Békés ország a Sziget, olyan állam az államban-féle képződmény, ahol jobb a lángos, mint a Vatikánban, de jobban is őrzik, mint a pápai étkezőt. A Sziget a népek és flekkenek nagy olvasztótégelye, a Star Wars kocsmájára jellemző sokszínűséggel és egy alternatív bevásárlóközpont bőséges választékával.
A Szigetre azért jár az ember, legyen magyar, holland vagy francia, hogy kikúrálja civilizációs betegségeit, és helyettük másféle, izgalmasabb kórokat szedjen össze. A Szigeten gyorsan és fájdalommentesen megy például a kamaszodás, ennyi önfeledten vízipisztolyozó reklámszakembert is csak errefelé látni a térségben.
A Szigeten sokféleképpen meg lehet állítani az időt, az idei rendezvényen például feltűnően sokan kísérleteztek papírral és zsírkrétával, a keményebb anyaggal élők pedig a gyurmától sem riadtak vissza, csakhogy kilépjenek a mátrixból. Azok sem maradtak segítség nélkül, akik az öngyógyítás helyett külső szakértő bevonásával kívánták rendezni elintézetlen ügyeiket: sokan a Szigetre kirendelt rabbi tízforintos tanácsáért álltak sorba, mások a krisnásoknál keresték lelki békéjüket, s szép számmal akadtak olyanok is, akik a megvilágosodás reményében akár egy ágyúcsőből is boldogan kilövették volna magukat, a megfelelő technikai háttér (ágyú) híján azonban be kellett érniük a bunjee jumpinggal.
A közönség hálás, s persze nemcsak a vesztőhelyek kecsegtetően magas száma miatt, hanem úgy általában mindenért. Ha azt írják (és persze miért ne írnák), hogy 100 forint a meglepetés, az öröm, hogy újból valami értelmetlenségre adhatjuk ki a pénzünket, minden józan ellenkezésnél erősebb. Ugyanezt a kellemes kényszert érezzük a bazársor legtöbb standjánál: úgy kell a Gelka-póló, mintha csakis nekünk és éppen ezekben a percekben találták volna fel a retrodivatot, és félóránként rohannánk a Túró Rudi-automatához, csakhogy gombnyomásra adózhassunk édesszájú infantilizmusunknak. Ha pénzköltésről van szó, nem szeretjük vesztegetni az időnket, s már vonulunk is a megszokott szertartásossággal kedvenc cédédílerünkhöz, a jól bejáratott és a pénztárcákra mindig veszélyes second-hand standnak azonban csak a hűlt helyét találjuk. Hasonlóan eredménytelenül járunk a lassan városi legendává váló olcsó Converse cipővel is, a szigettárgyak körében viszont újdonságnak számítanak az antiallergén fotelek, huppok és jumbok, melyeknek igen szép piaca van kialakulóban a Szigeten, ahol a szabad elfekvőhelyek az idő előrehaladtával ugyancsak felértékelődnek. Mint kiderül, az alvás is lehet divat: aludhatsz lemezboltban puffon, CD-állványok között, Beach-partihoz ácsolt oázisok teraszán nyugágyban, meg egyáltalán bárhol, ahol a szigeti kishalál leterít.
Nekünk persze nem kell a kommersz, s idén is a titkos slágertermék után szimatolunk. A hajtóvadászat a Che Guevera feliratú pólók és Korn-kitűzők sűrűjén keresztül vezet, ezúttal azonban nyoma sincs az olyan delikát apróságoknak, mint amilyen tavaly például a csuklószorító mintájára készült halálfejes ujjszorító volt. Csalódottságunkat gyors kürtőskalács-bevitellel és a minden sarkon meghirdetett engedmények tanulmányozásával enyhítjük. Akárhová nézünk, olybá tűnik, akcióból van az egész világ. Kénytelen-kelletlen belenyugszunk, hogy itt és most nem tehetünk mást, csakis nyerhetünk. Bankkártyavásárlás esetén koktélt, castingon tévészereplést, sorsoláson repülőutat. Bár nagy az egymásra licitálás, a legszimpatikusabb ajánlattal mégsem valamelyik repülő-, tévé- vagy telefontársaságnak, hanem annak a bodegának sikerült előrukkolnia, melynek marketingesei az "egyet fizet, egyet kap" felszólítással lepték meg a gyanútlan vásárlókat.
Az 1 persze nem a Sziget száma, itt valahogy mindenből és mindenkiből legalább kettő van. Kolbászosból legalább akkora a választék, mint régi ismerősből, legalábbis azokból az ismerőseinkre megszólalásig hasonlító arcokból, akikre a felismerés örömével kapjuk fel a fejünket, majd ugyanezzel a mozdulattal már nézünk is félre nagy zavartan, amikor kiderül, hogy ismét csak egy hasonmással akadtunk össze. A barkók és napszemüvegek takarásában keserves dolog a tájékozódás: nem kell ahhoz különösebb alkoholos befolyásoltság, hogy szentül higgyük: ugyanazzal az osztálytársunkkal futottunk össze, akivel két perce is szembetalálkoztunk. Még mindig az a legbiztosabb, ha a pólók alapján tájékozódunk, a Sziget szigorú dresszkódja szerint amúgy is az vagy, ami a t-shirt-ödre írva vagyon. Az idő múlásával szinte már személyes ismerősünkként üdvözöljük a Don't Interrupt Me While I'm Ignoring You és a Masturbating is not a Crime üzenet büszke hirdetőit, s lassan megtanulunk különbséget tenni a feltűnő piercingek és melltartók viselői között is. A hangulat egyre bajtársiasabb: a kiszolgálók bizalmasan kacsintanak, ha a szájuk íze szerinti száraz vöröset kérjük, a koktélospult királyai pedig kísérőként a kolléganőjüket is felajánlják. Az egyre általánosabb oldottság a Sziget határain túlra is átterjed: mint valami kedélyes csendéletben, a városba vezető HÉV-vonalon békésen zötykölődnek egymás mellett a jóllakott APEH-ellenőrök és a hátrazselézett hajú rockabillyrajongók. Utóbbiak közül is egy önjelölt Kabos-imitátor tűnik ki magánszámával, mellyel - különösen a kötelező "hagymát hagymával" strófánál - az idősebb utasok kö-rében is komoly elismerést arat. Lassan mi is szedjük a sátorfánkat: elhaladunk még egyszer utoljára a "Piára gyűjtünk" ötnyelvű transzparense előtt vidáman kéregetők sorfalánál, és barátkozunk a gondolattal, hogy hamarosan vissza kell szoknunk a civilizáció szomorú egyhangúságához és fülsértő csöndjéhez.
