Lemez

Csillapuló örvény

Neurosis: Fires Within Fires

  • - vincze -
  • 2016. november 6.

Zene

Sokan és sokszor leírták már a Neurosisról, hogy ha a kilencvenes években kiadott, minden kétely nélkül stílusteremtőnek nevezhető lemezeikkel hasonlítjuk össze az elmúlt tizenöt évben – a The Sun That Never Sets óta – kiadott anyagaikat, akkor túl sok invenciót nem lehet észrevételezni.

Ez minden stílusteremtő zenekar problémája, és ha szigorú szemmel figyeljük a jelenséget, lehet is benne valami. Ugyanakkor a kilencvenes évek óta egy komplett stílus épült rá a Neurosis-hagyatékra, amit jobb híján posztrocknak vagy posztmetálnak neveznek, telis-tele olyasfajta epigonokkal, amelyek a Neurosistól kölcsönvett zenei megoldásokat olcsó, lakossági klisékké züllesztették, és mindenféle gondolatiság híján, pusztán a hatásvadászat kedvéért karcolgatják azt a terepet, amelyben a Neurosis ásott mindeddig a legmélyebbre.

A tavaly a harmincadik jubileumát ünneplő oaklandi zenekarral jómagam is szkeptikusabb voltam, hiszen a Fires Within Fires elődje, az Honor Found In Decay ugyan majdnem annyira nyomasztóra és kíméletlenre sikeredett, mint a zenekar 1996-os alapműve, a Through Silver In Blood, a bevezetőben említett trendek hatására mégsem tudott már annyira hatásos lenni. Ahhoz, hogy ismét megtaláljuk egymást a zenekarral, egy koncert élménye kellett: idén augusztusban Bécsben, ha nem is voltak annyira megrázóak, mint annak idején, a mára már legendássá vált 1999-es Almássy téri fellépésen, vitathatatlanul egy erőteljes, jó formában lévő zenekart láthattunk, ahol Scott Kelly már nem akarta az összes koncertlátogatót egyenként lemészárolni, mégis olyan sziklaszilárdsággal állt a Neurosis frontján az eltelt tizenhét év alatt jóságos nagypapásra őszült szakállával-hajával, hogy az ember csak-csak elhitte neki, hogy most már tényleg közeleg az apokalipszis.

Azon a koncerten két dalt is játszottak a Firesről: a nyitó Bending Lightot és a lassan, álmosan induló, majd fertelmesen fortyogó, monoton riffelésbe fulladó Broken Groundot, ezek pedig olyan jótékonyan simultak bele az őskövületeket is előgörgető műsorba, hogy ott a helyszínen jószerivel fel sem tűnt, hogy vadiúj, lemezen akkor még meg sem jelent dalokat hallunk. A Fires Within Firest talán ezzel lehet a legjobban jellemezni; egyébként az Honor Found In Decay-nél kevésbé mogorva, a kilencvenes évek lemezeihez képest pedig szellősebben, puritánabbul hangszerelten fogalmaz, a maga negyvenperces, ötdalos hosszával ráadásul kerekebb és emészthetőbb, mint az elődje volt. Nyilvánvalóan ez a lemez sem fog akkora forradalmat elindítani, mint a legendás Neurosis-anyagok, de a záró Reach tízperces menetelése és a Fire Is The End Lesson hangulatos, leállós középrésze azért fényes bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a Neurosisszal még mindig érdemes számolni.

Neurot, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.