Arno Geiger negyedik regénye komolyabb sikerrel büszkélkedhet. Valami olyasmivel, amiről hőse, Philipp Erlach is unottan álmodozik, mikor átveszi nagyszülői örökségét, a bécsi villát. A könyv 2005-ben elnyerte a Német Könyvdíjat, vagyis a legjobb német nyelvű regénynek kijáró elismerést, melyet már első alkalommal kénytelenek voltak Frankfurtban az osztrákoknak átengedni.
A Jól vagyunk flegma cím. Fricska az osztrákoknak, bár talán nem elég bátor fricska. Természetesen épp az ellenkezőjét jelenti, mint amit mond. Egyáltalán nem vagyunk jól, nagyon szarul vagyunk, akarja mondani Geiger. S hogy miért? Vártam, hogy kiderüljön. Aztán kiderült valami, de mégsem derült ki a rosszullét valódi oka - foglalhatnánk össze a regényt. Geiger mintha folyton kerülgetné a forró kását, mintha nem akarna élesen belevágni a korszakos látleletbe, a nagy történelembe. Helyette epizódokat mesél el. Furcsa, de épp ez a szaggatott, bátortalan hang teszi számomra érdekessé a regényt.
Szélesebb körökben, felolvasószínpadokon, a Literaturhausokban örömolvasmányként ünnepelték, ahogy az 1968-ban Ausztriában született Geiger hazája múltjáról beszél. Pedig a könyvben saját generációjának távolságtartó visszaemlékezését írja meg úgy, hogy a távolságtartás a 20. század szégyenteljes eseményeire is vonatkozik. Flegmán, de nem köny-nyedén. Egy olyan nyelv, beszéd keresése is az író feladatai között szerepelt, ami egyúttal a korábbi, radikálisabb hangú (Thomas Bernhard, Elfriede Jelinek) nemzedék irodalmával való leszámolást jelentheti.
Persze hogy a Jól vagyunk nem teljesíti a feladatát. Esetlen, töredezett, amolyan anti-bildungsroman lesz belőle. Robert Musil kései, de elég jó imitációja. A mű központi kérdése, hogy miként lehetne megszólaltatni a szülők és a nagyszülők nemzedékét úgy, hogy közben elmondjuk, milyen esztelen dolgokat követtek el a polgári jó ízlés nevében. Hogyan csalták egymást, és hogyan hazudtak nekünk. Talán újabb keletű kérdés, hogy a nemzedéki, "leszámolásos" megszólítás jár-e egyáltalán bármilyen konzekvenciával a saját életvezetésünkre? Hogy létezhet-e nemzedéki általánosítás demagógia nélkül? Geiger válasza dekadens és kudarcos vállalkozásként állítja be az örökség átvételét, ahogy magát a regényírást is tulajdonképpen elég lehetetlenül kezeli: hőse, Philipp a mű végén Steinwalddal és Atamanovval, két feketemunkással Ukrajnába indul: "Búcsúzóul integet." Finom irónia. A francba, teszem hozzá, Philipp ebben az utolsó percben is valahogy szerencsés. Igazi beszari alak, de bármikor felöltheti a nyugati jóléti érdektelenség maszkját. Semmi sem történik vele, és ez igazán nem túl fájdalmas dolog. Inkább unalmas. Mondjuk úgy, Geigernek tehát akad mondanivalója saját nemzedékének tetteiről, de csak csupa pótcselekvést képes ábrázolni.
Apropó, nyelv: már az első oldalakon feltűnik, milyen görcsös a könyv elbeszélői szólama. A harc a beszédért, az írásért, az események felderítéséért először poétikai elemnek hat, azonban összevetve az eredetivel kiderül, hogy a fordító hibájaként róható fel. Vagyis hajszálnyival több lett, mint komikus. A regény hemzseg a germanizmusoktól, a köznyelvtől igen távoli szerkezetektől ("a galambok sipítoznak"; "szájukban a veszekedések utóízével futólag fölmennek az emeletre"; "Johanna megcsókolja Philippet, jobb nadrágszárán már ott a ruhacsíptető, és kijelenti, hogy ez így nem mehet tovább" stb).
A Jól vagyunk egyébként rendkívül világos, szabályos könyv. Az emlékezet egy-egy naplószerű láncszemre épül: 1938 augusztusában indul és 2001 júniusáig, az örökség átvételéig tart. A kerek keretezés megbomlik, és a fejezetek nem időrendben következnek, így a történet szaggatottá válik, sokszor az összefüggéseket is felszámolja, epizódszerű, filmes lesz. A narrátor a komikum hangján számol le apja és nagyapja nemzedékével, s a felszámolásban semmi forradalmi, semmi megdöbbentő sincs. Az apákkal való szakítás eseménytelen, halk beletörődés a múlt szerencsétlen alakulásába. Ennyiben a kötet Györe Balázs, Jánossy Lajos vagy Schein Gábor aparegényeinek párja.
Néhány szöveghely alapján feltehető, hogy a szöveget maga Philipp írja, erre több utalás is történik, mert valamit mindig írni készül. De aztán elbizonytalanodunk. Philipp soha semmit sem fejez be, inkább csak ücsörög, cigarettázik, néha dug. Komikus figura ő maga is, nem csak a beszédmodora. A hatvanas évek végén született "felesleges nemzedék" döntésképtelen agglegénye. Már 38 éves, mégis fiatalnak, éretlennek nevezi magát. Johannát, a szeretőjét képtelen elhódítani a férjétől; nagyszülei holmiját átnézetlenül kidobálja; a padláson több rétegben lerakódó galambfost pedig tétlenül szemléli, mígnem a feketemunkások eltakarítják. Egy elég erőltetett szálon aztán a postásnővel szűri össze a levet.
Aztán ott vannak a szülők: a regény legellenszenvesebb figurája, Philipp nagyapja, a család fölött hatalmaskodó Richard, aki karrierjét egyedül annak köszönheti, hogy 1938-ban nem lépett be a nemzetiszocialistákhoz. Pitiáner nőügyekbe bonyolódó, kisszerű és felejthető minisztere lesz a háború utáni osztrák kormánynak. Peter, Philipp apja gyerekkorában Wehrmacht-katonaként szolgált, szintén puhány, amolyan örök vesztes. Élete egyetlen eredménye, hogy az ötvenes évek elején piacra dobta az igen pontatlan Ki tud többet Ausztriáról? társasjátékot. A játék neve nyilván szimbolikus tartozék, az átveendő örökség felesleges, hasznavehetetlen része.
Végül kiderül, hogy Philipp jelleme kiválóan illeszkedik ehhez az emlékezeti hercehurcához: semmi különös nincs benne, valamikor ő maga is felejthető fogaskereke lesz az osztrák emlékezetnek. Mikor Johanna a mű végén egy odavetett sziával búcsúzik tőle, ő pedig csaóval köszön vissza, ezt olvassuk: "Lehet, hogy a felnőtté válásnak az a legfeltűnőbb ismertetőjegye, hogy az ember módszeresen elveszti a bizodalmát abban, hogy a kocka bármelyik pillanatban jóra fordulhat." Vajon melyik közhelyre utal ez a mondat? Arra, hogy nagyobb illúzióveszteség nem is érheti az embert, mint hogy egyszer csak rájön: osztráknak született? Talán. Arno Geiger erről többet tud, mint mi. Azért hatalmasabb kudarcokról is be lehetne számolni.
Fordította Neményi Róza. Európa Könyvkiadó, 2007, 424 oldal, 2600 Ft
