Jó hír jövőre: Dagny fellép az Akvárium Klubban 2022-ben
Norvégia egyik legizgalmasabb előadója 2022. január 27-én jön majd Budapestre.
Norvégia egyik legizgalmasabb előadója 2022. január 27-én jön majd Budapestre.
Ha éppen nem a Bánk bánról vagy a Borisz Godunovról van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az operák már rég készen vannak, s hogy ilyesformán egy adott mű színre állításakor már csupán a hogyan lehet a kérdés, és nem a mit.
Az Úr hangja az Sinkovits Imre vagy Bessenyei Ferenc, gondoljuk, s emlékeink nyomán már hallani is véljük a dörgedelmes orgánumot, amely persze még véletlenül sem emelkedik kontratenori magasságokba.
A nyolcvanas évek végén feltűnt hol négy-, hol öttagú Telescopes az akkori brit pszichedelikus/zajrock szcéna egyik legüdítőbb beltagjának számított, jellemző, hogy első, megosztott EP-jükön a hasonszőrű Loop-pal osztoztak.
Alakulgat egy újabb markáns gitárzenei színtér a Brit-szigeteken, olyan együttesekkel, mint az Idles, a Slaves, a Fontaines D.C. vagy a Shame.
A zenekészítők, előadók egy kivételes csoportjában találjuk azokat, akik mindenestől képesek belehelyezni magukat a mélyen tisztelt elődök által kikövezett hagyományba; rendre onnan merítenek nem csupán ihletet, de konkrét hangokat, egész strófákat, hangszerszólamokat.
Február 9-én halt meg, 79 éves korában. Halálával Herbie Hancock maradt az utolsó mohikán a mai jazz legnagyobb hatású billentyűsei közül; Joe Zawinul 2007-ben hunyt el, Keith Jarrett pedig már nem koncertezik a betegsége miatt.
Talán nem túlzás Moore tavalyi albumát 2020 legjobb szellemidézésének nevezni, eddigi szólólemezei közül ugyanis a By the Fire az, amelyik leginkább emlékeztet a Sonic Youth-ra, pontosabban arra, hogy milyen lenne az együttes, ha nem szűnik meg 2011-ben.
A kínai kisvárosban felnőtt fiatal lány akkor találkozott először az elektronikus (tánc)zenével, amikor hat éve, a kanadai Vancouverben megkezdte egyetemi tanulmányait.
A gazdaságot is fejlesztő két rendezvényre.