A kiállítás meghívóján Dürer Münchenben őrzött, 1526-ban készült két fatáblájának, a Négy apostol című festménynek a számítógépes átirata látható. A kiindulópontnak tekintett műalkotás nemcsak Jánost, Pétert, Pált és Márkot ábrázolja igen realisztikusan, hanem egyes kutatások szerint az alakok megfeleltethetőek a hippokratészi négy vérmérsékletnek, a méla (melankolikus), epés (kolerikus), vérmes (szangvinikus) és nyálkás (flegmatikus) személyiségtípusnak. A kiállítás címe is ezekre a kedélyállapotokra, illetve az elmélet szerint őket meghatározó testnedvekre (a fekete és sárga epére, a vérre, továbbá a nyálkára) utal, illetve arra, hogy ma már nem hihetünk abban, hogy a testnedvek keveredéséből kialakított kategóriák, sematikus elképzelések alkalmasak a világ egy-egy szeletének vagy egészének a leírására.
A kiállítás kurátora, Bódi Kinga a négy lelkialkatot a kategorizálhatóság metaforájának tekinti, s e "tarthatatlan tipizálás" miatt olyan munkákból válogatott, amelyek nem vagy alig jellemzőek egy-egy művész "stílusára" vagy egyéni kézjegyére, és talán épp ezért eddig még nemigen voltak láthatóak. Aki azonban valamennyire ismeri az acb Galériában rendszeresen kiállító vagy az Irokéz-gyűjteményben szereplő művészek munkáit, az nem feltétlenül lepődik meg azon, ha Szarka Pétertől most nem számítógépes nyomatot, hanem egy ismert motívumát (bilincs) felhasználó rajzot, Mátrai Eriktől nem tövisből kirakott Jézust, hanem egy Szűz Máriát, Várnai Gyulától pedig nem installációt, hanem formázott fotót lát. A Szűcs Attila festményein felbukkanó repülő vagy a gurulós fotel motívuma az obligát eltüntetett/lefestett figurával ráadásul egyáltalán nem lóg ki az életműből - pedig milyen izgalmas lenne, ha váratlanul áttérne a festésről a hímzésre! Előd Ágnes esetében a váltás nem azért nem meglepő, mert egy nőről elhihető, hogy közelebbről is látott már tűt és cérnát, hanem mert eddigi munkáiban is alkalmazott intermediális és meghökkentő, humoros megoldásokat.
Nyilván maga a rendező sem gondolta komolyan, hogy a tizenkét művésztől kiállított munkákat összefűző kötelék csakis az atipikus megoldások felmutatása lenne, vagy egy tárlat úgy működhet, mint ahogy Tarr Hajnalka írja a művészkönyvében szereplő egyik rajza alá: "Ez egy nagy köd. Beleteszek néhány dolgot, aztán magukra hagyom őket". Az általánosítás és a tipizálás olyan, a gyerekkori szocializáció során elsajátított segédeszköz, amely nélkül nem lennénk képesek a külvilág ingereit értelmezni, azaz gondolkodni. Több mű esetében óhatatlanul kapcsolódási pontokat keres a néző, s egy jó kiállítás fel is kínál ilyen lehetőségeket. Itt is érzékelhető, még ha nem is túl hangsúlyosan, ez a szándék. Formai alapon társíthatjuk például egymáshoz Farkas Zsófia földön heverő, kiöblösödő nyúlványokkal ellátott alumíniumszobrait (a három kis Medúzát), Szűcs félköríves, puha karosszékeit vagy a Tarr Hajnalka könyvében felbukkanó meztelen női alakokat. Ha akarom, Rádai Andrea triptichonján a férfiarcok éppúgy a semmibe merednek, mint az a befogadó, aki képes egy órán át (real time-ban) végignézni, ahogy Budapest két forgalmas Duna-hídján a Farkas Rita által felkért szereplők a korlátok melletti zászlórudak közé kötelet feszítenek, a kötélre csipesszel fehér, néhol erősen lyukas lepedőket rögzítenek, majd a megszáradt ruhákkal kisétálnak a képből (Teregetés).
Ahogy a meghívó is egy kép sajátos átiratának, újrafeldolgozásának tekinthető, úgy Halász Péter szobra is számítógép-alkatrész maradványok újrahasznosításán alapul. A Partíció mai, mátrixvilágbeli jelentése szerint olyan, önálló logikai egysége a merevlemeznek, amely alkalmas egy fájlrendszer tárolására - Halász gazdagon díszített komputerlemezekből összeálló munkája pedig maga is egy tároló, egy XXI. századi szentségtartó, egy házikó alakú monstrancia. A kiállítás legjobb művei Halász mellett Előd Ágnestől származnak. A hímzett ételek és szörnyhalak mellett három print látható, melyek ironikusan sajátítják ki az érettségi tablók sematikus rendjét és az ovális keretbe zárt félprofilok képtípusát. A tablók háttere és az alul kunkorodó feliratok fiktív forgatásokra, mediatizált eseményekre emlékeztetnek. A "Picsi-pacsi" nyilvánvalóan egy imitált pornófilmforgatásra utal, a "Találkozunk x év múlva" szöveg helyébe stílszerűen a "Mindent beleadtunk!" mondat került. A nagy szörnyhalvadászat résztvevői büszkén feszítenek a "Túléltük!" felirat fölött, A 2007-es budapesti postarablás elkövetői - értelmi szerző, informatikai szakértő, sofőr stb. - pedig fekete nejlonharisnyával a fejükön pózolnak, alattuk az "Akikre büszkék vagyunk" szlogen helyett a "Megcsináltuk!" szöveg olvasható. A harisnya alatt vidáman mosolygó rablókban, jókedvű kalandtúra-résztvevőkben és pornófilmszereplőkben különösebb nehézség nélkül felismerhetjük ugyanazokat az arcokat, a művészt és barátait - nem mintha e pszeudotablók valódiságát egy percig is el lehetne vagy kellene hinni.
acb Galéria, Bp. VI., Király utca 76. Nyitva: kedd-péntek 14 és 18 óra között, április 10-ig
