Koncert

Kicsit pocakos

A Viet Cong Budapesten

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2015. október 3.

Zene

A klasszikus lemezgyűjtemény-posztpunkot játszó kanadai Viet Cong a jó ízlésű és manapság alighanem kissé tanácstalan harmincasokat szólítja meg, jó érzékkel. Azokat, akik már nem annyira szívesen mennének le egy szakadt pinceklubnyi huszonéves punk-rocker közé szombat este, de nem is érzik úgy, hogy ezért nekik feltétlenül menő, fura hiphopot vagy tenyérbemászóan deklamáló énekes-dalszerzőket kellene hallgatniuk a jövőben. Vagy pláne nem valami fékezett habzású sörreklám-stadionrockot. Meg egyébként is: létezik még egyáltalán az Interpol? Vagy, mit tudom én, a Broken Social Scene?

Péntek este pedig úgy tűnt, hogy valóban komoly igény mutatkozik az ilyesmire még Budapesten is. Noha a Viet Cong idén januárban megjelent bemutatkozó lemeze szép köröket futott a szaksajtóban, és az igazán elkötelezettek ismerhették a frontember és a dobos korábbi zenekarát, az újpszichedelikus Womant is, azért arra nem mertem volna fogadni, hogy bár szellősen, de azért szépen megtelik a hajó, mi több, az egész este afféle komoly társasági eseménnyé növi ki magát – pedig így történt. A zenekar a popzene talán legszebb, sokszor, sok helyütt megidézett korszakát veszi kiindulópontnak, és bár olyan messzire nem jut vele, azért az atmoszférateremtő erőt, a dalszerzői vénát és a hangszerelői tehetséget lehet dicsérni, manapság pedig már ez is valami. A Killing Joke fémes csattogása, a Gang of Four izgága feszessége vagy az Echo & The Bunnymen baljóslatú emelkedettsége egyaránt beugorhatnak a lemez hallatán, meg persze a korszak olyan külön utas zenekarai, mint a Wire meg a Fall. Nincs is ezzel semmi gond, ahogy azzal se, ha éppen az Interpolt halljuk bele a dalokba, vagy az arcszőrzetben és nagy érzelmekben egyaránt bővelkedő ún. „kanadai indie” elmúlt tíz-egynéhány évének vezető zenekarait. A Viet Cong tagjai ráadásul tisztességesen képesek is eljátszani a saját dalaikat, szépen torzulnak a gitárok, finoman rétegződnek a szintik, a slágeres részeket lehet énekelni, az elszállósak meg, hát, elszállnak, az új hullámos poszter­srác külsejű, a koncert nagy részében félmeztelen dobos pedig olyan lendülettel üt, hogy öröm nézni, úgyhogy tényleg lenne miért lelkesedni. Kicsit unalmas meg tét nélküli az egész, persze, de hát istenem, ilyen érzés harmincasnak lenni.

Ami már kevésbé tolerálható, az az énekes-basszusgitáros Matt Flegel, aki egyrészt annyi karizmával bír, mint egy cintányéros majom, másfelől az őszinte, rekedtes kiabálása sem tesz túl jót a daloknak. Ráadásul a zenészei is olyan sótlan, unalmas alakok (a már említett dobos kivételével), hogy én például nagyjából a koncert háromnegyedénél vettem észre, hogy nem egy, hanem két gitáros van. És akkor a rockzene most, 2015-ben tényleg az, hogy rokonszenves, kicsit kopaszodó, kicsit pocakos srácok mutogatják a színvonalas lemezgyűjteményüket rokonszenves, kicsit kopaszodó, kicsit pocakos srácoknak? Mert jó dalok, jó ízlés ide vagy oda, ez azért elég szomorú.

A38, augusztus 28.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.