kiállítás - MAGYARÓSI ÉVA: JÁTÉK KEGYETLEN LÁNYOKNAK

  • - nzm -
  • 2009. február 26.

Zene

A kiállítás egy eddig kevéssé ismert oldaláról mutatja be az animációs filmjeivel elhíresült Magyarósi Évát. A kiállítás törzsanyagát a művész nyolc, vegyes technikával készített nagyméretű képe alkotja, melyek a jelenleg egyre fontosabbá váló "vissza a rajzhoz" poétikát követik.
A kiállítás egy eddig kevéssé ismert oldaláról mutatja be az animációs filmjeivel elhíresült Magyarósi Évát. A kiállítás törzsanyagát a mûvész nyolc, vegyes technikával készített nagyméretû képe alkotja, melyek a jelenleg egyre fontosabbá váló "vissza a rajzhoz" poétikát követik. A mûveken általában nõi alakok keverednek meghatározhatatlan szituációkba. Tárgyakkal bíbelõdnek vagy éppen növénnyé változnak, esetleg valami egészen mássá. Érezhetõ, hogy a jelenetek fölött van egy nagyobb történet, ahová a figurák már nem tudnak visszajutni. A konceptuális "csonkaság" azonban a sikerületlenebb képeken görcsösségbe fordul, ugyanis a különbözõ irányba tartó utalások zavaros narratívát eredményeznek, és nem képesek azt a szuggesztív hidegséget játékba hozni, mely jobb pillanataiban Magyarósi igazi erõssége.

Ez az elemi (ön)idegenség nem a líraiság hiánya, hanem egyfajta megfogant, aztán abortált nosztalgia. A szentimentális címadás (vö. A gyerekek nem szeretnek álmodni) és a gyermeki-nõi motívumok puha elrévedést elõlegeznek meg, míg az összhatás mindig "kilép" - akár a ragasztott felületek, akár a széttartó komponálás segítségével - a narcisztikus giccs világából. Egyes képek túlpörgése azonban arra utal, hogy ehhez az ugráshoz egyelõre túl nagy apparátusra van szüksége Magyarósinak. A kiállítás egyik csúcspontjaként is értékelhetõ A csalók is mind visszatérnek egyszer címû kép viszont már egy puritánabb gondolkodás felé mutat. A fekete felület és a ráragasztott torz öregasszony közti ideges vibrálás sokkoló, de mindvégig feszes képi mûködést hoz létre. Csak remélhetõ, hogy Magyarósi elég fegyelmezett ahhoz, hogy ebben az irányban haladjon tovább.

Deák Erika Galéria, megtekinthetõ március 7-ig

**** alá

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.