kiállítás - VÁRNAI GYULA

  • - jerovetz -
  • 2009. június 25.

Zene

életműve feleslegessé teszi a kortárs művészet értelmét és hasznát kutatni. Kételyeinket feloldják témaválasztásai; olyan dolgokat vizsgál és ábrázol, amikről sokat gondolkodtunk az elmúlt pár ezer évben, de mindig megállt a tudomány és a szó.
életmûve feleslegessé teszi a kortárs mûvészet értelmét és hasznát kutatni. Kételyeinket feloldják témaválasztásai; olyan dolgokat vizsgál és ábrázol, amikrõl sokat gondolkodtunk az elmúlt pár ezer évben, de mindig megállt a tudomány és a szó. Legyen ez maga a mûvészet, az idõ vagy a tér. Merész vállalás, de Várnai munkái nem lesznek sem modorosak, sem ostobák; alighanem, mert a konkrét feladat, amit maga elé kitûz - magával a témával szemben -, mindig meglehetõsen egyszerû.

Mostani két munkája - a Jelhullás és a Könyvek - is ebbe a sorba illeszkedik. Elõbbi az illúziókeltés nemes mûvészi hagyományára épít: a nézõ elõtt látható falfelületen fekete alapon fehér betûk zuhannak lefelé, akár a hópelyhek. A mögöttes falon fülhallgatók lógnak, melyek szintén az esést vagy zuhanást idézik föl. Belõlük esõmorajhoz hasonló sustorgás és kivehetetlen emberi beszéd jön, a nyolc hangcsatornából áradó tagolatlan hangjel végtelen mélységûnek tûnõ teret fest, ami könnyen beszippantja az embert. Várnai könnyû utat választ az érzékek birizgálásával, de a nézés aktusa önfeledtségbe fordul, és létrejön az a hipnotikus kapcsolat mûtárgy és befogadó között, ami azért mégis a videomûvészet egyik legsajátabb tulajdonsága.

A másik munka kevésbé látványos, egy fekete-fehér képen olvashatatlan gerincû könyvek vannak, amik körül a kamera tesz mozgásokat: félkörben fordul, ráközelít, vagy hosszú ideig áll, visszatér és így tovább. Majd elszürkül az egész, s kezdõdik elölrõl. Az ismeretlen sajátos megközelítésének, pontosabban az ismeretszerzés módjának reprezentációja ez a video; a könyvek mozdulatlansága és a körülötte óvatos lépésekkel mozgó kamera kontrasztja az anyagi és a szellemi minõség közötti különbségnek feleltethetõ meg. Várnai Gyula a ma kissé kehes magyar koncept kivétele, aki még mindig tud valamit mondani és mutatni olyasmirõl, amirõl már beszélgetni sem próbálunk.

Videospace Budapest Galéria, megtekinthetõ július 17-ig

****

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.