Interjú

Dé:Nash, alias Sallai Dénes rapper: „a buzigyógyítás amúgy is relevánsabbnak érződött”

  • Soós Tamás
  • 2020. június 7.

Zene

A huszonévesek szupersztárja Krúbi mellett futott be, és lett a Bëlga méltó örököse. Ironikus turulrapben figurázza ki a kormányzati kommunikációt, írt dalt a brüsszelezésről, a klímakamuzásról, és a keleti nyitásról is, Korona nélkül nincsen király című friss slágere pedig a vírusjárvány és a kormánypolitika összefüggéseit tárja fel.

Magyar Narancs: Mondhatjuk, hogy Jobbágy Feri, Táltos Bandi és Trianontagadó Tibi, vagy­is a Bëlga darutollas fövegéből bújtál elő?

Sallai Dénes: Tagadhatatlan, hogy nagy hatással volt rám a Bëlga és a Nemzeti hip-hop, de nem innen jött a koncepció. Kamaszként számomra a grunge és a ’70-es évek progresszív rockja volt meghatározó, rapet szinte egyáltalán nem hallgattam. 2014-ben véletlenül találkoztam a Rapháború című kisfilmmel a 444-en, ami után kicsit beleástam magam a szcénába, és viccből írtam egy gengszterrapet Óbuda kertvárosának favelláiról.

Azt hittem, ennyiben ki is merült a rapkarrierem, de Krúbi, akivel középiskolai barátok vagyunk, A gettóban az úr című számom miatt megkérdezett, hogy van-e kedvem szerepelni az első lemezén. Volt egy ötletem régebbről, hogy jó volna írni egy beefet Schmuck Andorhoz, mert bár beefek rapperek között szoktak születni, Schmucknak annyi zavarba ejtően groteszk története volt, hogy úgy gondoltam, vicces lenne számon kérni, miért tékozolta el a tehetségét.

Ahogy Krúbi egyre több figyelmet kapott, a közös dalunk is kezdett bizonyos ismertségre szert tenni, végül maga Schmuck Andor is reagált rá. Alapvetően eszembe se jutott volna rappelni, de utána sokszor elkísértem Krúbit, hogy előadjuk a Schmuckot, és a visszajelzések alapján úgy éreztem, ha csinálnék valamit, arra vevő lenne Krúbi közönségének egy része. Ezen fellelkesülve csináltam meg a Tarsolylemez EP-t.

Dé:Nash - Sallai Dénes rapper

Dé:Nash - Sallai Dénes rapper

Fotó: Lékó Tamás

MN: Ha nem a Nemzeti hip-hopból, akkor honnan jött Dé:Nash, a turulrapper figurája?

SD: 2018 körül hágott a csúcsra a kormány kommunikációja, hogy V4-ként kiállást kell tanúsítsunk a nyugati bürokráciával szemben, aminek a hangneme sokszor olyan szélsőségesen agresszív volt, hogy párhuzamot véltem felfedezni a legsuttyóbb gengszterrapek és a kormány kommunikációja között. Ebből született meg a V4 Krú, ami megadta a lemez alaphangját.

A Turul meg onnan jött, hogy Fehéregyensúly producer komámnak volt egy elfekvő beatje, amely az etelközi napfelkelték és a turáni jurták gyönyörűszép hangulatát árasztotta, és írtam rá magamnak egy genezistörténetet, ami legitimálja, hogy Álmos fiaként megszólalok bizonyos ügyekben.

MN: Hogyan születnek a számok, milyen ügyekben szólalsz meg?

SD: Ez változó. Van, amikor egy kurrens témára támad egy ötletem, van, amikor Fehéregyensúly készít egy olyan beatet, amire adja magát a téma. A Csokdiggerben például a nyári slágerek hangulatát szerettem volna összehozni a csok-kal mint gazdasági prosperációs lehetőséggel, a Rekonkviszta diszkónál pedig technóra elmondani az Ott, ahol zúg az a négy folyót.

MN: Melyik a legjobb vagy a legnépszerűbb sorod?

SD: Talán „A BDSM nem tesz jót a szuverenitásnak.” Ez az Oroszok a házban című dalban hangzik el, és önálló életre szokott kelni a koncerteken. A „Soros György, öld, öld, öld, öld, öld!” szintén ebbe a kategóriába tartozik.

MN: Krúbi és te villámgyorsan, hónapok leforgása alatt futottatok be. Mitől lett a zenétek ennyire népszerű?

SD: Ennek sok faktora van, pontosan nem tudnám megmondani. Én kaptam egy jó kezdő tőkét azáltal, hogy a Krúbi közönsége megismert a Schmuckkal. Szerepet játszott az is, hogy pár év óta a YouTube a rádiónál, a tévénél és a turnézásnál is jobb platformot biztosít a befutáshoz, valamint hamar szerződtetett minket egy nagykiadó, a Universal. De a legfontosabb, hogy a provokatív politikai tartalom a kontent gerince, amire eddig ilyen töménységgel talán nem volt példa.

 

MN: Miért nem?

SD: Krúbi ezt azzal magyarázta egy interjúban, hogy mi szerencsések vagyunk, olyan háttérből jövünk, ami országos viszonylatban jónak számít, és ha el is vágódnak előttünk bizonyos lehetőségek, azért marad más opciónk bőven. Így könnyebb beleállni egy politikai gegbe. De azért voltak ennek előzményei, az Akkezdet Phiainak vagy Funktasztikusnak is vannak ilyen jellegű számai, csak ők nem szenteltek egy egész projektet a politikának. Sokat segített az is, hogy mi kezdettől humorral álltunk a kérdéshez.

És jó volt az időzítés: 2018-ra a kormányzat már olyan durva dolgokat produkált, ami teremtett egy igényt arra, hogy valaki reagáljon rá. Krúbi sokat emlegette a dalaiban Mészáros Lőrincet, és a NER-hez kapcsolható oligarchák vagyonosodása akkortájt kezdett igazán szemet szúrni. És hát ő baromi jól rappel. Nála a minőség találkozott az újszerű tartalommal, nálam pedig az újszerű tartalomra, a sokak által nyomasztónak megélt kommunikációs helyzet paródiájára figyelhettek fel az emberek. Amikor kitaláltam Dé:Nasht, még nem lehetett tudni, hogy érteni fogják-e a viccet, vagy elkönyvelnek nácinak, de végül jól sült el a figura.

false

 

Fotó: Youtube

MN: A Nemzeti hip-hopot is játszotta a Pannon Rádió azzal a felkiáltással, hogy „azért vannak még nemzeti érzelmű rapperek is”. A turulrapben sem mindig értik az iróniát?

SD: Volt olyan ellenzéki magatartású ember, aki szörnyűnek találta, hogyan foglalhat valaki ilyen véres szájjal állást a kormány mellett, de azért az én dalaimnál egyértelmű, hogy iróniáról van szó. A Nemzeti hip-hopot könnyebb félreérteni, ha valaki nem ismeri a Bëlga munkásságát.

MN: Rendszeresen megkapod, hogy te valójában nem is tudsz rappelni. Ez is félreértés?

SD: Ezt aláírom. Úgy kezdtem bele, hogy nemhogy raptechnikai, de zenei tudásom se volt sok. Azt gondolom, hogy egy év alatt azért fejlődtem, már kevésbé monoton a hanghordozásom, és talán ritmikailag is ügyesebb lettem. De én ezt nem is rapnek, inkább egy performansznak tekintem.

MN: Performansz volt a buzigyógyítás is rögtön az első koncerteden. Azóta is készülsz ilyesmikkel?

SD: Nagyobb koncerteken csinálunk néha, de az volt „A Performansz”. A koncert előtti héten ment le a köztévén az a műsor, amelyben a buzigyógyításról beszéltek, és mivel a dalaim amúgy se töltötték még ki a műsoridőt, kitaláltuk, hogy legyen szeánszjellege az estének, és a buzigyógyítás elvei mentén egyesüljünk a közönséggel. A következő koncert előtt Pócs János cigányégetős videója került ki a netre, és gondoltunk rá, hogy azt is megidézzük a színpadon, de arra jutottunk, hogy azzal túl messzire mennénk. A buzigyógyítás amúgy is relevánsabbnak érződött, mert a kormányzat akkor több kommunikációs szinten is betámadta a melegközösséget, Pócsé viszont egyedi eset volt.

MN: Amerikai humoristák gyakran panaszkodnak arról, hogy Trump megölte az iróniát, mert ő már eleve egy karikatúra, akit nem lehet parodizálni. Nem érzed úgy, hogy néha a magyar politikusok is elveszik a munkádat?

SD: Varró Dani mondta, hogy ő a továbbiakban nem ír politikai szatírákat, mert önmagában is elég groteszk a helyzet. Én azt látom, hogy azért van mit kifigurázni. Vannak szélsőséges esetek, amelyek parodizálhatatlanul groteszknek tűnnek, de ezeket elég kiemelni. Amikor az amazonasi erdőtüzek kapcsán Bencsik András bevitte az egyik kormánypárti műsorba a focilabdáját, hogy megmutassa, ará­nyaiban nem is nagy ez az égő terület, az akkora marhaság volt, ami önmagában is működött a Gyár című számban, nekem nem kellett hozzátennem semmit.

MN: A Schmuck Andoron túli ellenzék nem ihletett meg?

SD: Tervezek dalt írni az ellenzékről is, de olyat szeretnék, amit nem érhet az a kritika, hogy ezt már megírták. Krúbi az Orbán, verd ki a Ferinek című számában elég jól megfogta azt a kiábrándultságot, hogy mindegy, Orbán vagy Gyurcsány van-e kormányon, mert ugyanabban a mosdóban vagyunk. Ez kicsit sarokba szorított engem.

Az is nehezíti a dolgot, hogy ügyelek rá, hogy ne személyes véleményt nyilvánítsak a dalokban, hanem tényeket ragadjak ki és mutassak be olyan perspektívából, amire magától nem gondolna az ember. Látni vélek bizonyos összefüggéseket a Fidesz és a DK, vagy a Fidesz és a Mi Hazánk kapcsolatában, amelyek számomra egyértelműnek tűnnek, de mivel nem lehet bizonyítani, hogy a Mi Hazánk valóban a Fidesz előkóstolója, ezért nem feltétlenül írnék dalt róla.

MN: Nem félsz attól, hogy ezek az aktuálpolitikus dalok pár év alatt elévülnek?

SD: Pontosan látom, hogy ezek nem örök­érvényű slágerek, de nem is annak szántam őket. Nem hiszem, hogy tíz év múlva is rappelni fogok, ezért nem zavaró számomra ez a gondolat. Hobbiból szívesen foglalkoznék hosszú távon is zenével – dolgozom épp egy projekten, amely a progresszív rockból és a Bizottságból is sokat merít –, de a Dé:Nasht inkább tréfának fogom fel.

MN: Pár havonta jössz ki új dallal, klippel. Nem tervezel nagylemezt is?

SD: Szeretem a klipeket, mert sok pluszjelentést adhatnak egy olyan projekthez, amelyben nem a zenén van a hangsúly. Emiatt nem is foglalkoztat annyira a nagylemezformátum, de lesz lemez. Május végére terveztük, de a jelenlegi körülmények miatt csúszik egy kicsit.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.