Zene

Sokan és sokszor leírták már a Neurosisról, hogy ha a kilencvenes években kiadott, minden kétely nélkül stílusteremtőnek nevezhető lemezeikkel hasonlítjuk össze az elmúlt tizenöt évben – a The Sun That Never Sets óta – kiadott anyagaikat, akkor túl sok invenciót nem lehet észrevételezni.

„Ez a dráma: a nép s az egész magyarság élete. A nagy feladat tehát ez volt: színpadra állítani a dráma jeleneteit, oly módon, hogy önmaguk, saját szavaikkal elmondják az elmondatlan s a maga teljességében talán örökre elmondhatatlan nagy egészet: a Magyar Drámát. A terv, a gondolat, a vállalkozás a maga páratlan merészségében valóban egyedül áll – s a maga teljes merészségében sikerült.”

Nem kétséges, az Andrew Lloyd Webbert megelőző világkorszak klasszikus musicaljei közül a My Fair Lady lett a leginkább a miénk, méghozzá olyannyira, hogy a londoni virágáruslány történetének zenés színpadi megmagyarosodása jószerint teljesnek ítélhető.

Nyitott kérdések és változatos, olykor egyenesen megoldhatatlannak tűnő problémák sorát veti fel minden új Erkel-bemutató. Az „ős” Bánk bán most készülő új, szegedi produkciójának karmesterét erről, valamint az Erkel-recepció esélyeiről kérdeztük.