Székesfehérváron a Koch László utcai kék-fehér homlokzatú soklakásos szocreál ház a magyar honvédség tisztjei számára biztosított lakhatást. A ház aljában lévő kirakat a kilencvenes évek elejéig a katonaság ruházati szakboltját szolgálta, majd a ház gondnoka egyfajta anticipált trashesztétikát föltalálva - a megmaradt katonai kacatokat növényekkel kombinálva - sajátos állandó kiállítást rendezett be a helyiségben. A karácsonyi kaktuszok és a muskátlik közé kitömött fácán és műanyag lovacska került, a virágládákban apró katonai figurák álldogáltak; az egész érdekesebb lehetett a militáris relikviákkal való játszadozásnál a télikertben, mert gyanúsan közel került ahhoz, amit művészeti kreativitásnak nevezünk. A minden emberben benne lévő kreativitás avantgárd felfogásmódjához.
A spontán módon létrejött köztéri művészet egyéni fórumát (alig túlzás, állítom) 2007 márciusában két fiatal művész, Garami Richárd és Varga Gábor Farkas vette át, és kezdte tudatosabban működtetni Fresh Window - Víg ablak néven. Előzménynek Sárosi Anita és Szörényi Beatrix Kirakat galériáját tekintették, amely 2000 és 2001 között az egyik legizgalmasabb kezdeményezés volt a művészet nyilvánosságának növelésére. Garamiék változó rendszerességgel hívtak meg művészeket, akik berendezték a kirakat terét, gerillakertészkedtek, tiltakoztak a hajdani bőrgyár kulturális hasznosításának megszüntetése ellen, és nemritkán az ökológiai akcióművészethez álltak közel. Kialakult egy olyan felület a város kellős közepén, amely nem a hagyományos művészeti intézményrendszer hierarchizált terében működik, ahol a közönség megtalálása a legnagyobb feladat. A kirakat és a fogyasztó/néző között nincs semmiféle akadály, éppúgy, ahogy a művészet és az "élet" közötti különbségtétel is egyre csökken.
A Víg ablakot ezúttal Kaszás Tamás Tibor és Loránt Anikó Erzsébet rendezte be. Abból a reális föltevésből indultak ki, hogy a gazdasági válság és a közelgő ökológiai katasztrófa belátható időn belül olyan változásokat idéz elő a civilizációban, amelyek kényszerűvé teszik az emberi életforma újragondolását. Mi történik például éhínség esetén a modern társadalomban felnövekedett emberrel, akinek nincsenek eszközei a posztindusztriális társadalmon kívüli létezésre, mert a természettől rég eltávolodott, és képtelen fölismerni azokat az egyszerű táplálékokat, amelyek feldolgozatlan formában kerülnek elé. Nem tudja, mi a papsajt, a pásztortáska vagy a csicsóka. Sose kóstolt akácvirágot. Az ínségeledel csupa olyan lokális ételféleség, amelynek az ismerete helyi tudáshoz köthető, csakhogy ezt a tudást vissza kell adni a gyanútlan emberiségnek, mielőtt baj lesz.
Az Ínségeledelek kiállításnak ez a lényege, és a Goethét, Rudolf Steinert idéző Kaszás Tamás, aki a művészetben is a kollektivitás híve (Loránttal, Kristóf Krisztiánnal, Csákány Istvánnal dolgoznak gyakran együtt), az Ökölgyűjtemény harcosabb metaforájától jutott el az erdei kontempláció szelíd gyakorlatáig. A korábban a szocialista szimbólumokat dekonstruáló művész eltávolodott a reális alternatívákat nem nyújtó aktivizmustól, és úgy tűnik, a valóság individualizáltabb formái felé fordult. Loránt Anikóval kertet művelnek, gombát gyűjtenek az erdőben, és fanzint gyártanak Erdei iskola címmel, ahol napló jellegű személyességgel foglalják öszsze egyszerűségre törekvésüket.
Meglehetősen logikus lépés két fiatal értelmiségitől, akik azt tapasztalják, hogy az ellenállás kollektív formái úgyszólván lehetetlenek, mert a posztindusztriális gépezet kultúripara nem egyszerűen csak bedarálja minden gesztusukat, hanem lehetetlenné teszi, hogy hozzáférjenek ahhoz, amit a létezés valódi formáinak tekintenek. A politikai művészet teoretikus - tehát kiszámíthatatlan, ám kisajátítható - potenciáljával szemben az antropozófia például nagyobb spirituális szabadságot kínál az egyénnek. Mégis úgy tűnik, mintha Zizeknek lenne igaza: a hiperkapitalizmus legnagyobb bűne, hogy elhiteti az emberrel, hogy a rendszer megváltoztathatatlan.
Az Ínségeledelek tehát elveszett a modernista, mozgalmi vágyak számára, de belül maradt a közösségi gondolkodás körén. A lécekből ácsolt, faliújságra emlékeztető, papírra applikált növényekből és rajzokból álló installáció egészen kitölti a kirakatot, amelyet folyamatosan gondozni kell ahhoz, hogy a cserépbe ültetett növények ne szenvedjenek ki. A kis edénykékbe gyűjtött friss gyógynövényeket is cserélni kell, hogy a poézis és a pedagógiai szándék egyaránt érvényesüljön, az egész folyamat dokumentációja pedig blog formájában lesz követhető majd. A rajzok, a kreativitás hagyományos termékei és a biológiai esztétika teljesen egyenrangúak, az egész olyan, mint egy költői biofizikai szertár. Joseph Beuys örülne, ha látná.
Fresh Window - Víg ablak kirakatgaléria, Székesfehérvár, Koch L. u. 8., szeptember 4-ig
