Archy Marshall még csak 23 éves múlt, de már két remek albumot köszönhetünk neki, sőt, a „resztlivel” együtt van az több is! Zenében, szövegben, gitárjátékban és énekben is képes volt újat hozni, és ez szerencsére az A38-on adott koncertjén is tökéletesen megmutatkozik. Még úgy is, hogy alig lehet látni valamit a produkcióból, a színpadi fényekből inkább az első sorokban állók kapnak az arcukba, míg az est hőse és remek zenésztársai csak tompa pasztellszínekben fürdenek vagy tintakék homályban rejtőznek.
Marshallnak a posztpunk, a jazz, a surf és az r&b/r&r elődeinek hagyatékából építkező gitárjátéka gazdag és kifejező, ráadásul kísérete is perfekt: a dob és a basszus lüktetése, a másik gitáros futamai és a visszatérő szaxofonjáték az albumverziókhoz képest sokkal markánsabbá, sarkítottabbá teszi a dalok hangzását. Egyedi tónusú, furcsa hajlításokkal teli, sokszor karcos énekhang az övé, néha a most elhunyt Mark E. Smith-re vagy a fiatal Elvis Costellóra emlékezteti a hallgatót, de cockney akcentusa önmagában is sármos. Ráadásul figyelemre méltó, érett rocklírikus, ami azért is meghökkentő, mert a koncertet nyitó Has This Hit éppen nyolc éve jelent meg, a fő koncertblokkot záró, életrajzi ihletettségű Easy Easyt pedig saját bevallása szerint 14 évesen írta. De a koncertanyag nagyobb része a tavalyi, rafináltan töredezett The OOZ című albumot idézi. Marshall jó érzékkel mazsolázza ki a lamentálós, az olyan melankolikus, bluesos darabokat, mint például a Cadet Limbo, a jól felpörgethető koncertbombákat (Dum Surfer, Emergency Blimp, Half Man Half Shark), bár a kissé rövidre szabott koncertet egy ifjúkori – még Zoo Kidként kiadott – ráadás számmal, az Out Getting Ribsszel zárja. A szűk másfél óra után egyszerre érezzük a teljességet és a hiányt, hiszen sokat kaptunk, de úgy tűnik, hogy még ennyi is kevés volt.
A38, február 12.
