a színről, ezért nem hagyták abba a koncertezést. A "törékeny lendület" sietségével, a napi rögtönzések során születtek az új számok, a szövegek. Az 1971-es Élő Omega című lemez az első turné emléke, ami tulajdonképpen összekovácsolta a zenekart.

MN: Azért azt nem hinném, hogy ön is úgy tekintett volna a saját szövegeire, mint "szükséges rosszra"!

SP: Hát persze hogy nem. Nekem a világ legfontosabb dolga volt, hogy olyan szöveget írjak, ami vállalható, amit fontosnak tartok. Lenyűgözött, hogy egy-egy koncert alkalmával a közönség felfokozott, szinte izzó állapotban veszi az üzenetet, még ha a tüzét valójában a zene szítja meg a színpadi személyiségek jelenléte. Kóbor János nem tartozik a legjobb énekesek közé, ezt mindenki tudja, ő maga is, de olyan színpadi hatása van, ami immár ötven éve érvényesül. Úgy gondolom, ha egy ilyen "fronthatás" mellett egy-egy sor, refrén megmarad a közönség fejében, az már inkább afféle lassú égés. Később kezd el parázslani, de talán tovább marad érvényes. Úgy vettem észre, hogy a zene sokszor túlhaladottá válik, de a szövegek szerencsés esetben időtálló üzenetet közvetítenek.

MN: Egyik pillanatról a másikra vált közismert személyiséggé, az Omega V. című lemezen még a képe is szerepelt a zenekar hatodik tagjaként. Nem gondolt arra, hogy a tehetségét intenzívebben kamatoztassa?

SP: Lehet, hogy besétálhattam volna ezen az ajtón a rockarcképcsarnokba, de úgy jött ki a lépés, hogy végül a hátsó szobában maradtam. Nem elhatározás kérdése volt, egyszerűen így alakult. Abban sem vagyok biztos, hogy a zenekar nagyon örült volna, ha én piaci szereplővé válok, aki másoknak is dolgozik. Ami pedig a megélhetést illeti, kétségtelen, hogy a szövegek után jogdíj járt, és abban az időben nekem mint frissen végzett mérnöknek jelentős jövedelmet hozott. Ma már kijelenthetem, hogy anyagi szempontból ezek voltak életem legnyugodtabb évei. Egyébként az Omega mellett Kovács Katinak is írtam pár szöveget, de kétségtelen, hogy főállású szövegíró soha nem voltam. Ebben az is közrejátszott, hogy én mindig filmrendező szerettem volna lenni, és ez az ambícióm sokkal fontosabb volt, mint a szövegírás. Más lapra tartozik, hogy bár sikerült elérni a célomat, és rendezhettem filmet, de ahogy nem lettem pusztán szövegíró, úgy nem lettem klasszikus értelemben vett filmrendező sem.

MN: A hetvenes évek közepétől sorra jelentek meg az Omega angol nyelvű lemezei Nyugat-Európában. Volt köze az angol szövegekhez is?

SP: Az első időkben két angol szakos egyetemista barátommal írtuk az angol szövegeket, ami nagyon érdekes játék volt. Az Időrabló lemeznél még az is megesett, hogy előbb készült el az angol változat, és csak utána a magyar. Később viszont már nem vettem részt ebben, mert miután az Omega elég jó kapcsolatrendszert épített ki Nyugaton, a dolgot sokkal egyszerűbben el tudták intézni angol anyanyelvű, professzionális szövegírókkal.

MN: De 1978-79-ben már a magyar szövegeket sem ön írta, hanem Bródy János. Miért?

SP: Nem tudom, nem én akartam, hogy így legyen. Legfeljebb találgathatok, hogy mi járt a banda fejében. Elképzelhető, hogy váltani akartak egy slágeresebb irányba. Bródy János szövegei mindig ültek, népszerűek és jól fogyaszthatók voltak, lehet, hogy ezt szerette volna követni az Omega, több népszerűséget reméltek.

MN: Ezek szerint nem is tudott erről?

SP: Nagyon érdekes a zenekaron belüli kommunikáció, különböző erővonalak mentén, kódolt üzenetek révén zajlik. Szóval nem úgy történt, hogy "figyelj, azt gondoltuk, hogy...". Ez soha nem fordul elő az Omegában. Itt is, egyszer csak kiderült, hogy ezekre a számokra már van szöveg, mert ezt már valaki megcsinálta, és akkor még Várszegi Gábor neve forgott, az ő neve szerepel azokon a lemezeken. De a teljességhez az is hozzátartozik, hogy addig semmiféle méltatás vagy hivatalos kritika nem jelent meg az Omega-szövegekről. A rajongók szerették, és a lemezeket vették, de a szövegekről egy árva sort sem írtak. Először csak a nyolcvanas évek elején kaptam kritikát: az Arc című lemez után jegyezte meg a Magyar Ifjúság kritikusa "az angyalok már nem ismernek rád" verssor kapcsán, hogy "ez a klerikális megközelítés idáig nem volt jellemző a magyar popzenére, de nem is hiányzott belőle". Azóta a magyar popzene berkeiben jócskán elszaporodtak az angyalok.

MN: Ekkor kezdődött az ön televíziós karrierje.

SP: Talán éppen ezért nem bántott annyira a dolog. Amikor pedig elkezdtem valóban filmes munkákkal foglalkozni, eleve úgy vettem, hogy a könnyűzenés munka "passzé".

MN: Eredetileg mérnökként került a televízióhoz.

SP: Három évet dolgoztam a műszakiaknál, és előfordult olyan vicces szituáció, hogy én voltam a közvetítőfülkében, és nyomkodtam a gombokat, amikor az Omega-számokat vették fel az Egymillió fontos hangjegy című műsorhoz. Nyugalmas státusznak tűnt, hogy mérnökként haladok szép lassan előre, de három év múltán kiléptem a műszakiaktól, és elmentem a produkciós részlegre ügyelőnek, ami a legalsó szint volt. Később asszisztens, majd rendezőasszisztens lettem, és közben elvégeztem a Nemeskürty István-Vámos Miklós-féle forgatókönyv-írói kollégiumot a Mafilmnél. Ahogy mondtam már, mindenképpen filmrendező akartam lenni, de mivel nem jutottam be a főiskolára, úgy gondoltam, hogy a televíziózás lehet a szakma előszobája. És ez így is volt, a rendszerváltás idején a Fiatal Művészek Stúdiójánál kötöttem ki, ami egy igen érdekes képződmény volt. Manapság elképzelhetetlen lenne, de 89-90 környékén, amikor a meglévő struktúrák már recsegtek-ropogtak, de még nem volt helyette új, akkor ebből a struktúrán kívüliségből az FMS profitálhatott. Se ide, se oda nem tartoztunk, de mindennek az előnyeit megpróbáltuk érvényesíteni, és Fehér György, valamint Árvai Jolán fantasztikus munkájának köszönhetően sikerült elérni, hogy a stúdió magyar és nemzetközi játékfilmek koprodukciós partnerévé vált. Ebben lehettem én Jolán mellett valamiféle művészeti vezető. Rengeteg tehetséges emberrel dolgozhattam együtt egy tehetségtől duzzadó korban - ez is nagy csapat volt! És végre rendezhettem: dokumentumfilmem, a Mozgóképek Bartókról végigszaladt a világon, öt-hat fesztiváldíjat kapott. Kedvencem a Közjáték sorozat volt, és rendeztem egy játékfilmet Itt a földön is címmel, s közben forgatókönyveket írtam, dramaturg voltam. De mivel ennek az alkotói szabadságnak az átmeneti szabályozatlanság volt az éltetője, le is futott öt év alatt. Talán érthető, miért nem volt nekem annyira fontos, hogy mi zajlik a popéletben.

MN: Lassan húsz éve, hogy elment a tévétől, és elköltözött az Őrségbe.

SP: Azt követően hagytam ott mindent, hogy meghalt a feleségem. Egy olyan helyet kerestem, ahol ki lehet építeni valami újat, ahol nem merevek még azok a falak, amik Budapesten behatárolnak minden új kezdeményezést. Őriszentpéteren létrehoztam egy kulturális alapítványt, teleházat, Pajtaszínházat csináltunk, lapot adtunk ki, rádióadást indítottunk, 2002 óta rendezzük meg a Hétrétország művészeti fesztivált, amire - mint "életművem fontos darabjára" - meglehetős büszkeséggel gondolok.

MN: Mikor írt utoljára dalszöveget?

SP: Nemrég, ugyanis a barátaimmal pár évvel ezelőtt megalakítottuk a Neil Young Sétány nevű formációt. Neil Young-szövegeket magyarítok, hol hűségesen, hol abszolút szabadon, pusztán mert kedvemet lelem benne. Nagyon érdekes játék, hiszen olyan szövegekről van szó, melyek egy bizonyos korszakhoz és az angol nyelvhez kötődnek, én viszont azt szeretném, hogy a jelenben és magyarul is működjenek. Mondjam azt, hogy a rock and roll - ha nem is örök - "évelő"?

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.