Ehhez képest hamarosan anyanyelvi szinten beszélte a gépek bináris zenei dialektusát, hozzátéve a maga saját poggyászát, amelyben ott figyel a 80-as évek wave-e, a kínai popzene, a kraut, no meg Debussy és Liszt! Első albumát szülőhazájában tett utazásai ihlették, a számokat párhuzamosan írta Kanadában, Kínában és Kaliforniában.
A Yellow River Blue kivételes hangulatú, sok tekintetben intim és friss lemez, tele olyan textúrákkal, melódiákkal, hangulatokkal és ritmusokkal, amelyeket csupán egy kivételes tehetségű alkotó képes elővarázsolni a bűvészkalapból. Szinte szemtelen nyugalommal tudja reanimálni a közelmúlt stílusjegyeit, amelyeket eredeti kontextusukból kiszakítva plántál új helyükre. Éber álomszerű baleári house (Melaleuca), oriental wave (Xiu), motorikus trip-hop (Klein), lassan hömpölygő, simogató hangképek, hamisítatlan ázsiai dallamtöredékek, váratlanul felpörgő ritmusok következnek egymásra. A Futuro füstös dubjával szinte visszarepülünk valahová 1994-be, hogy azután egy hamisítatlan ambient darab (Touch-Me-Not) egészen másfelé vigye az album folyását. De bármerre is kalandozunk, egy pillanatra sem engedi el a kezünket, s a féltő alkotói figyelemért nem győzünk kellően hálásak lenni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
