Kiállítás - Heten egy ellen - Átlövés

Zene

A Viltin Galéria virtuális focipályáján nyolcan sorakoztak fel a kezdőrúgáshoz. A vendégek térfelén egyetlen játékos árnyéka látszik: ő Puskás Öcsi, a legendás Aranycsapat kapitánya, a Real Madrid csatára, a Halhatatlanok Klubjának tagja. Személyét a Puskás Ferenc-hagyaték képviseli, míg szemközt "a magyar művészet válogatottan jó képviselői" állnak, akiknek "tiszta reflexiói" - legalábbis a kurátor szándéka szerint - "a hagyaték eddig még nem látott oldalára is fényt derítenek". Sportnyelven szólva: az összecsapás érdekesnek ígérkezik - de talán nem árulok el titkot, ha már most elmondom (a végeredményre kíváncsiak addig fogják be a fülüket), hogy a nemes küzdelemben a hazai csapat sajnos elbukott. Nem mintha nem láthatnánk jó vagy érdekes műveket, csak éppen Puskás sztársága megkérdőjelezhetetlen (hogy mást ne mondjunk, 2006 óta a magyar diákok által a spanyolországi Calar Alto Obszervatóriumban felfedezett, 82656 számú kisbolygó viseli a nevét); ellenében pedig (sajnos) nem tudunk a nemzetközi művészeti életben is elismert és kiugróan tehetséges alkotót kiállítani. Ehhez kevés, bár nagyon dicséretes, ha egy művész heti rendszerességgel focizik, vagy személyesen találkozhatott a legendával, esetleg mostanában éppen a focipályában (mint tájképben) rejlő lehetőségek izgatják. Az meg végképp érthetetlen, hogy miként kapcsolható össze a kortárs progresszív művészet az emlékállítással vagy a mementókészítéssel. Mindenesetre tény, hogy - néhány kivételtől eltekintve - a hagyatéki anyag és a műalkotások nemigen viszonyulnak egymáshoz, így legegyszerűbb a tárlatot két különálló kiállításként kezelni.

A Viltin Galéria virtuális focipályáján nyolcan sorakoztak fel a kezdőrúgáshoz. A vendégek térfelén egyetlen játékos árnyéka látszik: ő Puskás Öcsi, a legendás Aranycsapat kapitánya, a Real Madrid csatára, a Halhatatlanok Klubjának tagja. Személyét a Puskás Ferenc-hagyaték képviseli, míg szemközt "a magyar művészet válogatottan jó képviselői" állnak, akiknek "tiszta reflexiói" - legalábbis a kurátor szándéka szerint - "a hagyaték eddig még nem látott oldalára is fényt derítenek". Sportnyelven szólva: az összecsapás érdekesnek ígérkezik - de talán nem árulok el titkot, ha már most elmondom (a végeredményre kíváncsiak addig fogják be a fülüket), hogy a nemes küzdelemben a hazai csapat sajnos elbukott. Nem mintha nem láthatnánk jó vagy érdekes műveket, csak éppen Puskás sztársága megkérdőjelezhetetlen (hogy mást ne mondjunk, 2006 óta a magyar diákok által a spanyolországi Calar Alto Obszervatóriumban felfedezett, 82656 számú kisbolygó viseli a nevét); ellenében pedig (sajnos) nem tudunk a nemzetközi művészeti életben is elismert és kiugróan tehetséges alkotót kiállítani. Ehhez kevés, bár nagyon dicséretes, ha egy művész heti rendszerességgel focizik, vagy személyesen találkozhatott a legendával, esetleg mostanában éppen a focipályában (mint tájképben) rejlő lehetőségek izgatják. Az meg végképp érthetetlen, hogy miként kapcsolható össze a kortárs progresszív művészet az emlékállítással vagy a mementókészítéssel. Mindenesetre tény, hogy - néhány kivételtől eltekintve - a hagyatéki anyag és a műalkotások nemigen viszonyulnak egymáshoz, így legegyszerűbb a tárlatot két különálló kiállításként kezelni.

A sporttörténeti részt, azaz a Puskással kapcsolatos relikviákat a hagyaték egy részét megvásároló magyar gyűjtő bocsátotta a galéria rendelkezésére. A tárgyak kisebb része kötődik Puskás személyéhez (üvegvitrinbe zárva látható a manapság már-már őskori leletnek ható futballcipője, edzőként használt sípja és órája), a legendás 6-3-mal kapcsolatos emléktárgyak (belépőjegyek, programfüzet, plakát és aláírt fotó), zömük azonban reprezentatív (vagy annak szánt) ajándék, amellyel nagyrészt hazatelepülése után lepték meg a legendás focistát. Ilyen például a madridi sportlap, a Marca által az 1959-62 közötti gólkirályságért adományozott négy darab, tökéletesen egyforma (természetesen az évszámban azért különböző) ezüstserleg vagy az Adidas aranycipője - amely a 85 magyar válogatott mérkőzésen elért 84 góljának állít emléket. 70. születésnapjára a magyar parlament aranyozott tőrrel, a 75.-en Áder János személyesen egy ezüst zsebórával lepte meg, de az ajándékok között akad akár művészinek is tekinthető, focistákat ábrázoló kisplasztika is. A kiállított tárgyak között igazi kuriózumnak számít az a ma már csak egyetlen példányban létező porcelán emléktányér, amely Sepp Blatternek (az 1998 óta regnáló FIFA-elnöknek) készült. Közepén Öcsi térdepel labdával a kezében, a tányér peremén pedig aláírások és négy logó látható: a magyar címer és három apró, a szponzorokat jelző embléma. A tárgy rettenetes vizuális megoldása mutatja, hogy a kisszerű gagyikultúra töretlenül és reflektálatlanul él tovább - mindmáig.

Ha a kortárs anyagot egyfajta focitematikájú kiállításnak tekintjük, akkor erősen kilógnak belőle Erdélyi Gábor jó tíz évvel ezelőtt készült minimalista festményei - viszont elmondható róluk, hogy viszszafogott színviláguk és leheletfinom formaképződményeik miatt igazán erősek. S ha már foci, akkor megkerülhetetlen a "bőrgolyó" jelenléte: a leginkább személyre szabott vágyképeiről és plakátjairól híres Personal Press Projekt képviseletében Bakos Gábor (szintén még a kilencvenes években készült) festővászonból összevarrt, ezért aztán nem funkcionális labdasorozatot állít ki, míg Baditz Gyulától olyan "összetöppedt", látszólag kiszakadt labdamaradványok láthatók, melyek valójában gipszből készültek, s az elhasználódott felületet fekete grafitpor érzékelteti. A cím (Szabálytalan játék) kedves humort csempész e szobrokba - de jól illeszkedik Podmaniczky Ágnes egyik festményéhez is, melyen az egyre durvuló "sportkultúrára" egy vérző fejű játékos emlékeztet. Podmaniczky talányos című műve, az 1176 - a szám egyébként Puskás összes élvonalbeli mérkőzésén lőtt góljára utal - pontosan ennyi, poliészterből kivágott, egyforma és kicsiny labdarúgó-figurából áll össze (képünkön). Az egymásra nyomódó, dinamikus mozgásba dermedt alakok tömege kilép a kép síkjából, mintegy félgömbszerűen a néző felé fordul; a monotóniából mégis valamilyen légies könynyedség árad - akár a "Száguldó őrnagy" (visszaemlékezések és filmfelvételek szerint) jellegzetes egykori mozgásából. Tibor Zsolt munkáira inkább a konceptualizmus jellemző, s e gondolatiság néhol oly erős, hogy hétköznapi befogadóként igen nehéz hozzá kapcsolódni. Így könnyen lehet, hogy az alkotó szándékától függetlenül érezzük humorosnak azt a művét, melyen a falra rajzolt tárgytöredékekre és stencilnyomokra vetülő fényképen a Real Madrid-stadion felirata előtt egy üveg uborka látható (Tartalék). Az viszont nem kétséges, hogy Bartalus Sándor alkotását a játékos és könnyed irónia élteti. E mű egyébként kivételesen kapcsolódik az egyik relikviához, egy ajándékba kapott, aprócska maketthez, a régi Wembley-stadion kicsinyített másához: Bartalus stadionja azonban nagyobb, csak az aréna üléssorai helyébe aprócska hokedlik lépnek, a küzdőtér pedig nem más, mint egy "vérrel átitatott" lábtengópálya. A stadion-doboz egyik kinyitható rekeszében várakozik a póthomok, egy zacskó pirospaprika, mintegy igazolva a kurátor szavait, mely szerint a művészet, akárcsak a foci, "kicsiny csatákban" eldőlő harc, "a küzdelmek legnemesebbike". Ja, és ahol mindig vannak vesztesek. Most éppen a két, egymástól oly távoli világ összeboronálásának ötlete vérzett el.

Viltin Galéria, Bp. V., Széchenyi u. 3. Nyitva: kedd-szombat, 11 és 18 óra között, szeptember 12-ig.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.