Musical

Egy zsák bonbon

Lerner–Loewe: My Fair Lady

Zene

Nem kétséges, az Andrew Lloyd Webbert megelőző világkorszak klasszikus musicaljei közül a My Fair Lady lett a leginkább a miénk, méghozzá olyannyira, hogy a londoni virágáruslány történetének zenés színpadi megmagyarosodása jószerint teljesnek ítélhető.

Nem azért, mert a kimosdatott Eliza Doolittle-t végül „real hungarian princess” gyanánt azonosítják egy követségi bálon, s még csak nem is azért, mivel G. B. Shaw-ból éppen egy magyar származású producer, Gabriel Pascal masszírozta ki hosszú évek munkája árán a Pygmalion megzenésítési engedélyét. Hanem mert a My Fair Lady kereken 60 esztendős magyarországi előadás-története nemcsak a darab nagyjából állandó jelenlétét jelzi számunkra, hanem játék- és énekmodortól a rövidítési megoldásokig és a klasszikussá vált szövegfordulatokig (csudijó, francnyavalya stb.) voltaképp rég kialakult egy magyaros My Fair Lady. Ezt a My Fair Ladyt döntően prózai színházak is elővehetik, Higgins professzor szólamát egy kellemes orgánummal megáldott vezető drámai színész akár rá is szavalhatja a zenére, s a báljelenetet meg az ascoti derbi képét ugyancsak bátran lehet rövidíteni-igazítani. Csak akadjon egy egészséges szopránhanggal megáldott, temperamentumos Eliza, és szóljon G. Dénes György linkségében is számos telitalálattal kényeztető szövege!

Gondolhatnánk, hogy most a Centrál Színház új My Fair Ladyje is ezen a jól kitaposott ösvényen jár, ám csupán kisebb részben lenne igazunk. Mert bár a Centrál valóban inkább prózai, mint zenés színház, s ráadásul a színpada láthatóan kisebb a mű számára kívánatosnál, azért a Puskás Tamás által rendezett előadás mégis rokonszenvesen kevés engedményt tesz. Az Ascot-gavotte ugyan rövidül, ám a zenei kivitelezés mindvégig igényességre törekvő, köszönhetően Dinyés Dániel jó kezű irányításának, míg a táncos szakaszok javát, így különösen a szemetes-és-moralista Alfred P. Doolittle két számát, a bravúros összjátékot kikövetelve koreografálta meg Jaross-Giorgi Viktória.

S jóllehet Alföldi Róbert igazán nem az énekhangjáról híres, azért mégis az a kellemes meglepetés éri a közönséget, hogy ezúttal nem kényelmesen szavaló Higgins professzort talál a színpadon. Nem, Alföldi becsülettel énekel (igaz, egy számmal kevesebbet a szokottnál), sőt egy félkeringőnyit még táncol is, s ami ennél sokkal fontosabb: kiderül, hogy remekül áll neki nemcsak a frakkviselet, de az elviselhetetlen természetű fonetikaprofesszor szerepe is. Igazán nem rendelkezvén egy Básti Lajos mélybarna gordonkahangjával, Alföldi nem játszhat és nem is játszik a megúszásra, s a kamaszos nyafkaságot váltig őrző hangjával rátalál Higgins egyik legfontosabb vonására: az önző-gyerekes és másokon könnyen átgázoló elkényeztetettségre. A színész és a rendező közös jó ízlését és mesterségbeli tudását dicséri a tény, hogy a darab utolsó jeleneteire e vonás fenntartásával mégis sikerül a figura hirtelen támadt érzelmességét és ellágyulását is hitelesíteni.

false

 

Fotó: MTI-Kallos Bea

A jutalomjáték azért még így is elsősorban Tompos Kátyáé, aki már-már valószerűtlenül tökéletes Eliza. Kellemes, sőt szép énekhangját ismerve az ugyan várható volt, hogy a szólam jól fog állni neki, de az, hogy szerepének mindkét felét, vagyis a cockney csatornavirágot és az öntudatra ébredő dámát, sőt ezek átmeneteit is a természetesség testmelegével képes eljátszani, az nem volt egészen papírforma. Példás és fáradtságot nem ismerő játékfegyelem, a színpadi jelenlét minden pillanatában imponálóan megnyilvánuló színészi intelligencia és mindeközben a könnyedség keresetlen gesztusai jellemezték Tompos alakítását; az előadás végére felépülő és kiteljesedő „nagy nő” a zenés színházi figurateremtés ritkán megtapasztalható szakmai remeke volt.

A harmadik főbb szerepben Magyar Attila (Doolittle) szokás szerint nem takarékoskodott az erős, ha tetszik, harsányan ripacs eszközökkel, ám aki látta, mondjuk, a néhai Agárdy Gábor vagy épp Rátonyi Róbert erősen borízű Doolittle-alakítását, az tudja: ebben a szerepben majdnem mindent szabad. Meglepetést nem is Magyar (amúgy nem minden báj nélkül való) ripizése keltett, hanem inkább a színész komoly erőfeszítésekre és összpontosításra kész közreműködése az összetett koreográfiák teljesítése során. A mellékalakok sorából említsük mindenekelőtt a fanyarságával most is üdítő Borbás Gabit, aki Higgins anyjaként egy-egy szemvonásával vagy ajakbiggyesztésével is képes volt finom és mégis direkt színpadi hatásokat elérni. Cserna Antal Pi­ckeringje a másod-, sőt sokadhegedűsség jámbor belátásával, Rada Bálint Freddy pehelysúlyú kajlaságával, a (király)női ruhába öltöztetett Verebély Iván pedig a darab voltaképpeni mélypontját elfedni hivatott előadáspoén hatásos kivitelezésével vétette észre magát.

A kritika végére maradt a produkció legnagyobb újdonsága: Baráthy György magyarítása. Igazi jóféle zenés színpadi szöveg ez, könnyen mondható és énekelhető, s nyoma sincs a fordított dalszövegekben manapság meglepő módon rendszerint egyszerre jelentkező két fő fogyatékosságnak: a nyögvenyelős ügyetlenkedésnek és a kényszeres bravúroskodásnak. S ráadásul lépten-nyomon kellemes és kedves megoldásokat hallunk benne, például a Csudijó után most Gyönyörűként magyarított Wouldn’t It Be Loverly soraiban, ahol Eliza életálma az „egy zsák bonbon és egy zsák szén” meg az „egy kis snapsz, aztán kézbe kéz” fordulataival nyer találó megfogalmazást. S amikor Eliza második számában (Just You Wait) elhangzik, hogy „most írja fel eztetet (!) egy pap”, már tudhatjuk: van új magyar My Fair Ladynk.

Centrál Színház, szeptember 30.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.