Kiállítás: Búval, vigalom nélkül (JövőKép. Ádám Zoltán, Bukta Imre, Csurka Eszter, drMáriás, Dulisko

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

JövőKép. Ádám Zoltán, Bukta Imre, Csurka Eszter, drMáriás, Duliskovich Bazil, feLugossy László, Gaál József, Klimó Károly, Roskó Gábor, Soós Tamás, Swierkiewicz Róbert, Vogl Filemon munkái

JövőKép. Ádám Zoltán, Bukta Imre, Csurka Eszter, drMáriás, Duliskovich Bazil, feLugossy László, Gaál József, Klimó Károly, Roskó Gábor, Soós Tamás, Swierkiewicz Róbert, Vogl Filemon munkái

Mint a magamfajta szerény kis öregemberek általában, én is a strukturalizmus jelen- és jelimádatának felhabzásakor tanultam meg egy életre, mit is jelent a műegész szempontjából a cím, minő felelősséggel jár, ha a szerző műve fölé olyas szavakat ír, mint például Undor vagy Nemtudomka Napvárosban. Mit ábrázol a JövőKép, izgulhatok tehát - gondoltam - a kötetet vagy a hozzá készült kiállítást (vagy fordítva: a tárlathoz készült albumot) vizslatva, felspannol-e a dolog, és ellát reménnyel, vagy épp ellenkezőleg, lever a kibomló perspektíva, mint Dosztojevszkijt az epilepszia, s nem bízhatom másban, csak az egyetemes és metafizikai szeretet megváltó erejében.

Ha szigorú akarok lenni, akkor megroppanva csak annyit rebeghetek, hogy azon a jövőképen, amely megképződik a tizenkét kortárs magyar művész művei és szavai révén,

nincs sok áldás;

mondhatnám azt is: nem kompatibilis az utópiakészletük az elmúlt években megszokott álomegyütthatóval, de ez mint érv, szerencsére, passzé. Azt viszont nem hallgathatom el, hogy ha tényleg ez a jövő, akkor viszont nem maradt más nekünk, csak - éppúgy, mint a valaha volt szentkúti búcsú ártatlan fuvarosainak - hogy hátha tévednek, és itt-ott lefelejtettek nekünk is valami sovány vigaszt.

Vagy nem tévednek, csak éppen nem erről van szó. Nem jövőképet kell adniuk és nekünk kapnunk, hanem tizenkét eltérő és összetartó, színes és színtelen választ arról, mit képzel a művész magáról és a világról, s mit vizionál őróluk a válogató (Bognár Attila), a velük "együttgondolkodó" (Szombathy Bálint) vagy az értük haragvó (Keserü Katalin) útitárs az e világi száműzetésben. Mert - és ez azért még hozzátartozik a dolog "drámaiságához" - a kettős mű (könyv és kiállítás együtt) valami elképesztően depressziós, világba vetetten búvalbaszott hangulatot sugall már az első lapozásra vagy pillantásra is. (Arról most ne is beszéljünk, hogy a reprezentatív előénekes, Esterházy Péter hangja itt milyen gyengén és hamisan szól.)

És ez elég furcsa. Nem azért, mintha azt várnánk, hogy optimistán hazudják le a csillagot az égről, hiszen olyan sok öröme lesz az embernek, ha a jövőjére gondol (adóügyek, vesehomok, az asszony is depreszsziós, a gyerekbe meg kullancs akadt), hanem mert

a könyv feltűnően szép és elegáns,

a kiállításnak meg semmi baja nem lenne, ha nem ezt a címet viselné aggódva ráncolt homlokán, ellenben például valami olyasmit, mint Bánat és hit az 5. Magyar Köztársaságban, s akkor azonnal a kedély melegágyaként tekinthetnénk, amelyből egy jobb jövő sarjadzik... De félre tréfa, félre bú, próbáljunk tárgyilagosabbak lenni.

A kötetbe foglalt művészek és munkáik egy nagyon rokonszenves tekintet tükrében, sajátos metszetet képezve, a trendet és a trenden kívüliséget reprezentálva illusztrálják azt a fajta józan pluralizmust, amely nagyon nehezen honosodott ugyan meg errefelé, de úgy tetszik, végre megtörtént, s a kis plurálsejt beágyazódott. Eltekintve most a valóban megmézgásult és sajnos feledhetetlen szomorúságtól, mely a könyv lapjairól és a kiállítás falairól lassan előszivárog, a látvány mindezek ellenére nagyon is érdekes: olybá tűnik az egész, mintha valaki félálomban mormolna vizuálkulturális toposzokat (nem tudom, előfordult-e már ilyesmi bárkivel is), majd idegenkezűséget sejtetve "kiábrázolni" és összeilleszteni igyekezne őket. A szándék jó eredménybe fordul: s így egy térbe (testbe) kerül a mezőszemerei patakpart csudálatos halászata (Bukta Imre) a vízbe vesző vagy abból előtámadó kis, negatív puttóval (Csurka Eszter), a vicsorogva viccelődő űrvándor (drMáriás) a fotóportréját az örökkévalóságba átrévítő sámánnal (Ádám Zoltán) vagy Síva (Swierkiewicz Róbert) Madonnával (Roskó Gábor).

A JövőKép - éppen azért, mert metszet, s szerencsére nem generációs vagy stiláris patentre működik - túlmutat önmagán, s így amellett, hogy igen érdekes és bátor válogatás, "adatszolgáltató" is. Tényeket soroztathat ahhoz az egyre inkább késlekedő elemzéshez, melynek azt kellene vizsgálnia, hogy 2001-2002-ben miféle koordinátarendszerben lehet "megfogni" a magyar művészet elmúlt húsz évének történetét, hiszen ebben a válogatásban (és a szövegekben) is megnyilatkozik az alapvető két kérdés: önmagához képest mit ábrázol a hazai festészet,

és miképpen reflektál a világra?!

A válasz valószínűleg roppant bonyolult, hiszen éppen a koordinátarendszer omlott össze, s helyébe zselészerűen plasztikus mátrix bomlott ki. Egyszersmind felvetődik az is: van-e élet azt követően, hogy a posztmodern valaha a nagy seggével rátelepedett a történeti stílusok törékeny járókeretére, s összezúzta azt, majd itt hagyta maga után a közvetített kép közvetítésének szűköske koncát a photoshoppal és a cibakrómmal eszcájg gyanánt, az "autonómabbak" számára pedig a bánatba forrasztott bizodalom és küzdeni akarás homeopatikus placebóját. És persze felhorgad a nagy kérdés is, miszerint van-e joga a pluralizmus liberál-mazochizmusának kifejlése után bárkinek kategóriákat fölállítani, s lehet-e egyáltalán jóról és rosszról beszélni a művészetben (ha már vagy még ezt a kategóriát használni lehet)?!

Persze, mint a JövőKép résztvevői, a bánatban eggyé forrva bízunk és küzdünk - és jók leszünk - mindhalálig.

Hajdu István

JövőKép - a kiállítás az Ernst Múzeumban május 26-ig volt látható; a könyv a K. Bazovsky Ház kiadása, Budapest, 2002; 225 oldal, ár nélkül

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...