Magyar Narancs: Pár hete jelent meg a legújabb lemezed, a Rebellion Rises, amelynek egyik dala a See Dem Fake Leaders címet kapta. Konkrét vezetők jártak a fejedben, amikor a dalt írtad, vagy inkább általánosságban fogalmaztál?
Ziggy Marley: Nem konkrét személyről írtam, éppen ezért használtam a többes számot. Mindenfelé vannak úgynevezett kamu vezetők: Afrikában, Európában, Amerikában, Ázsiában… És nem feltétlenül gondoltam politikai vezetőkre. Inkább arra, hogy miért vagyunk ilyen helyzetben manapság. Miért vannak még mindig háborúk, miért propagálják sokan még mindig a rasszizmust? Ki van emögött? Kik a vezetők? Nagyon komoly vezetői válság uralkodik a világban. Valamit muszáj lesz tenni, különben rossz vége lesz ennek. A minimum, amit tehetünk, hogy pozitív üzeneteket fogalmazunk meg. A gyerekeink ne a gyűlöletet, hanem a szeretetet lessék el tőlünk. Tiszta, őszinte vezetőkre van szükségünk.
| ||
MN: Az albumon szerepel egy dal, az I Am a Human. Ezt konkrétan mi ihlette?
ZM: Ennek is politikai előzménye van, a szíriai helyzet. Rengetegen halnak meg ott nap mint nap, köztük nagyon sok gyermek. A dal arról szól, hogy függetlenül attól, hogy egyesek feketék, mások meg fehérek, elsősorban emberi lények vagyunk. Keresztények, zsidók, muszlimok, buddhisták, hinduk vagyunk külön-külön, de alapvetően emberek vagyunk mind. Elsősorban így kéne egymásra tekintenünk, mindenféle címkézés nélkül. Ha ez sikerülne, azzal elkezdhetnénk jobbá tenni a világot.
MN: A Storm Is Coming című számban szerepel a fiad, Gideon. Szeretnéd, ha a gyerekeid zenei pályára lépnének?
ZM: Nem feltétlenül, de egyáltalán nem baj, ha osztoznak abban, amit én csinálok. Örülök neki, hogy meg akarják tapasztalni mindazt, amit én megtapasztaltam. Annak idején, gyerekkoromban én is magamtól vágtam bele a zenélésbe, és tulajdonképpen a testvéreim is. Az egy másik dolog, hogy édesapánk óriási hatással volt ránk.
MN: A Circle of Peace című új dalodban vendégeskedik az öcséd, Stephen. Milyen gyakran szoktatok találkozni? Gyakran előfordul, hogy az egész Marley klán összejön egy nagy családi találkozóra?
ZM: Nem, inkább spontán összejövetelek vannak, ha például épp ugyanabban a városban tartózkodunk. Én nagyon nyitott vagyok az ilyesmire, de nagy a család, és általában mindenki másfelé jár.
MN: Az új lemez kapcsán olvastam rólad egy cikket, ahol felsoroltad az öt kedvenc lemezedet. Szerepelt köztük a Thriller, Miles Davis, Kendrick Lamar legutóbbi albuma és persze Bob Marley is. Viszont érdekes módon a Ziggy Stardustot nem válogattad be. Hogyhogy?
ZM: Haha! Bírom David Bowie-t, de megmondom őszintén, nem ismerem annyira azt a lemezt. Sokaknak mindig a Ziggy Stardust jut eszükbe a nevemről, de valójában nem arról neveztek el. A „ziggy” szó a jamaicai szlengben annyit jelent, hogy „kicsi spangli”.
MN: Adtál már ki képregényt, gyerekkönyvet, organikus élelmiszeripari termékeket. Miért fontos számodra, hogy a zenén kívül még ilyen sok mindenben részt vegyél?
ZM: Nem csak a zenében szeretem kiélni a kreativitásomat. Ahogy sokan mások, úgy én is szeretek kipróbálni, csinálni különböző dolgokat. A fő profilom természetesen a zene, de nem elégszem meg vele.
MN: Édesapád imádott focizni, akár Damian öcséd és te is. Ki a legjobb focista a Marley családban?
ZM: Szerintem én, de kérdezd meg a többieket is, haha! Annak idején benne voltam az iskolai csapatban, nem ment rosszul a játék, és még manapság is elfocizgatok.
MN: Ha az ember a Marley nevet hallja, mindenkinek a reggae műfaja jut az eszébe, konkrétan összenőtt veletek ez a zenei stílus. Nyilván imádod a reggae-t, na de mi a véleményed az utóbbi időben rendkívül sikeressé vált reggaetonról?
ZM: Nincs különösebb bajom vele, nem akarok ítélkezni felette, vagy kritizálni. A zene az zene, és a zenét én imádom. Nem fogom leszólni.
MN: Tavalyelőtt azt mondtad, hogy még mindig csak tanulod a reggae-t, és hogy nem lehet még téged tanárnak nevezni. Mitől és hogyan lesz valaki a reggae tanára?
ZM: Egy kicsit másképp fogalmaznék – egyszerre tartom magam tanulónak és tanárnak is. Amikor kifejezem magam reggae-művészként, akkor ezt tanulóként teszem, ugyanakkor példát mutatok a fiatalabbaknak, tehát tanítok is. Tanulóként nyitottnak kell lenni, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember később tanárrá váljon. Nem lehetsz jó tanár, ha rossz tanuló vagy. Az első fontos lépés a tanárrá válás útján az, hogy jól tanulj. Szerénynek kell maradnod, és folyamatosan képezned
magad.
MN: Friss hír, hogy életrajzi filmet tervezel készíteni édesapádról. Dokumentum- vagy
játékfilmre számítsunk?
ZM: Erre még korai lenne válaszolni, épphogy csak megkezdődtek a tárgyalások az egyik stúdióval. Egyelőre nem nagyon tudok még semmit sem mondani, illetve nem is szabad beszélnem róla. Amint lesznek konkrétumok, beszámolunk majd róla a nyilvánosságnak.
MN: Van olyan színész, akit el tudnál képzelni Bob Marley szerepében?
ZM: Nem, nem ismerek ilyen színészt, haha!
MN: A koncertjeiden általában hány Bob Marley-dalt adsz elő, illetve melyik számodra a legszemélyesebb?
ZM: Általában két-három számot játszok apámtól. És hogy melyik a legszemélyesebb számomra? Igazából mindegyik az. De ha erre muszáj válaszolnom, akkor a One Love-ot mondanám – a mondanivalója miatt, na meg azért, mert úgy érzem, hogy a saját dalaimban is sokat merítettem belőle.
MN: Több Grammy-díjat is nyertél már. Hol tartod azokat, és mennyire fontosak számodra a díjak?
ZM: Otthon tartom őket, a nappaliban. Jó dolgok ezek, de nem túlságosan fontosak számomra. A zene fontos igazán. A művészek nem a díjakért zenélnek, hanem azért, hogy kifejezzék magukat. Aki a díjak miatt csinálja, annak az meg is hallatszik a zenéjén.
MN: A mi országunkban, ha egy neves zenész kerek évfordulót ünnepel, általában tart egy nagy koncertet vagy egy jubileumi turnét. Te az idén betöltöd az 50-et. Tervezel valami hasonlót?
ZM: Nem, nem igazán, engem nem érdekel az ilyesmi.
