Koncert

Jason Moran

Zene

Jason Moran teljes fegyverzetben pattant ki a Zeneakadémia színpadára, hogy a The Armory Concert című új anyagával szólóban elkápráztassa a közönséget. Amikor leült a Steinway-hez, csukott öklét homlokához tartva koncentrált, majd szép, levegős andantino bevezetőt adott elő. Ezután következhetett a repetitív tobzódással pörgő, zakatoló, az újraélesztésről szóló darab. Később konferálásában utalt rá, hogy egyszerűnek tűnő, de igazán nehéz utat választott, és arra is, hogy Charles Lloyddal tavaly ugyanezen a színpadon duózva mennyire más zenei szituáció állt fenn, de most rászorította magát erre a szerzői estre. A következő hét számban és a három ráadásban alig volt hasonló pillanat, hangulatok és felfogások kavalkádja szólt. Moran szerzeményei modernisták, anélkül, hogy az avantgárd útján járnának; struktúrájuk, bár összetett, olyan áttekinthető, mint egy kívül-belül üveg felhőkarcolóé. A Föld magmájának hangját jeleníti meg csak a basszusban, aztán úgy repíti a képzeletünket tovább, mint Nils Holgerssont a vadlúd, és megmutatja, miért az Esz-dúr a világmegváltás hangneme. Lubickol, hiszen megpendítheti egy grand zongorán egy grand teremben az akusztika 88 fekete-fehér árnyalatát. Fats Waller, Duke Ellington, Jaki Byard (a tanára) és legfőképpen Monk is vele vannak, de senkire sem hasonlít, ő maga grandiózusan egyéni. Fel sem tudom idézni, mikor hallottam ennyire fizikális, a konkrét művészetre emlékeztető zongorázást. Moran pengeéles intellektusa ugyan személyes inspirációkból komponál, ám amíg nem avat be szóban is néhány ilyenbe, addig csak csodálom, de nem azonosulok vele. Viszont sosem fogom elfelejteni, ahogy mosolyogva elmondta: néhai anyjának tette oda a második széket, a lapozó helyére, mert ma lett volna a születésnapja.

Zeneakadémia, február 12.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.